Vespa robogó és sajtművészeti akadémia

Munkanap lévén nem volt olyan nagy a nyüzsgés szombat délután az Olasz Kultúrintézetben, mint a tavalyi Kaleidoscopio Italián. Talán majd vasárnap. De azért nem unatkoztak a kiállítók és azok sem, akik ellátogattak az Olasz Nyelv Hete alkalmából rendezett kulturális, gasztronómiai és gazdasági vásárra, a Bródy Sándor utcába.

Mi elsősorban a kultúra standjaira voltunk kíváncsiak, de meg kell hagyni, hogy mégsem valamelyik könyvkiadó vagy egyetem kiállítását találtuk legizgalmasabbnak, hanem a Veneto régióból érkezett Nemzetközi Sajtkészítő Művészeti Akadémiáét.

Az intézményt egy olyan alapítvány hozta létre 2011-ben, amely a fiatalok társadalmi beilleszkedését, nevelését tartotta szem előtt a család és a vidéki élet értékeinek népszerűsítése révén.

A Nemzetközi Sajtkészítő Művészeti Akadémia standja
A Nemzetközi Sajtkészítő Művészeti Akadémia standja

A képzés a száz éve alapított Perenzin tejüzemben, Bagnolo San Pietro di Feletto-ban folyik néhány napos vagy néhány hetes kurzusokban, melyeken a résztvevők megismerkedhetnek a gyártás folyamatával és az olasz sajtfajtákkal. A kurzusok 2012 tavaszán indultak, s két és fél év alatt több mint kétszázan vettek részt rajtuk.

A Kaleidosciopión találkoztunk a budapesti olasz média néhány szereplőjével is, akik felhívták például a figyelmünket az Il Giornale di Budapest című, 2011-ben indult netes újságra (a kultúrintézet által kiadott Il Ponte magazin mellett ez az egyik fontos fóruma a Magyarországon élő, dolgozó olaszoknak), továbbá, hogy a Tilos Rádióban minden második csütörtökön a legújabb olasz zenékből sugároznak. (Kár, hogy épp most került veszélybe a Tilos Rádió frekvenciaengedélye, de ez most nem ide tartozik.)

A kultúrintézet nagytermének karzatán egy festőt látunk dolgozni. Nicoló Bottala, palermói festőművész, restaurátor egy reneszánsz város korabeli utcaképét jeleníti meg vásznán. Kiderül, egy készülő tévéfilm-sorozathoz készül a panoráma. A film pedig az ifjú Machiavelli életéről szól majd, és magyar producerrel valósul meg.

Nicoló Bottala
Nicoló Bottala

Fotókiállítást is látunk. Nem is egyet. Lent, a földszint folyosóin archív képek idézik a vidéki Itália régi vendéglőit, ünnepeit. Fent az emeleten viszont az Alfa Romeo ihlette felvételek sorakoznak, mégpedig Takács Ákos Az Alfa Romeo története 1910-2010 című kötetéből.

A szerző Vergnano kávéval kínálja látogatóit és szívesen mesél is a népszerű milánói kocsiról, annak érdekes típusairól, amelyek ugyanúgy sugározzák az olasz életérzést, mint a Vespa robogók, amelyekből viszont a földszint egyik külön termében, a Motor Line standján láthatunk néhány muzeális és mai példányt.

A kultúrintézet díszterme, az egykori magyar országggyűlés képvislőházi ülésterme
A kultúrintézet díszterme, az egykori magyar országgyűlés képviselőházi ülésterme

Természetesen nem maradhatott ki a kiállításról az olasz kávékultúra sem, úgy a gépek, mint a belevalók tekintetében. És több helyen kóstolhatunk eredeti gelatót, továbbá képviselve van az olasz bor és pékáru is.

A kiállítók, köztük nyelviskolák, egyetemek, konyhafelszerelési cégek, bankok, biztosítók, légitársaságok, ingatlanosok, megtöltötték a házat. Apropó, a ház. Az Ybl tervezte egykori magyar képviselőházról van szó, hisz ez ma a kultúrintézet otthona. Történetéről épp a Kaleidoscopióra jelent meg egy új, kétnyelvű kötet.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.