 |
A föld rezgése, amely csigavonallal ábrázolható, ott van mindenütt a természetben
Thinkstock |
Ez azért fontos – érvelnek a Verdi-hangolás hívei –, mert a DNS másolási frekvenciája, valamint a földfelszín és az ionoszféra közötti elektromágneses rezgés is 8 Hz. (Egészen pontosan 7,83 Hz, ezt nevezzük Schumann-rezgésnek, nem a zeneszerző, hanem Winfried Otto Schumann fizikus után.) Ha tehát 432 Hz-en rezgő zenét hallgatunk, összhangba kerülünk önmagunkkal és a világmindenséggel – 440 Hz esetében pedig örök disszonanciára vagyunk kárhoztatva. Verdi 1884-ben meg is írta ezt az Olasz Állami Zenei Bizottságnak, és kérte, hogy rögzítsék a normál zenei A hangot 432 Hz-en, felvetése azonban süket fülekre talált.
A 432 prímtényezői (2× 2× 2× 2× 3× 3× 3) a zeneelmélet két legfontosabb számát, a 3-at és a 4-et adják ki, a 440 prímtényezői (2× 2× 2× 5× 11) azonban kevésbé jelentős számok – folytatódik a tudományos(nak tűnő) érvelés. Ne menjünk most bele a Pitagorasz-tétel alapú számítások és a Fibonacci-számsor rejtelmeibe. Vegyünk valami sokkal érthetőbbet: egy egyszerű, de annál látványosabb, a YouTube-on is fellelhető kísérlettel szemléltethető, hogy pontosan mi köze is van a zenének a geometriához. Ha egy hangfalra fekete fémlemezt helyezünk, arra pedig sót szórunk, majd különböző frekvenciákon rezgetjük a lemezt, a sószemcsék látványos vándorlásba kezdenek, és a rezgés magasságától függően egyre bonyolultabb, kaleidoszkópszerű alakzatokba rendeződnek – az olaszul aranyhangolásnak is hívott Verdi-hangolás esetén tökéletesen szabályosakba. No de ha egyértelműen ez a legoptimálisabb hangolás, miért nem ezt alkalmazzuk?
Ahogy az az ilyen típusú kérdések esetében lenni szokott, erről számos teória és összeesküvés-elmélet kering. Egyesek esküsznek rá, hogy a 440 Hz-es hangolást a XVII. századi bajor illuminátus rend megmaradt utódai, a titokban világuralomra törő Illuminati tagjai fundálták ki, hogy a megbetegített és legyengített emberiséget könnyebben leigázhassák. A popszakma krémjét – Beyoncét, Kanye Westet és a többi kiemelkedően sikeres előadót – amúgy is naponta kiáltják ki Illuminati-tagnak, ebbe az elméletbe tökéletesen illeszkedik, hogy manipulatív szövegeikbe rejtett titkos üzeneteik mellett a hangzásukkal is az emberiség rabigába hajtásán dolgoznak.
Mások úgy vélik, a nácikat kell okolnunk: szerintük Joseph Goebbels, Hitler propagandaminisztere azért erőltette a 440 Hz-es hangolás elterjesztését, mert így agresszívabbá tehette a németeket, ami szükségesnek tetszett a háború megnyeréséhez. Tény, hogy Goebbels 1939-ben konferenciát szervezett, amely után – zenészek tiltakozása ellenére – sztenderddé vált a 440 Hz-es hangolás, de az nyilván erős túlzás volna, hogy a második világháború borzalmai emiatt következtek be. Akadnak, akik a Rockefellereket sejtik a háttérben, mások a sátánt – vagy legalábbis a sötét erőket –, a lényeg, hogy a 440-es hangolás sokak szerint nagyon, de nagyon rossz nekünk.
Ugyanezek az emberek a 432 Hz-es rezgésnek komoly jelentőséget tulajdonítanak: segít újrarendezni a DNS-ünket, ezáltal gyógyít, összehangol bennünket a föld elektromágneses terével, lelkünk harmóniába kerül általa, nincs többé feszültség, veszekedés, végső soron tehát a háborúk is megszűnnének. Az úgynevezett new age zene egyik alapvetése ez a hangolás, meditációs zenék tömkelege készül ezen a frekvencián. Manapság egy sor számítógépes program létezik, amelynek segítségével bármely zeneművet vagy dalt 432 Hz-esre konvertálhatunk. Jó, de ha a fentieknek csak a fele igaz (márpedig a számok, mint tudjuk, nem hazudnak), akkor miért nem állunk át kollektíve a 432 Hz-es hangolásra és élünk tovább boldogan, világbékében?
Mert a helyzet korántsem olyan egyértelmű, amilyennek tűnik: a vaktesztek rendre azt mutatják, hogy a legtöbben képtelenek megkülönböztetni egymástól a 440 Hz-es és a 432 Hz-es zenét, így nem olyan könnyű meggyőzni a világot arról, hogy hangszereinket lecserélve álljunk át valami újra. Számos művész mégis esküszik az aranyhangolásra.
|
Magdalena Kaltcheva és Carlo Corrieri, azaz a Carisma duó tagjai olykor sztárnak érezhetik magukat a 432 Hz-nek köszönhetően
Földi Imre / Népszabadság |
Ilyen a bolgár Magdalena Kaltcheva és az olasz Carlo Corrieri alkotta Carisma gitárduó is, amelyet többször is hallhattunk már Magyarországon Andrea Bocelli koncertjein. Ha az ember néhány percet beszélget a két muzsikussal, hajlamos lesz hinni a Verdi-hangolás áldásos hatásaiban: olyan összhang van ugyanis közöttük, hogy legnagyobb derültségünkre kézfogáskor Carlo Magdalenaként mutatkozik be.
Később is a legnagyobb természetességgel fejezik be egymás mondatait, ugyanazokat a szavakat használják, sőt nemegyszer egymás helyett válaszolnak, emiatt az interjú gyakran fullad nevetésbe. Pedig a két zenész előélete nem is különbözhetne jobban. Magdalena Bulgáriában született, s az iskolában hamar kitűnt zenei tehetségével. Csakhogy az intézménynek hangszerekre se igen volt pénze, a gazdasági helyzet miatt egyszerűen nem voltak adottak a megfelelő képzés feltételei. A kislány mérnök édesanyja emiatt feladott mindent, és Németországban kezdett új életet. Magdalena hamarosan elnyert egy weimari ösztöndíjat.
Carlo az olaszországi Pisában nőtt fel, pengetős hangszerek iránti szerelme egy családtag által Oroszországból, szuvenírként hozott balalajkával kezdődött, amin hétévesen, autodidakta módon tanult meg játszani. Hamarosan már mindkét fiatal sorra nyerte a versenyeket, s megismerkedésük után kiderült: mindketten élénken érdeklődnek a 432 Hz-es hangolás rejtelmei iránt.
„Ez a közös missziónk" –mondja Magdalena a Verdi-hangolásról. – „Megmutatni az embereknek, hogy ez a Föld természetes rezgése. A csigavonal, amellyel ábrázolhatjuk, ott van mindenütt a természetben: a DNS-spirálban, a forgószélben, a csigaházakban, a virágok, termések szerkezetében..." Carlo folytatja: „Azelőtt is nagy volt az összhang közöttünk, hogy áttértünk volna a Verdi-hangolásra. Azóta azonban úgy érezzük, minden a helyére került: láthatod, hogy érezzük egymás gondolatait. Gyakorlás közben előfordul, hogy épp mondanék valamit, de Magdalena egy pillanattal előbb javasolja ugyanazt. Gyakran meg sem kell szólalnunk, szavak nélkül is értjük egymást."
Amikor azt kérem, magyarázzák el, milyen az általuk használt Verdi-hangolás gyakorlati hatása a közönségre, gondolkodás nélkül 2014-es, guatemalai koncertjüket említik példaként: „Mi nem elektromos gitáron játszunk, emiatt talán nehezen képzelhető el, hogy a koncertjeinken valósággal tombolnak az emberek. Pedig így van: a guatemalai közönség olyan euforikus állapotba került, hogy többen felmásztak a színpadra. Elképesztő volt, igazi rocksztárnak éreztük magunkat" – nevet Magdalena. „Sok visszajelzést kapunk a rajongóktól, hogy a lemezünk milyen remek hátteret szolgáltat relaxáláshoz, meditációhoz, de még tanuláshoz is, hiszen segít lenyugtatni a fáradt idegeket."
A misszióhoz különleges hangszerek dukálnak: Carlo például hét évet várt arra, hogy elkészüljön a gitárja, mert ugyan a „normális" pengetős hangszerek viszonylag könnyen hangolhatók 432 Hz-re, az övék kifejezetten a Verdi-hangolás szerint, különleges alapanyagokból készült.
Ennek megfelelően egyedi és elképesztően drága is, így a zenész a hosszú repülőutak alkalmával, amikor nem viheti a fedélzetre a hangszert, mindig retteg, hogy lába kél vagy bármi baja esik. Márpedig a duó egyre többet utazik: mind nagyobb sikerrel terjeszti a világban Verdi elméletét. S amíg jólesik hallgatni a zenéjüket, ki akarna igazságot tenni?
