Hamarosan kiderült, hogy az új Fűtőber-kazánok sem képesek egyenletesen fűteni, de legalább fűtenek. A „légkondicionálás” sokáig csak vizestálcákból való párologtatást jelentett no meg azt, hogy a takarítónőket megkérték, felmosás után ne töröljék szárazra a padlót. A tető egyébként is gyakran beázott. Régi újságcikkek szerint a padlón be volt jelölve krétával, hogy hová kell állítani a vödröket és a lavórokat, ha esik az eső. Végre 1977-től elkezdődött egy nagyobb felújítássorozat, amely egészen a nyolcvanas évek közepéig tartott.
Ezért is volt felállványozva 1983 novemberében az épület liget felőli oldala, amikor egy magyar–olasz bűnbanda az állványzaton felmászva, az első emelet egyik ablakán keresztül bejutott az épületbe és a Raffaello születésének 500. évfordulóját ünneplő kiállításról hat másik festménnyel együtt ellopta a mester híres képét, az Esterházy Madonnát, melynek értékét akkor 20 millió dollárra becsülték. A tetteseket egy hónapon belül elfogták és a képek is előkerültek egy görög kolostorból.
Ettől eltekintve a felújítás még lehetett volna sikeres, de nem igazán volt az. 1985-ben például a frissen felújított antik kiállításon leszakadt a mennyezet vakolatának jókora darabja, és az egyik legértékesebb egyiptomi múmiamaszk mellett néhány centiméterrel zuhant a padlóra. Ekkor készült el egy új, átfogó rendbetételi terv. És ekkor kapcsolódott bele a munkába fiatal építészként Mányi István, aki azóta is tervezi a múzeum felújításait. Immár harminc éve. Természetesen azt is, ami most kezdődik.
|
A Régi képtár mélyföldszinti raktára
Veres Viktor / Népszabadság
|
„1984-ben csináltam az első tanulmánytervet, éppen akkor, amikor a világban felismerték a múzeumokban rejlő új lehetőségeket. Hogy a múzeum nem az a hely, ahol fancsalodott képű látogatók unatkoznak, hanem óriási közművelődési, turisztikai és rendezvénylehetőség. Akkor váltak divattá a nagy időszaki kiállítások, robbanásszerűen nőtt a forgalom és ez szétfeszítette a korábbi múzeumi struktúrát. Rá kellett jönnünk, hogy nem elég az a két tőzeges vécé, az a kis büfé és ajándékbolt, ami 1906-ban még elég volt. A múzeumok működési rendje kifordult a sarkából. A múzeum ma találkozóhely. Látogatottsága sokszorosára nőtt. A megváltozott igények kényszerítették ki az átfogó, új szemléletű felújítást.”
Mányi Istvánt a nyolcvanas évek közepén európai tanulmányútra küldték. Akkor építették az üvegpiramist a Louvre udvarán, az alatta lévő közönségforgalmi terekkel. Ez meg is ihlette – mint sok más építészt is szerte a világon –, így amikor az évtized végén a Szépművészetiben is hozzáfogtak a föld alatti bővítmények építéséhez, nálunk is megjelentek a felülvilágításra szolgáló üvegprizmák a múzeum belső udvarain.
|
A tervező, Mányi István
Veres Viktor / Népszabadság
|
Tehát a nyolcvanas évek közepén elkészült végre egy átfogó, modern szemléletű felújítási terv, amely már figyelembe vette a múzeumi boom igényeit. „Volt egy olyan lehetőség 1986-ban, hogy kiürítik az egész épületet és megcsináljuk egyszerre az egészet – emlékszik Mányi István. – De az akkori miniszteri biztos azzal vádolt engem, hogy túlambicionálom a feladatot. És a program elakadt, azóta mindig csak egyegy elemét tudtuk programba iktatni. Ezekért is keményen küzdeni kellett, mert még a nyolcvanas években is akadtak olyanok, akik meg akarták osztani födémmel a Barokk és a Román Csarnokot. Fél évek mentek el a vitákkal.”
A szakaszos felújítás során először a Hősök tere felé eső épülettömb újult meg a nyolcvanas évek végén, Merényi Ferenc igazgatósága alatt. Majd következett a kilencvenes években, Mojzer Miklós idején a liget felőli tömb, azaz „a Barokk Csarnok és övezete”. Ez nemcsak a Schickedanz-féle „luxusarchitektúra” felújítását jelentette, hanem a felszín alatti új raktárak, kiszolgáló- és kiállítóterek kialakítását, továbbá a második emeleti, új kiállítóterek létrehozását is. A felszín alatti bővítmények megépítéséhez „alá kellett bányászni” a Barokk, a Márvány- és a Reneszánsz Csarnokot.
|
A Michelangelo terem
Veres Viktor / Népszabadság
|
„Egy művészettörténész azt vizionálta, hogy össze akarom dönteni a Szépművészetit – idézi fel Mányi István. – Az épületről tudni kell, hogy Schickedanz a látvány miatt az első emelet magasságába emelte a »földszintet«. Ezért kell a látogatónak a magas főlépcsőn felsétálni a bejárathoz. Ez alatt a szint alatt viszont, a vastag alapfalak között egyszerűen feltöltötték homokkal az épületet a 3 méter 20-as szintig. A térszint alatti bővítések során lényegében csak ezt a feltöltést szedtük ki a padló alól. De hogyan?
A munkát bányászok végezték, mégpedig úgy, hogy a padlót sem kellett felbontani, méteres sávonként termelték ki alóla a földet, tették be az I acélgerendákat és vasalták be a födémet. Egy folyton szivarozó, öreg bányamérnök irányította a munkálatokat. Kisujjában volt a szakma. Vállalták, hogy ha a járószint akár egy millimétert süllyedni fog, saját költségen újraépítik az egészet.” Ma ebben a mélyföldszinti térben található a Régi képtár egyik raktára, ahol a legérzékenyebb festményeket, köztük a fatáblás képeket őrzik. Hasonlót építenek majd a mostani felújítás részeként a Román csarnok alá.
|
A Román csarnok a háború előtt
Forrás: FSZEK Vasárnapi Ujság 1920 |
A kilencvenes években megújultak az irodák is, kiköltözött az épületből a közeli Szondi utcába a könyvtár, az előcsarnok fölötti loggia mögött elegáns tárgyalók épültek, és elkészült egy csomó halaszthatatlan technikai újítás. Mindeközben (néhány hónapot kivéve) végig nyitva volt a múzeum. Mojzer Miklós 1995-ben úgy nyilatkozott, hogy nem lenne gazdaságos a bezárás. Akkor egyébként úgy tervezték, 2006-ra, az épület századik évfordulójára a felújítássorozat végére érnek.
De nem értek. 2008 táján, immár a jelenlegi direktor, Baán László igazgatása alatt éppen azon gondolkodtak, hogyan lehetne térszínt alatt több ezer négyzetméter új, hasznos teret nyerni az új közönségigények kielégítésére. A tervpályázaton Karácsony Tamás elképzelése nyert, aki a lépcső alá szeretett volna behúzni két szintet és mindezt összekötni a már meglévő mélytermekkel. A koncepció azonban sok vitát váltott ki, főleg a főlépcsőbe tervezett bemetszés miatt. Az Orbán-kormány 2010-es hatalomra kerülése után ezt levették a napirendről. Kárpótlásul Baán László elkezdhette az új múzeumnegyed kialakításának szervezését a Városligetben.
A mostani megújulás is ennek része, legalább is a múzeum negyed projekt részeként valósul meg a nagyszabású program. Másfelől nézve viszont a most következő felújítás az immár majdnem harminc éve lépésről lépésre megvalósuló átfogó koncepció egyik befejező köre: a Dózsa György út felőli tömb. Mányi István szerint a munka 14 ezer négyzetmétert érint majd, a múzeum alapterületének negyven százalékát. Ez szervezi egységes rendszerbe a már eddig felújított részeket. Központi eleme a sokat emlegetett Román csarnok helyreállítása lesz, de más, eddig elrejtett termeket is érint.
Például az úgynevezett Michelangelo termet, amely egy reneszánsz stílusú, kis hátsó csarnok, jelenleg egy fából épített galériával két szintre van osztva. Ívelt, kazettás mennyezete alatt dolgozott az utóbbi években a gazdasági osztály, 2018-ra azonban ezt is vissza fogják adni a közönségnek. A munkálatok középpontjában álló Román csarnokot a háború óta gipszmásolatok, majd később festmények raktározására is használták. Az utolsó, még itt maradt szobormásolatokat most szedik szét és szállítják új őrzési helyükre, a komáromi Csillag erődbe és a Szabolcs utcában megépülő Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ látványraktárába.
A szobrok elvitele után kezdődhet a múzeum leggazdagabban dekorált, román kori templombelsőt mintázó csarnokának a felújítása. Három év múlva régi pompájában ragyog majd, ráadásul újra megnyitják a freibergi katedrális főkapujának és a gyulafehérvári székesegyház kapujának gipszmásolatával keretezett bejáratait is a Reneszánsz csarnok felé, melyeket a háború után falaztak be. A terem fölött kettős üvegtető van. A két tetőréteg közötti, üvegházszerű padlás egyelőre kihasználatlan tere a múzeumnak, most is csak a légkondicionáló gépészete kerül fel az impozáns, acélvázas térbe.
A kiállítótermek bevilágító üvegfelületeit egyébként csökkenteni fogják, mert a beáramló természetes fény túl erős. Napos időben tízezer lux jön át a tető- és oldalvilágítókon, holott a képeknek százötven-kétszáz is elég. Eddig egyszerű módszerrel csökkentették a beáramló fénymennyiséget: a világítópadláson lepleket teríttek a belső üvegtetőkre... Ha a padlást egyelőre nem is használják ki, a mélyföldszintben rejlő lehetőségeket igen. Kiszedik a homokfeltöltést a Román csarnok alól és a Dózsa György út felőli szélső helyiségek alól is, így ott új tereket nyernek, főleg üzemviteli funkciók és a műtárgyraktározás javára.
A már meglévő mélyföldszinti termek közül az udvarok alatti két kiállítóterem és a Márványcsarnok alatti terület egy összefüggő, 1200 négyzetméteres kiállítótérré válik. Az így létrejövő, új csarnokban lesznek majd 2018 után a nagy időszaki tárlatok. Fölötte az udvari bevilágítóként szolgáló üvegprizmák megszűnnek, mert a kiállítások számára itt a mélyföldszinten is kedvezőbb a mesterséges fény. Az egyiptomi kollekció átszervezésével pedig annak jelenlegi helyén egy új, térszín alatti éttermet és kávézót terveznek, amely a liget felől is megközelíthető lesz.
|
A Reneszánsz Csarnok
Veres Viktor/Népszabadság |
E célból megnyitják a lábazati falat és a lépcső ligeti oldalánál kiülős teraszt létesítenek. Megtörténik az épületszárny teljes műszaki modernizációja is, egyebek közt kazánostul lecserélik a hetvenes évekből való gőzfűtést, a régi, zajos Fűtőber-légkondikat, kiépítik az új gyengeáramú hálózatokat, korszerűsítik a biztonsági, vagyonvédelmi, informatikai rendszereket, új 2,5 tonnás teherliftet állítanak be, akadálymentesítik az épületet, kialakítják a modern műtárgyszállításnak megfelelő „expedíciós folyosókat”.
A munkálatoknak 2017 őszére be kell fejeződniük, ha 2018 tavaszán meg akarják nyitni a Szépművészetit, tudjuk meg az építésztől. Kell ugyanis pár hónap, míg a szerkezetek teljesen kiszáradnak és a megújított terek műtárgyakat tudnak fogadni. A kiállítás akkor már kicsit más lesz, mint eddig, hisz csak az 1800 előtti anyag kerül vissza, a korabeli magyar művekkel kiegészülve. A XIX. századi és a XX. század eleji alkotások –köztük például a francia impresszionisták művei – a hasonló korszakbeli magyar anyaggal együtt a Városligetben felépülő új Nemzeti Galériába kerülnek majd, az 1950 utáni kortársak pedig az ugyanott kialakítandó új Ludwig Múzeumba. De ez már egy másik történet.
