galéria megtekintése

Újszínház: nem a számokkal van baj

1 komment


Sándor Tünde

Várhatóan ma teszi közzé a főpolgármesteri hivatal az Újszínház igazgatói pályázatát. A jelenlegi vezető, a nézetei és koncepciója ­miatt is óriási indulatokat keltett Dörner György is jelentkezik.

A negyedik teljes évadot zárta az Újszínház élén Dörner György, akinek kinevezése 2011 őszén komoly tiltakozáshullámot gerjesztett. A petíciót vezető értelmisé­giek – köztük Alföldi Róbert, Esterházy Péter és Marton Éva – is aláírták, mondván, azzal hivatalosan megalakult a „Magyar Köztársaság első újnyilas színháza”. Mindhiába, a főpolgármester nem vonta vissza a döntést, a terézvárosi teát­rum Márta Istvánt váltó új igazgatója szabad kezet kapott, és bemutatók sorozatával teljesen átalakította színháza repertoár­jának arculatát.  Ha pályázik – márpedig erre vonatkozó szándékát Dörner az évadzáró társulati ülésen bejelentette –, nyilvánva­lóan a már megkezdett út folytatását tervezi, illetve ajánlja fel majd a fővárosi döntéshozóknak.

Az Újszínház, avagy Új Színháznak már a neve is megosztó:

az intézmény honlapján egybeírva szerepel, másutt mindenütt – szakportálokon és jegy­értékesítő helyeken egyaránt – két szóban. Utóbbira az üzemeltető nonprofit kft. neve lehet a magyarázat, amely Új Színház Nonprofit Kft.-ként van bejegyezve, és a cégbírósági adatok szerint kiegyensúlyozottan gazdálkodik. A növekvő árbevétel, az emelkedő üzemi és adózott eredmény, valamint a jegybevétel és a nézőszám emelkedése minden bizonnyal a jelenlegi vezető új pályázatának sarkalatos pontja lesz.

 

Dörner György 2012. február elsején kezdte vezetni a színházat, ebben az évben a bevétel óriásit – 45 millió forintnyit – zuhant, így mindössze 67,7 millió forint lett. 2015-re ez 101,8 millióra emelkedett, ami már megközelíti a még Márta István vezette színház 2011-es bevételét. A növekedés oka a szponzorpénzek jelentős emelkedése lehet.  

Nem a számokkal van már baj, ennél fontosabb a színház vitatott pozíciója a kulturális életben, ahol az Újszínházat a Wass Albert-darabbal, Kerényi Imre-rendezésekkel és a nyilatkozatoktól nagyrészt elzárkózó igazgatóval azonosítják leginkább.

Ha az előző pályázaton 2017. január 31-ig kinevezett Dörner megbízatását nem hosszabbítja meg újabb öt évvel a főváros, annak igazából nem gazdasági, hanem kultúrpolitikai, illetve politikai oka lesz, és lehet, a Dörnerrel és értékrendjével, világképével szimpatizáló, szélsőjobboldaliként aposztrofált szavazatok jelenlegi fajsúlyát is jelzi majd a Fidesz számára – véli a színházat belülről jól ismerő informátorunk. A teátrum honlapján lévő beszámoló szerint 2015-ben a nagyszínpad legsikeresebb darabja Wass Albert A funtineli boszorkánya volt, amely telt házzal futott, és csaknem kilencezer fizető nézőt hozott.

Az új igazgatói pályázat kiírása előtt, attól nyilván nem függetlenül szellőztették meg Németh Kristóf esetleges esélyeit az Újszínház élére, de annak komolyságát informátorunk kizártnak tartja, szerinte a jobboldali Dörner és a Barátok közt című szappanopera sztárja között olyan hatalmas a távolság, hogy ebben a hatalmas körben még nagyon sokan lehetnek esélyesebbek a terézvárosi teátrum élére. Igaz, mások neve egyelőre nem lett friss, színfalak mögötti pletykák tárgya. Németh Kristóf egyelőre nem kívánta kommentálni az esetleges pályázásáról szóló híreket, de azt ígérte, hogy a közeljövőben interjút ad lapunknak.

A helyzet érdekessége, hogy az igazgatói pályázattól függetlenül érvényes a színház sajtósi és PR-vezetői feladataira szóló álláshirdetés, miközben a majdani kiválasztott pályázó tizenkilencre húzhat lapot, hiszen nem tudhatja, hogy augusztustól január végéig vagy tovább lesz-e munkája a ­Paulay Ede utcában.

Székfoglalók

2013-ban még csaknem minden negyedik, 2015-ben már „csak” minden ötödik szék volt üres az előadások átlagos nézőszáma alapján az Újszínházban, ahol még tavaly sem tudták átlépni a 80 százalékos nézettséget (79,7%).

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.