– Huszonöt évet zár le az utolsó decemberi szám. Mi a legnehezebb a búcsúban?

– A Holmit huszonöt éve Réz Pál lakásán szerkesztjük, minden hétfőn 2 és 4 között. Itt születtek a döntések, zajlottak a viták, ittuk a kávét, hallgattuk Réz úr anekdotáit. Ez egy fix pont volt az életünkben, és a búcsú tőle annyira fájdalmas volna, hogy nem is vállaljuk. A Holmi megszűnik, de a hétfők maradnak, pusztán az együttlét kedvéért. Közben persze öregedtünk, fáradtunk, és ami még szomorúbb: fogyatkoztunk. A csúcson akkor voltunk, amikor még Domokos Mátyás és Fodor Géza is velünk volt.

– Melyik megjelenésre vagy eseményre a legbüszkébb?

– Hadd idézzek valamit az októberi számból. Ebben a 25. születésnapunk alkalmából a legfontosabb halott szerzőinkről és munkatársainkról emlékezünk meg. Keresztesi József ezzel kezdi Baka Istvánról szóló írását: „1990 februárjában a Holmi lapélen közölte Baka István egyik legnagyobb versét, a Farkasok óráját, ugyanebben a lapszámban a szépirodalmi anyagot pedig egy Petri György-klasszikus, a Hogy elérjek a napsütötte sávig zárta.

Húszéves voltam, és úgy emlékszem, hogy valami ilyesmit jelentettek számomra a rendszerváltás évei: hogy a dolgok összeállnak, mintegy önmaguktól a helyükre kerülnek, például kinyitok egy folyóiratot, és nagyobbnál nagyobb versek pattannak elő belőle." Vagy ott van mindjárt az első számban Rakovszky Zsuzsa nagy verse, a Decline and Fall. Sok mindent mondanék még szívesen, és persze nem csak a versrovatból, de ha csak egyet lehet, akkor én is ezt az 1990. februári számot mondom.

Az interjút a Népszabadság holnapi számában olvashatják.