Az írás-olvasás tanításában Európához képest a mindig is különutasnak számító USA-ban jóval előrébb (más perspektívákból hátrébb) tartanak. Az Index már három éve negyvenkét olyan államot összesített, ahol az általános iskolákban a folyó kézírás helyett a tízujjas gépelést okították. Más források szerint kifejezetten elismert amerikai pszichológusoktól is elhangzott, hogy bőven elég, ha a gyerek le tudja írni a saját nevét, minden más nyugodtan mehet mobilon, tableten, PC-n. Mindent egybevetve: noha még mindig vannak olyan tanárok az Államokban, akik szerint fontos lenne a folyóírás tanítása, esélyük sincs arra, hogy ezt gyakoroltassák a gyerekekkel, hiszen a legtöbb tanterv arra összpontosít, hogy „felkészítse a gyerekeket a XXI. századra”. Márpedig a jelek szerint a toll és ceruza használata nem része a mozgalomnak. A gépírást viszont minden kisdiáknak el kell sajátítania, hiszen mire felsőbe kerülnek, kizárólag gépelt formában fogadják el a házi feladataikat.
Ami hazánkat illeti, vannak hozzáértők, akik szerint tizenöt-húsz év múlva Magyarországra is eljuthat az amerikai módszer. A pedagógusok legtöbbje azonban rossz döntésnek tartaná a váltást. A finn törekvéssel (általunk) szembesített nyelvészt, az ELTE tanárát és professor emeritusát, számos írással-olvasással foglalkozó könyv szerzőjét egyenesen megrökönyítette a hír. „Pedig a finnek mindig annyira normálisak voltak” – hangzott Adamikné Jászó Anna első reakciója, aki ezzel arra utalt, hogy északi nyelvrokonaink egészen kimagasló írásbeli kultúrával rendelkeznek, amit két tény is remekül illusztrál. A regula szerint a papok már a XIX. században is csak írástudó párokat voltak hajlandók összeboronálni, valamint, hogy rendre finn diákok nyerik a nemzetközi olvasó-szövegértő világversenyeket. Most még.
Adamikné Jászó Anna persze érti a kor szavát – maga is nyomtatott formában kéri hallgatóitól a dolgozatokat –, de eltökélten vallja, hogy a pedagógusoknak mindenképpen a kézírás elsajátíttatásával kell kezdeniük, a gépírástanításnak csak ez után, negyedik vagy ötödik osztályban szabadna nekiugraniuk.
Érvei számosak.
A Magyarországon honos, úgynevezett párhuzamos olvasástanítás mindenekelőtt mindjárt az elején összekapcsolja az írást és az olvasást – a két tevékenység támogatja egymást –, emellett alapvetően járul hozzá az analitikus gondolkodás kialakulásához is; nem véletlenül hívják analitikus-szintetikus módszernek. A folyóírás segíti a kéz finommozgásának kialakulását, egyes idegpályák kifejlődését és a memória alakulására is rendkívül jó hatással van. Utóbbi megállapítása egyébként tökéletesen egybecseng az ismert katalán írásszakértő-szociológus, Joaqium Valls egyik könyvében foglaltakkal. Valls felhívja a figyelmet: az Egyesült Államokban elvégzett felmérések megállapították, hogy nem fejlődött kellőképpen azon gyerekek emlékezőtehetsége, akik számítógéppel készítették órai jegyzeteiket. Akik nem tanultak meg rendesen írni – értsd ehelyt: nem dolgoztatták meg az agyukat –, felnőttkorukban sem képesek annyi mindent megjegyezni és megtanulni – vonta le a tanulságot a szakértő.
Pedig nemrég fedezték fel, hogy az alkotókészség a memóriától is függ. Aki nem tornáztatja meg az „emlékezőizmokat” kellő időben és ideig, nem képes felvenni a versenyt sem a kreativitás, sem az újítások terén – állítja Valls. Adamikné szerint a kézírás a gépi írásnál tudatosabb mondatszerkesztésre sarkall és a helyesírás elsajátítására is alkalmasabb, hiszen a szövegellenőrző programok automatikusan, gyakorlatilag észrevétlenül, indoklás nélkül javítják a hibákat.
A magyar írástanítás százötven éve bizonyít
Az analitikus-szintetikus szisztémán alapuló intézményesített írás-olvasás tanítás – egy kellemetlen vargabetűt leszámítva – százötven éve bizonyít. Az Eötvös Józsefnek köszönhető 1868-as népoktatási törvénnyel egyidejűleg vezették be.
Eleinte az írva olvastatást forszírozták, kicsit később az olvasva íratást. A tanítók először a kisbetűs folyóírást ismertették meg a gyerekekkel, és csak aztán a nyomtatottat. A lendületesebb szövegképzés érdekében dőlt, egészen pontosan 75 fokban dőlő betűket használtak. Bizonyos Tomcsányiné Czukrász Róza kezdeményezése nyomán a párhuzamos olvasástanítás alapjain a századforduló táján elkezdték az úgynevezett fonomimikus oktatást, amelynek veleje, hogy minden egyes hanghoz egy odaillő kifejezést, egy hozzá tartozó kézmozdulatot, valamint egy hangot rendeltek a még hatékonyabb bevésés érdekében. A szisztéma a harmincas évek végéig élt, és rendkívül sikeres volt, a legnehezebb fejű gyereket is írástudóvá faragták vele.
A dőltükből felálló betűket és a zsinórírást az 1930-as évek végén tették szabvánnyá, melynek lényege az volt, hogy a szó befejezéséig nem volt szabad felemelni a tollat, bizonyos betűket (o, b) tehát áthúzva kellett összekötni. A ma oktatott írás – az átkötések mellőzésével – ebből alakult ki. Az idők során sajnos egy zsákutcába is belefutottunk. 1978-ban, amerikai mintára bevezették a szóképes olvasást (komplett szavak jelentését kellett kitalálni), ehhez kapcsolva pedig a néma olvasást, amelynek köszönhetően a tanítók nem tudták nyomon követni, aktuálisan hogy áll a tanítvány a hangok és a betűk összekapcsolásával. A módszer, amely súlyos károkat okozott, a nyolcvanas években kopott ki az iskolákból.
Mindemellett: ha a gyerekek nem tudnak kézzel írni, mások kézírását sem tudják majd elolvasni, kezdve a nagymama ötven évvel korábbi keltezésű leveleivel és folytatva bizonyos szakmákkal. Ha a világot tényleg ennyire átszabnák, az eszerint azzal járna, hogy ha (mondjuk) történészeket vagy levéltárosokat akarnak képezni – márpedig remélhetően a jövőben is akarnak –, ezeknek a hallgatóknak az egyetemen tanítanák meg a kézírást? Mi lesz az emberi lelket, motívumokat kutató grafológiával, a törvényszéki írásszakértéssel? Jászó Anna szerint az átállással az új analfabetizmus korszaka kezdődne el.
A gyakorló tanítót is erősen megrendítette a finn hír. Hegyi Ili szerint a folyó kézírás lényege és célja a lendületesség, a gyors közlés – a nyomtatott betűkkel ez veszne el először. Tény, hogy a mostani rendszerben a kis nyomtatott betűk olvasásával ismerkednek meg először az elsősök, ezzel párhuzamosan a betűelemek rajzolásával megkezdődik az írás előkészítése. De mindössze hat hét után már jön is a folyó kézírás. December végére az írás tanítása utoléri az olvasás tanítását, így egyszerre tanulják meg a gyerekek a nyomtatott kisbetűt és írott párját.
Az agárdi Chernel István Általános Iskola pedagógusa egyáltalán nem pártolná, hogy a gépírásoktatást már az alsó tagozatban elkezdjék, de úgy tűnik, a családok sem tartják fontosnak. 27 éves pályafutása alatt csupán egyetlen szülő hiányolta. A hat–tíz éves korosztály esetében a cél a lendületes, magabiztos betűvetés kialakítása, elfogadható írásképpel. Hozzátette: a folyóírás mindezen túl is fontos és hasznos hagyomány, a pedagógusi munka fontos kiindulópontja, hiszen rengeteg mindent elárul a gyerekről, például hogy milyen téren milyen fejlesztésre szorul.
|
Bőven elég, ha a gyerek le tudja írni a saját nevét?
Teknős Miklós / Népszabadság |
„Remélem, nem Magyarország lesz, amely legelőször utánozni akarja ezt a metódust” – mondta lapunk érdeklődésére a grafológus-irodalomtanár. Papp Zsuzsanna úgy látja: azon túl, hogy a kézírás megszűnésével okafogyottá válna a pszichológia után a második legfontosabb emberismereti tudomány, a grafológia, nagy a veszélye az emberek „egyenemberré” válásának. A kézírás az egyedi embert, az egyéniséget mutatja meg, hiszen a hatéves korban elsajátított kötelező sztenderdet minden ember a saját egyéniségére szabja, formálja, míg a gépírásban ilyen lehetőség nincsen.
A kézírás olyan emberi jellemző, amely akarva-akaratlanul felveszi a személyiség jellemzőit, és megvan az a csodálatos tulajdonsága, hogy visszafelé is működik. Tehát ha valaki szembesül azzal, hogy agresszivitásra hajlamos, akkor a grafoterápiával változás érhető el nála, ha az agressziót jelző írásjellemzőket megváltoztatja.
Tehát szándékosan kerüli a szöges, szúrós formákat, helyükre a lágy, gördülékeny, gömbölyded formákat alkalmazza, és máris elérhető egy alapszintű változás a személyiségben. Papp Zsuzsanna mindenképpen ragaszkodna a hatéves korban megtanított írott betűkhöz, és 10-12 éves korban természetesen elsajátíttatná a gépírást is, a kor követelményeihez alkalmazkodva. E tudás birtokában pedig mindenkire rábízná, hogy melyiket alkalmazza később a saját, személyes kommunikációjában.
