A konzervatív ítészek úgy érezték, vesztett szellemi képességeiből, és a keze sem volt olyan biztos, mint korábban. Még a Turner iránt igazán lelkesedő John Ruskin is aggodalmának adott hangot 1846-ban, hogy a festmények „valamiféle elmebajról tanúskodnak”. Pedig az éra talán legbefolyásosabb kritikusa híresen a „kor legnagyobb festőjének” tekintette a mestert.
A leépüléséről elterjedt találgatásokkal ellentétben J. M. W. Turner egyáltalán nem lassult le. Ahogy fiatalon is, a kényelmetlenségekkel dacolva lázasan utazott. Olyan ambiciózus terveket valósított meg, mind Dánia és Csehország felkeresése, rendszeresen megfordult Franciaországban és Németországban, 1840 és 1844 között minden évben elzarándokolt Svájcba, de visszatért szeretett Velencéjébe is.
Bár kihasználta a kor vívmányait, mint a La Manche csatornán közlekedő gőzhajót, sokat kellett gyalogolnia. Hanyatló egészsége ellenére nem kötött kompromisszumot, pihenés gyanánt buzgón készített vázlatokat, rajzokat jegyzetfüzetébe, hogy azután akár évekkel később vesse vászonra vagy papírra emlékeit. Nem a memóriája miatt maradt számos, most Londonban látható olaj- és vízfestménye befejezetlen.
|
Ikonikus Turner-festmények a Tate Britainben
Tate Britain |
A brit művészet fellegvárának vállalkozása remekül illeszkedik bele a nagy festők utolsó fellángolásai iránt mutatott érdeklődésbe. Nemrégiben zárt be a Tate Modernben az idős és mozgásában gátolt Henri Matisse kollázsainak szentelt slágerkiállítás, október közepén pedig a National Gallery nyitja meg Rembrandt kései munkáiból álló tárlatát. A Tate Britainnek száznyolcvan Turner-képet sikerült a világ minden tájáról egybegyűjtenie, bár az anyag túlnyomó, a nemzetnek ajándékozott hagyatékra épülő többségét saját termeiben és raktárhelyiségeiben kellett keresnie.
A kiállítás fő értéke az alkotások tényleges szépségén kívül a csodálatos színvilág és az elkészítésük során alkalmazott forradalmian újszerű technika. A kurátorok olyan ikonikus Turner-festményekkel gyönyörködtetnek, mint a császári és a modern Rómát párosító duó, az Ancient Rome: Agrippina Landing with the Ashes of Germanicus (Tate) és a Modern Rome – Campo Vaccino, a Los Angeles-i J. Paul Getty Múzeum egyik büszke sége.
A legnagyobb attrakciók közé tartozik a „trademark” viharos tengeren az elemekkel küzdő hajókat és csónakokat ábrázoló The Wreck Buoy. A „hanyatló” Turnernek a modern világ társadalmi, technológiai és tudományos vívmányai iránti soha nem lankadó érdeklődését jelzi a közeli National Galleryből kikért Rain, Steam and Speed – The Great Western Railway. Az egyik legizgalmasabb festmény a westminsteri parlamentben 1834-ben kitört tűznek állít emléket. Turner nem volt rest, a Temze partjáról és egy kishajóról követte a drámai eseményeket.
A The Times művészeti kritikusa, Rachel Campbell-Johnston megítélése szerint a The Burning of the Houses of Lords and Commons kíméletlen politikai üzenetet tartalmaz: vége a brit establishment régi dicsőségének. A változatos tematikájú művek meggyőző bizonyítékok arra, milyen biztosan mozgott Turner a mitológia világában ugyanúgy, mint a viktoriánus kor újításaiban. Nem nehéz megérteni, miért emlegetik gyakran az impresszionizmus, sőt a modernizmus, Claude Monet, Mark Rothko és Cy Twombly előfutáraként.
Külön élményt jelent kilenc, a korabeli sajtót sokkoló, rejtélyes, négyzet alakú festménye, köztük a Dawn of Christianity és a Peace and War. A kurátorok bravúrnak tekintik, hogy először sikerült egyesíteni ezeket a káprázatos, fantáziadús alkotásokat, ráadásul nemrégiben restaurált különleges kereteikben. Addigra valóban megroggyant egészségi állapota ellenére még 1850-ben is három mitológiai témájú olajfestményt mutatott be a Royal Academyn. A megindító képek méltó záróakkordjai a Tate Britain kiállításának.
