Védetté nyilvánítják Munkácsy Golgotáját

A Miniszterelnökség kezdeményezésére a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodája mint elsőfokú hatóság elindította a védési eljárást. A Golgotát ezután eladni lehet, de az országból kivinni nem. A tulajdonosa, Pákh Imre  kilencmilliót kér érte, az MNB hatot adna.
A Miniszterelnökség kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az eljárás során a jelenleg a debreceni Déri Múzeumban őrzött Munkácsy-alkotás ideiglenes védettséget kap. Ez az örökségvédelmi törvény szerint azt jelenti, hogy a védetté nyilvánított kulturális javakra vonatkozó előírásokat kell alkalmazni. Ennek értelmében az alkotásra végleges kiviteli tilalom vonatkozik, a tulajdonos a mű őrzési helyének megváltoztatását köteles bejelenteni. Ezenfelül, ha a tulajdonos el kívánja adni a festményt, az állam elővásárlási joggal rendelkezik.

Fotó: Kocsis Zoltán / Népszabadság
A védési eljárásban előbb kirendelt szakértők mondanak véleményt, majd a Kulturális Javak Bizottsága (KJB) vitatja meg az ügyet, végül pedig a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodája hoz határozatot.

„A védési eljárással a kormány azt kívánja elérni, hogy nemzeti festészetünk kiemelkedő alkotása magyar érdekkörben maradjon” – emelte ki közleményében a Miniszterelnökség, de mint hozzátették: az eljárás nem akadályozza a festmény tulajdonosát abban, hogy a képet értékesítse. A védetté nyilvánításnak ilyen célja nincs.

L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán kedd délután azt mondta: az ideiglenes védettséggel – amelynek szabályai ugyanazok, mint az állandó védettségnek – nem kerül állami tulajdonba a kép. Ugyanakkor, ha Pákh Imre el akarná adni a képet, a magyar állam elővásárlási joggal rendelkezik.

Az államtitkár kiemelte: ha reális áron meg tudnak állapodni Pákh Imrével, továbbra is szeretnék megvenni a képet, mert az a céljuk, hogy a Golgota Magyarországon maradjon. Ha a festményt mégis másnak adná el Pákh Imre a védettség nyomán, akkor sem lehetne kivinni az országból – tette hozzá L. Simon László.

Pákh Imre magyar származású amerikai műgyűjtő vasárnap közölte az MTI-vel, hogy elviszi a debreceni Déri Múzeumból a Krisztus-trilógia tagját, a Golgota című festményt. Munkácsy Mihály alkotásáért a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábban hatmillió dollárt ajánlott, de a tulajdonos kilencmillió dollárt kért.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.