galéria megtekintése

Utánzott elefánt

Az írás a Népszabadság
2014. 09. 05. számában
jelent meg.


Horváth Gábor
Népszabadság

Thelonious Monk, a megosztó dzsesszzongorista
Thelonious Monk, a megosztó dzsesszzongorista
AFP

Barry Farrell egy dzsesszmuzsikusról akarta írni a Time magazin címlapsztoriját 1964-ben. Ray Charlest és Miles Davist elvetette, mert kábítószerfüggésük miatt túl ellentmondásosnak ítéltettek. Helyettük Thelonious Monk került a címlapra. Ez lehetett a híres amerikai hetilap történelmének egyik legnagyobb balfogása.

Még hogy Monk lett volna ellentmondásoktól mentes? Hiszen egész életében ellentmondások vették körül, és bár menedzsere eskü alatt vallotta, hogy a zongorista nem fogyasztott kábítószert, a bíróságon kívül mindenki tudta, hogy hazudott. Akkoriban szinte minden dzsesszmuzsikus kötelezően kábítószeres vagy alkoholista volt, leggyakrabban mindkettő. Monk azonban ezenkívül egy pontosan soha nem diagnosztizált elmebajban is szenvedett. Néha napokig nem beszélt senkihez, máskor felvillanyozva, szózuhataggal árasztotta el kollégáit vagy családját, utolsó éveit pedig a világtól elvonultan töltötte.

 

A Time szerkesztőinek végül mégis igazuk volt, hogy Monkot tették a címlapra: ő testesítette meg az akkorra már fősodornak számító modern dzsesszt. Vele és barátaival kezdődött az avantgárd korszak. Már nem tánczenét játszottak, oda kellett figyelni a harmóniák és a ritmusok szövevényére. A könnyebb műfajok hívei el is fordultak tőlük, a kritikusok évekig fanyalogtak, de a dixieland és a szving után jött a bebop meg a cool. Kiderült, hogy a dzsessz nem gyorsan múló divat, hanem folyamatosan megújuló, örök zenei irányzat.

Thelonious Monk hatéves korától zongorázott, jobbára autodidakta volt, de járt a New York-i zseniképzőbe, a Juilliard Zeneiskolába is. A gimnáziumot be sem fejezte, tizenhét évesen már egy hitszónok zongorakísérőjeként járta az országot, nem sokkal később hivatásos dzsesszmuzsikus lett.

Nemcsak abban az értelemben, hogy ezzel kereste a kenyerét, hanem abban is, hogy minden gondolatát a zene megújításának lehetőségei kötötték le. Munkásságának jelentőségére egyetlen adat: Duke Ellington után az ő darabjait játszották legtöbbször lemezre. Csakhogy Ellington mintegy ezer dalt írt, Monk pedig összesen jó, ha hetvenet! Vagyis eléggé meggondolta, mit csinál, s amit kiadott a kezéből, az elég fontos lett.

Amikor alig húszévesen feltűnt New York klubjaiban, rögtön megosztotta a hallgatóságot. A vendégek egyik része imádta furcsa, váratlan szünetekkel megszakított, már-már ütőhangszerre hasonlító zongorajátékát, disszonáns akkordjait. Azt, hogy a legváratlanabb pillanatokban felpattan a hangszere mellől, és tesz néhány tánclépést. Mások nem bírták elviselni. Volt kritikus, aki azt mondta, olyan, mint egy elefánt a billentyűkön. A zenészkollégák viszont tudták, hogy valami új születik. A Minton’s Playhouse klubban estéről estére áhítattal figyelték, és vérmérsékletük szerint, lopva vagy nyíltan, jegyzeteltek, szalvétákra, mandzsettákra írták, már megint mivel rukkolt elő. Ahogy Mary Lou Williams, a dzsessz egyik legjelentősebb női zongoristája, sok fiatal zenész mentora írta visszaemlékezéseiben, Theloniousnak még a sapka- és szemüvegviseletét is utánozták.

Karrierjét erősen visszavetette, hogy a rendőrök egyszer kábítószert találtak az autóban, amelyben ő és egy másik zongorista, Bud Powell ült. Megtagadta, hogy barátja ellen valljon, erre bevonták a működési engedélyét, évekig nem játszhatott New Yorkban olyan helyen, ahol alkoholt árusítottak... Nem volt hajlandó elköltözni, a felesége tartotta el, ő pedig zeneelméleti újításokon törte a fejét, néha a külvárosokban játszott és felvett néhány lemezt, amelyekre a kutya se volt kíváncsi.

1954-ben egy európai turné során Mary Lou Williams bemutatta Pannonica de Koenigswarter bárónőnek, a New York-i dzsesszmuzsikusok másik patrónusának, aki Rotschild lányként megengedhette magának, hogy a kulturális mecenatúrának éljen. (Charlie Parker az ő lakásán halt meg.)

Monk 1956 végén a szaxofonos Sony Rollinsszal rögzítette a Brilliant Corners című lemezt. Olyan bonyolult dolgokkal hozakodtak elő, hogy végül több felvételből kellett összeügyeskedni a végleges változatot, de az anyag megérte az erőfeszítéseket: nagy siker lett. A már említett hamis tanúvallomásnak is köszönhetően sikerült visszaszereznie a működési engedélyét is, és újra a korszak legkiválóbbjaival, többek között Miles Davisszel, Coleman Hawkinsszal és John Coltrane-nel játszott. (1958-as, a Carnegie Hallban tartott koncertjének szalagjait véletlenül fedezték fel a Voice of America archívumában, és csak 2005-ben adták ki.)

Már minden kezdett jól alakulni, amikor lassanként elhatalmasodott rajta a betegség. Utolsó hat évét Pannonica bárónő vidéki házában töltötte. Bár volt zongora a szobájában, senki sem hallotta játszani. Családja 1986-ban megalapította a Thelonious Monk Institute of Jazzt, amely az UNESCO-val karöltve 2012-ben elérte, hogy április 30. a dzsessz nemzetközi napja legyen.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.