A fotó az őmiatta legendásan híressé vált Róma Kávéház bejáratánál készült, e vendéglátóipari helyiségnek nincs teteje – arrafelé ritkán esik. Mindennapos kuncsaft volt, barátai (kollégái, vetélytársai) társaságában. Elolvasták egymás műveit, kritizáltak, jótanácsokat adtak, kaptak. Ezen a helyen mondták neki azt is, hogy: „mester, a valóság is tévedhet, ha nincs elég jól megírva.”
Ő ugyanis azzal mentegette valamelyik regény jelenetét, hogy pontosan úgy történt, ahogyan papírra vetette.
|
Gabriel García Márquez
Eliana Aponte / Reuters |
Bizony, írók és olvasók tudják, a valóság is tévedhet. Függetlenül attól, hogy milyen a megfogalmazása. GGM, akit a barátai Gabónak hívtak, hírügynökségi jelentések szerint, fizikai értelemben befejezte mostani létezését a Naprendszer Föld nevű bolygóján.
Ne sirassuk. Csodás élete volt. Elért mindent, amit akart és lehetett. Amennyire megítélhető, látta a boldogságot ő, kezet is szoríthatott vele.
Nem teszek úgy, mintha nem írtam volna kisregényt, Márkez meg én címmel. Azokat a külföldi írókat szólítjuk magyarosan, akiket az egész ország lelki rokonná fogadott (v.ö.: Sekszpír Vilmos, Gőte János Farkas, Tolsztoj Leó). GGM nálunk olyan népszerű a Száz év magány itthoni megjelenése óta, hogy néha még az ékezeteket sem felejtik le a nevéről.
Amikor az IBS (színház) vezetője voltam, majdnem sikerült Budapestre csábítanunk. Helyette Mario Vargas Llosa fogadta el a meghívást. Tőle már akkor sem volt szabad GGM-ről kérdezni, a legjobb barátok halálosan összevesztek. (Nőügy?) Klisémondat, hogy García és Márquez többé nem hívható Magyarországra. De én szívesebben írom ezt: GGM itt (is) van, amíg olvassuk.
Én a Szerelem a kolera idején-t fogom most újra, félhangosan. Talán hallja. Érdekesnek találhatja a saját costañero spanyol mondatait a mi nyelvünkön, melyben túl sok az e.
GGM, majd azért még... tudod.
Somewhere, over the rainbow.
