Polgár András, aki végigülte az első két napot, picit csalódott. Úgy érzi, kicsit eltér a fesztivál az eredeti szándéktól. Ő ugyanis úgy tervezte: a támogatás révén minőségi kulturális élményhez juthatnak a vidéki, hátrányos helyzetű települések oktatási intézményei. Abban szintén reménykedett, hogy a mindenkori kormány is az ügy mögé áll, és a program bővíthető lesz. Ez ugyanis nem a színházról, hanem a nehéz sorsú gyerekekről szól.
Polgár András alapvető élménye a Krétakör hamlet.ws című produkciója volt, amelyet 2007 óta játszik Rába Roland, Gyabronka József és Nagy Zsolt. Jött utána a KoMa Társulattól a Plazma, Garaczi László darabja, majd a Kolibri Klamm tanár ura. Mindegyiket feldolgozó foglalkozás követte. A mostani fesztivál azonban átbillent a színházi nevelés irányába, és ugyan a szervező Füge produkciós szervezet kiírása pont ezt várta el, de Polgár eredetileg nem ebben gondolkodott; úgy véli, ezt egy másik program keretében kellene támogatni. Ennek dacára nem száll ki az ügyből, ami felelős donormagatartás – mondja Cziboly Ádám, az egyik zsűritag, aki a kilencvenes évek közepe óta foglalkozik színházi neveléssel.
A háromnapos szemle meglehetősen vegyes képet adott. Mert persze a papír mindent elbír, kétezer karakterben (sőt akár többen is) könnyen rittyenthető csábító pályázati anyag. A bemutató résznél azonban kiderül, hogy átgondolt koncepcióról vagy csak egy jó íráskészséggel rendelkező, kísérletező kedvű színjátszóról van-e szó. Cziboly Ádám szerint egy ilyen projektnél egyformán erősnek kell lennie a színházi résznek és a produkciót és korosztályi vagy társadalmi problémát feldolgozó nevelési foglalkozásnak. Polgártól eltérően úgy gondolja, hogy ezek az előadások is színházi élményt adnak. Ugyanakkor hozzáteszi: a válogatásnál ki kellett zárniuk érvényes tantermi színházi produkciókat (látott közülük többet is korábban), mert nem feleltek meg a kiírásnak, nem vett részt a munkában színház- vagy drámapedagógus.
A pályázati kiírást néhányan félreértelmezték, noha a tantermi előadások évek óta láthatók magyar iskolákban. Nem színjátszó kör, nem tanteremben játszódó produkció diákszínköri feldolgozása, hanem egy olyan iskolai foglalkozás, ahol a színház fontos kifejezési forma. Az elmúlt három évben jelentősen csökkent a jelentkezők köre. Mert míg az első évben kétszázan, a másodikban százan jelentkeztek, most hatvanhat pályamunka érkezett. Nem jelentkeztek viszont azok a kőszínházak, amelyeknek van idevágó programjuk, mint például a Kolibri vagy a Katona József Színház. Meghagyták ezt a lehetőséget a függetleneknek vagy a kimondottan színházi nevelési programoknak.
A jelentkezők között van kezdő és évtizedek óta prosperáló. Cziboly elmondta: mielőtt döntöttek a szemle után, kit mekkora összeggel támogatnak, javasolta, hogy kategóriák szerint csoportosítsák a látottakat, és egymáshoz mérjék őket. Nem egy súlycsoport a más pályázati forrásokkal is rendelkező, több mint húsz éve működő Kerekasztal, a szintén elismert Káva vagy a színházi nevelést Magyarországon meghonosító Kaposi László által vezetett Kék Vonal előadása, és mondjuk az ambiciózus fiatalokból álló Fórum Társulat. Érdekes újdonság a monopoly mintájára összehozott Szociopoly című projekt is, amely már száznál is több alkalommal futott. Most azonban a Szputnyik Társulat adja hozzá a színházi részt, és sodorja bele a felsős általános és a középiskolásokat egy olyan játékba, ahol a bőrükön tapasztalhatják, milyen mélyszegénységben, munka nélkül élni; milyen, mikor azt mondják, fürödj meg, mielőtt dolgozni mész.
Kérdés persze, hogy a következő évben milyen kiírással merre viszik a programot. Kell-e tág merítés vagy csak best of. Maradjanak a színházi nevelésnél, vagy visszavigyék az önálló előadások tanteremre adaptált vonalára.
A zsűri később adja ki, mely társulatok projektjeit támogatja.
A Z generáció színháza
A Theatre in Education programot Kaposi László honosította meg Magyarországon 1992-ben, mikor létrehozta a Kerekasztal Társulást.
Birminghamből hozta a mintát, amely magas művészi színvonalon kidolgozott színházi előadásból és a diák nézők aktív részvételére épülő feldolgozó részből áll. A foglalkozáson színész-drámatanárok dolgoznak, és témáik mindig fontos társadalmi, erkölcsi, emberi problémák köré épülnek. Ezekben a programokban pedig akár a gyerekek is szerephez juthatnak. A kilencvenes évek vége felé vált ki a Kerekasztalból a Káva Műhely, és programjuk akkora népszerűséget hozott a műfajnak, hogy várólistát kellett írniuk a jelentkezőkből. Mikor még ketten vitték az egész országban és a határon túli magyar nyelvterületeken ezt a projektet, akadt iskola, amely fél évet is várt rájuk. A népszerűségen felbuzdulva azonban a kétezres évek elején egyre több műhely indult el ezzel a szándékkal. A tantermi előadás másik vonulata az, amelyet a kőszínházak visznek, saját előadásaikra építve. Ez nyilván azért alakult így, mivel egyre nehezebb megszólítani, beültetni a klasszikus színházba a Z generációt, pláne azokat, akik az iskolai órákon is Facebookoznak. Egy-egy tantermi előadással nemcsak problémákat dolgoznak fel, hanem értő közönséget is nevelnek.
