Varga Lajos (1855–1909) is igyekezett „megtéveszteni az utókor ítéletét”.
Ő nem volt szent, csak szentember.
Így nevezték a XIX. században azokat, akik dalnokként, búcsúvezetőként animálták a vallási életet az „egyszerű nép” körében. Varga is ezt tette a Jászságban. Megverselte az egész szentírást és egy csomó szent életét. Maga énekelte verses elbeszéléseit, sok ezer példányban el is adta őket. Az ő Szent Györgye sárkánnyal nem találkozik, de halált megvető bátorsággal képviseli „Diokléczián” császárral szemtől szembe a Krisztus igazságát. A császár számára létfontosságú, hogy Györgyöt kínzómesterei segedelmével a maga oldalára állítsa. Két súlyos meggyőzési kísérlet között, mikor a császár kérdi, meg van-e már győzve, így felel néki: „Boldogtalan ember – válaszolt György erre, – / Te nem tudod: mily nagy a szent hit ereje. / Nem tudod: mily édes Jézusért szenvedni,– / És a szenvedésben mily gyönyör őt követni. / Amit most hóhérid velem cselekedtek / Ez még kezdete sem volt a szenvedésnek; / Gondolj, ki nagyobb és borzasztóbb kínokat; – / Azt meg is teheted; – de nem lesz hatalmad, / Bármint tusakodol, azt el nem érheted, / Hogy Jézustól elvonj és megtörd hitemet.” A sok halálra elég kínszenvedéseken átemelő hit és a vele járó csodák meggyőző ereje akkora, hogy a végén a hóhérok is kereszténnyé lesznek, s a gonosz császár, miután kénytelen saját kezűleg lefejezni Györgyöt, meghasonlik, magára marad és elmeháborodottan börtönben végzi, kínok között. „Most is tanulhatnak ebből a kényurak, / Akik eltiprói a szent igazságnak.”
György a legendák szerint túlélte, hogy lenyúzták a bőrét, kerékbe törték, hatvan szöget vertek a fejébe, levágták kezeit, lábait, a testét szétfűrészelték, forró ólomba merítették, s miután mindebből kimentették, kigyógyították őt az Úr angyalai, egy sima lefejezéssel ért véget földi léte. Ez volt a tipikus.
A Györggyel kortárs vértanú szentekről, Nereuszról, Achilleuszról, Pantaleonról, Krispinről, Krispiniánról és másokról ugyanilyen legendák születtek. A borzalmas kivégzési módokat túlélték, amit velük tettek, olykor vissza is ütött hitük ellenségeire, például a bíró megőrült attól, hogy Krispin és Krispinián sértetlen maradt a máglyán, és magát vetette a lángok közé – a végén pedig csak úgy egyszerűen lefejezték őket.
Függetlenül attól, hogy az egyház különböző korokban és szinteken miként viszonyul hozzájuk, ezek a legendás szenvedéstörténetek igazságérzetből épülnek. Mert az igazságérzet diktálja, hogy az igazságért haljunk, ha halni kell, és azt is, hogy ne az haljon érte, aki hordozza, hanem aki üldözi. Nőjön az igazság szellemi ereje a földi hatalom kínzó és gyilkoló fizikai ereje fölé, és az igazság erejéé legyen a meggyőző erő. Az igazság ereje pedig akkor a legnagyobb, ha vállalni is lehet érte és le is lehet győzni vele a halált. Bár mindent megtehetsz velem, nincs hatalmad fölöttem. Ezt üzenik György és vértanú társai legendáikon keresztül a kényuraknak.
Györgyöt 303. április 23-án fejezték le a palesztinai Liddában. Aleksander Krawczuknak, a kiváló lengyel ókortörténésznek a Nagy Konstantinról írott könyvében az áll, hogy 303 és 305 között Palesztinában összesen 12 keresztényt végeztek ki. A későbbi keresztény források megsokszorozták az áldozatok számát, nem keresztény források pedig nemigen vannak. Hányan estek áldozatul összesen az akkori keresztényüldözésnek, nem tudjuk.
De azt tudjuk, hogy a többség hitét és az általuk tisztelt isteneket radikálisan tagadó, rendkívül aktívan térítő és gyorsan terjedő vallásból akkor és ott nem egy volt, hanem kettő.
A manicheus volt a másik, melyet keletkezési helyén, Iránban is üldöztek, Diocletianus is korábban kezdte üldözni őket, mint a keresztényeket, a keresztények is üldözték őket, az üldöztetésük a keresztényekével ellentétben nem évekig, hanem évszázadokig tartott, és sikerrel járt, mert ez a vallás eltűnt. Ezért nem is maradtak fenn vértanúinak legendái, és üldöztetésük kiesett a köztudatból. Amit a kereszténységhez kötődő hagyományokon és műveken keresztül mi, különféle hitekkel élő utókoriak ember, igazság és hatalom viszonyáról tudhatunk és átélhetünk, azért tudhatjuk és élhetjük át, mert ők tudtak győzni földi erővel más hitek fölött. Paradoxon.
A sárkánymotívumot A szentek életében említett „legalább harminc” keresztény szent a pogány mitológiákból örökölte.
A „,mitológiai’ magyarázat olyasféle alakokkal azonosította Györgyöt, mint Mithrasz, Perszeusz, Hórusz vagy Tammuz. Sárkányféleségek számos mítoszban ölnek és öletnek, s még keresztény közegben is találkoznak velük olyan nem igazán szent hősök, mint Lancelot lovag. Sárkány és császár egykutya: mindenható, mindenre képes, gyilkos földi hatalom, melynek fékje, ellensúlya nincs, melyet csak a magasabb szellemi minőség győzhet le.
A Legenda aureában szereplő, ezért legismertebb változat szerint György a líbiai Silena városában húzza ki a tóból Isten segítségével a sárkányt, aki az ifjú legények és leányok színe-java után éppen a király leányát készült elfogyasztani. A számos műalkotásban megörökített jelenet, amikor György a lova magasából átszúrja a földön tekergő sárkány torkát, nem a végpont. A legyőzött szörnyet György lovag a város főterére vontatja, és a rettegő lakosságnak ajánlatot tesz: „higgyetek Krisztusban, és keresztelkedjetek meg, akkor megölöm ezt a sárkányt”. Hittek, megkeresztelkedtek, György pedig kivégezte az átszúrt torkú, harcképtelen sárkányt. Hogy ez az eljárás mennyire „fair”, érdektelen, mert itt nem fizikai küzdelemről van szó, hanem a győzelem szellemi feltételéről. Az igazságról. Ha az igazság – ez esetben a kereszt igazsága – jelen van, akkor más már nem kell. György sem kell!
Thomas Mann utolsó regényében, A kiválasztottban a tenger Szent Dunstan szigetére sodorja a hordócskában hullámaira bízott csecsemőt, akiből a Gergely-legenda szerint Gergely pápa lett. Ennek a szigetnek is van sárkányos legendája. Erről elmélkedik a szigetet igazgató Gergorius apát: „Vajon ezek a népek hajdan valóban úgy tértek a kereszténységre, hogy egy immár megvilágosodott hajadon, kit ők holmi sárkánynak akartak áldozni, mely a szigetet pusztította, ennek a keresztet szemközt mutatá, hogy – miután torkából még egyszer tüzet és füstöt okádott – felfordult és kimúlt? Mondják, ez rájuk olyan hatást tett, hogy azon nyomban mindnyájan elismerték Jézust. A történetet alig hihetem, mert hogyan kerülhetett sárkány e szigetre, s ugyan miféle tojásból bújt volna ki.
Olyan sárkányt, mely áldozatul szüzeket követel, egyszerűen nem is tudok elképzelni.
Ámbár ez alkalmasint csupán az együgyűség bűnös hiánya, hogy – kockáztatván a kevélység ördögének üstjébe jutást – nekem bizonyos különbség aközt, amit egy tudós férfiúnak hinnie kell, s amiben a vulgus hisz, Isten előtt igazolhatónak látszik.” Ha tehát van megvilágosodott hajadon, György már nem is kell. És a sárkányhoz sem kell sárkány. Lovag korában (az utóbb szintén szent) Gergely is azzal lépett föl Bruges-ben, hogy megmenti a sárkánytól a várost, melyet egy egyszerű burgund királyembertől kellett megmenteni.
A kiválasztott csudálatos magyar szövegét Jékely Zoltánnak köszönhetjük. Ő éppen Szent György napján született, és több verset írt róla. A legszebbet, a Szent György-komplexumot 1941-ben, amikor a sárkány a legmegölhetetlenebbnek látszott, kivel állandóan meg kell harcolni az életért, és véglegesen legyőzni soha nem lehet: „Nemhiába Szent György-napján születtem: / a Sárkány minden évben eljön értem. / Formát változtat és nemet cserélget, / de jön, de jön és rámtámad bizonnyal. // Ki sose tértem! Küzdöttem iszonnyal, / viaskodtam szablyával és szigonnyal, / s noha fejét eddig mindig levágtam, / szívét, belátom, el sosem találtam! // Most tört reám a legnagyobb haraggal! / Megszorított s már-már torkom harapja. / Szörnyű testét, tudom, hiába vágom. / S egyedül vívok vele a világon!”
„Ha hiszünk benne van, s ha nem hiszünk, nincs” – mondja a sárkányról Weöres Sándor remekművében (Octopus, avagy Szent György és a sárkány históriája) Miron, a sárkány főpapja. Miron a Katona József Színház örökbecsű előadásában Haumann Péter volt. És ő volt az öreg Fouché is a Játékszínben Jean-Claude Brisville darabjában, A fekete levesben. Fouché élete során sok sárkányról váltott át Györgyre, de azokból a Györgyökből mind-mind sárkány lett. A jövő havi hólánc napján lenne Joseph Fouché 257 éves. Föl fogjuk őt köszönteni.
