De vajon jó helyen vannak-e a képek a hátukon fekve a vízszintes vitrinekben? Hiszen a Setzer-műterem, amely 1979-ig működött, érintetlenül vészelte át a két világháborút, az elmúlt jó száz évet, és a több mint húszezres üvegnegatív-archívum is megmaradt. Ezekről profi nagyításokat lehetett volna készíteni a galériák falaira illő méretben, paszpartuzva, bekeretezve. Az ilyesmit nevezzük nagyszabású fotókiállításnak. Ezek a hajdani modell által megrendelt képek mégis ebben az eredeti méretben „élnek”. Azt hiszem, azért, mert ezek elsősorban korhű tárgyak, nem művészi alkotások (habár magas „szakmai” színvonalat képviselnek). Itt a helyük a vitrinben, üveg alatt, hanyatt fekve.
|
Franz Xaver Setzer: Arnold Schönberg osztrák zeneszerző portréja 1922
COPYRIGHT: ARCHIV SETZER TSCHIEDEL |
De kik is azok az emberek, akik a bécsi elitet alkották? A mára talán már elfelejtett nagy színészek, valamennyien – szakmájukhoz híven, de nekünk már mulatságosan – pózolnak a képeken, a végtelenbe meredő tekintetükből a jelentőségteljesség, a hétköznapi ember által csodált, a tragikus szerepek átéléséhez nélkülözhetetlen lelki nagyság sugárzik. Vagy inkább csak sugárzott… A nagy operaénekesek is hasonlóan jelennek meg a portrékon, az operettdívák könnyedebbek a bohókás kalapok, tollak, boák alatt.
De itt vannak az írók, akiknek az emléke kevésbé kopik. Nyílt tekintetű kedves, bajuszos férfi, sugárzó asszonnyal az oldalán. Stefan Zweig a feleségével, Frederikével 1927-ből. Nézegetném-e ilyen hosszasan, kérdezem magamtól, ha nem a híres író, hanem mondjuk egy gimnáziumi latintanár és óvónő felesége lenne a fényképen? Nem, valószínűleg nem szemeznék percekig velük, hiszen a híres író érdekel. És ez a kíváncsiságunk kielégül. Nézzünk csak Felix Salten szemébe. Szelíd fickónak látszik, ő a Bambi című gyermekkönyv írója. De Salten egyáltalán nem volt szelíd, talán még tiszteletre méltó úriember sem…
Minden valószínűség szerint ő írta, anonim, az 1906-ban megjelent Josephine Mutzenbacher – Egy kis bécsi kurva emlékezései című, keményen pornográf és rendkívül népszerű regényt. Sőt, mint Nádori Lídia új fordításából is kitetszik, a Bambi sem az az ártatlan állatos mesekönyv, ahogy Walt Disney filmje elhitette velünk. Sorban a nagy zeneszerzők, Puccini, a mi Lehár Ferencünk, Ravel, Richard Strauss, ölében unokájával, és Arnold Schönberg, kezében cigarettával. Schönberggel egy szinttel feljebb is találkozunk. Itt szerepel egyetlen önarcképpel a festő, Richard Gertsl, aki 1907-ben barátkozott össze a zeneszerzővel.
A barátságot hosszú közös nyaralások pecsételték meg, mígnem 1908-ban fényt derült Richard és Mathilde Schönberg lángoló szerelmére. Az asszony ott is hagyta egy rövid időre a férjét és két kis gyermeküket Richardért, majd néhány hónap múlva visszatért. Az ifjú festőt rendkívül megviselte a kapcsolat felbomlása, ráadásul a bécsi művészkörök is szinte kivetették magukból. Huszonöt évesen, 1908 novemberében a műtermében felakasztotta magát. Schönberg sohasem heverte ki a közeli barát elvesztését, és ez műveire, köztük a Sors keze című, 1910 és 1913 között komponált operájára is rányomta a bélyegét. A Schönberg házaspár minden év novemberében elzarándokolt a temetőbe Gertsl sírjához.
Visszamegyek a fotókhoz, nézem Arnold Schönberg arcát az 1922-ben készült fényképen. Nem hétköznapi arc, az bizonyos, de hogy mitől, azt nem tudnám megmondani. Érdekes, doktor Freudról készült portréval nem találkoztam, úgy látszik, ő nem Franz Xaver Setzerrel fényképeztette magát.
A „bécsi társaság” vizuális emléke, Franz Xaver Setzer portréfotográfiái. Bécs, Leopold Múzeum. Nyitva 2015. január 13-ig.
