galéria megtekintése

Végsőkig a vártán

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 10. számában
jelent meg.


N. Kósa Judit
Népszabadság

A budai Vár megújítását tűzte zászlajára a kormány, amikor meghirdette a palotát bő száz évvel ezelőtt nagyhatalmi jelképpé formáló építészről elnevezett Nemzeti Hauszmann Tervet. A tervbe vett munkálatok részleteiről egyelőre keveset tudni. Most induló sorozatunkban azt igyekszünk bemutatni, milyen volt fénykorában a királyinak szánt palota és szűkebb környezete.

Fővárta, főőrség, udvarlaki őrségépület – számos különböző néven említik a források azt a tulajdonképpen jelentéktelen és (a többihez képest legalábbis) kicsi építményt, amelyet már nevesített is a kormány mint feltétlenül visszaépítendőt. A vonatkozó közleményből úgy tudni, „a főőrségi épület újjáépítése a Miniszterelnökség idei büdzséjéből valósul meg 2,05 milliárd forintból”.

fortepan.hu

A nevezett ház eltörpült a Hauszmann-féle királyi lak és a roppant Teleki-palota árnyékában. Olyannyira, hogy a király híján inkább múzeumairól és végtelen díszteremsoráról nevezetes, akkor még vadonatúj, szinte mészillatú épületkomplexumot 1907-ben bemutató Vigand Rezső bedekkere mindössze egyetlen mondatot szentelt neki: „Mielőtt a főkapun a várpalota belső udvarába érnénk, jobbra a fővárta stílszerű oszlopos épületét látjuk.”

 

Ez a főkapu a ma is oroszlánok által őrzött udvarba nyílt, bal oldalán a regényes történetet mesélő Mátyás-kút kapott helyet, jobb oldalán volt az őrség épülete. Ennek végső formája is Hauszmann Alajos kezét dicsérte, aki az 1850-es években elkészült testőrségi épület homlokzatát a mellette lévő istállóéhoz igazította, eklekticizálóan szecessziós stílben.

A palota tulajdonképpeni életre kelésekor, azaz azokban az évtizedekben, amikor Horthy Miklós kormányzó lakta a krisztinavárosi szárnyat, az udvarlaki őrség a palota nehezebben megközelíthető részeiben teljesített szolgálatot: olyan helyszíneken, mint az alagsori Ezüstkamra, illetve a Várkert. Puskás őrök védték többek között az előcsarnokot, a távírdát, a koronalépcsőt és a várkapitányságot.

fortepan.hu

Az őrség munkájából a nagyközönség persze elsősorban a parádét ismerte. A harmincas évek látványosságaira oly érzékeny cicerone, Megyery Ella így írta le az őrségépület előtti eseményeket: „A Mátyás-kúttal szemközt, a tér jobb oldalán a Főőrség terraszos épülete. Minden vasár- és ünnepnap délben, pontosan háromnegyed egy órakor itt tartják a zenés őrségváltást, amely ecsetre kívánkozó egyenruháival és avval a feszes fegyelemmel és hagyománytisztelettel, amely a magyar katonaságot minden megmozdulásában annyira jellemzi, olyan hatásos kép – amellett annyira magyar –, hogy megcsodálását egyetlen külföldi sem szokta elmulasztani – de magyar bámulója is mindig százával akad.

A középkori pompájú ceremónia a XV. századbeli egyenruhás katona- és palotaőrök zenés, díszlépéses előmasírozásából, zászlóátadásából, zászlóátvevéséből áll s csak nyáron, a kormányzó távollétében történik egyszerűbb keretek között.”

fortepan.hu

A második világháborút lezáró borzalmas ostrom után természetesen az őrségépület is elvesztette eredeti funkcióját. Feltételezhető, hogy valamiféle felvonulási bódénak, esetleg éppen őrzésre használták. De nem csak ezt nem tudjuk pontosan: furcsa módon még azt sem, hogy mikor bontották le.

Egyszerűen sehol sem szerepel ez az adat, a ház úgy múlt el a budapesti történelemből, mintha sosem létezett volna.

fortepan.hu

Ami biztos: ismerünk egy fotót, amelyen a palota már az új, de még beállványozott kupolájával látható, tehát az 1963. augusztusi átadás előtt. Ezen a légi felvételen jól látszik, hogy a testőrség háza kopottan ugyan, de még ott árválkodik az oroszlános kapu előtt. Addigra a lovarda és az istálló már eltűnt, majd 1968-ban látványos robbantással a Teleki-palotát is elpusztították, annak ellenére, hogy a műemlékesek körömszakadtáig harcoltak érte.

Ám bármilyen meglepő is, az őrségépületről még 1970 márciusában is úgy írt a Budapest folyóirat, hogy „az év folyamán” lebontják. Valószínűleg 1971-ben került erre sor.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.