Vigadó: kint tüntettek, bent ünnepeltek

„A művészet szabad, az MMA kirekesztő" – kántálta az a mintegy hatvan-hetven főből álló csoport, akik az Összefogás A Kortárs Művészetért csoport és Szabad Művészek által, a Pesti Vigadó átadása kapcsán az épület elé szervezett tüntetésen vettek részt péntek este. A szervezők hangsúlyozták: nem személyekkel szemben, vagy személyek mellett, hanem a magyar kultúrát érintő káros folyamatok ellen demonstrálnak. Tehették ezt viszonylag szabadon a készenléti rendőrség felügyelete mellett. Tamás Gáspár Miklós rövid beszédében úgy fogalmazott: jól reprezentálja a helyzetet, ha a művészetet rendőrökkel kell védeni.

A földre fekvő tiltakozókat odébbvitték a rendőrök – Fotó: Móricz Simon / Népszabadság

Az első korai intermezzót a Vigadó megnyitójára érkező, két idős kokárdás ember szolgáltatta, akik artikulátlan hangon, dagadó nyaki ütőerekkel kiabáltak vissza. Később fiatal művészek csoportja a Vigadó bejáratánál az érkező vendégek elé fénymásolt bankjegyeket szórt, majd a földre feküdtek. A rendőrök a tiltakozókat pár méterrel odébb vitték, majd igazoltatás után elengedték.

Tiltakozók – Fotó: Móricz Simon / Népszabadság

Mindazonáltal a „hivatalos" tüntetők az úttest túloldalán lévő Vigadó téri park kapujában kellő türelemmel ismételték el a mondanivalójukat, melynek lényege, hogy Magyarországon kultúrpuccs zajlott le, és a kormány Habsburgként viselkedik a saját országában: teljes körű hatalomátvétel történt a kulturális területen. A jelenlegi kultúrpolitika fő problémáiként említették a Fekete György vezette Magyar Művészeti akadémia alaptörvénybe iktatását, az intézményvezetők pályázat nélküli, pártpolitikai érdekek mentén történő kinevezését, a Műcsarnok, a Hild-villa és a Pesti Vigadó átjátszását, illetve a kultúrától elvont milliárdok átirányítását az MMA-nak. A demonstrálók első lépésként követelték az úgynevezett MMA-törvény megszüntetését, illetve hogy azonnali hatállyal kerüljön ki az alaptörvényből. Mondandójukat „csicsás bandaszellem", az „MMA is not sexy" illetve „Sírva Vigadó" transzparensekkel igyekeztek erélyesebbé tenni. Orbán Viktor miniszterelnök megérkezésekor nem vett tudomást a tüntetésről.

Bent minden szép

Az épületen belül az átadáson a jelképes kulcsot Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyújtotta át Fekete Györgynek. Azért ünnepeljük a Pesti Vigadó megújulását és a Magyar Művészeti Akadémiát március 15. előestéjén, mert a magyar művészet egyik szülője mindig a szabadság volt – fogalmazott köszöntőjében a miniszter, hozzátéve: a teljes műemléki rekonstrukción átesett épületnek azért az MMA lett a tulajdonosa, mert a művészet szabad, és mert "a művésznek mindig van hazája, otthona" is.

 

Fekete György emlékeztetett arra, hogy a Feszl Frigyes tervezte épület felújítása tíz éve kezdődött meg, és a gondos műemléki rekonstrukció mellett új terek is születtek az épületben. Az Országgyűlés az MMA-t nevezte meg mint a Vigadó új tulajdonosát, mint gazdáját egy olyan művészeti központnak, ahol bizonyítani lehet és kell az élő magyar művészet sokféleségét, a nyolc művészeti ág életképességét – mutatott rá az MMA elnöke, hozzátéve: a Vigadó elméleti konferenciáknak is otthont ad majd.

A zenés gálaünnepségen jelen van Áder János államfő, Orbán Viktor miniszterelnök, Mádl Dalma, Mádl Ferenc volt államfő özvegye, Tarlós István főpolgármester, valamint Rogán Antal, az V. kerület polgármestere is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.