galéria megtekintése

Túlmennek a határon

1 komment


Vári György

Erdélyi példa alapján támogat kezdő szerzőket egy újabb állami program.

Nagy port vert fel a hír, amely szerint az állam 150 milliós tőkével kft.-t alapít irodalmi tehetséggondozás céljából, a pályakezdő szépírók segítésére, „bevezetésükre a szépirodalomba".

A Népszabadság az érintettől megtudta, hogy a kezdeményezés ötletgazdája Orbán János Dénes költő, aki a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. irodalmi-szakmai vezetője lesz majd.

A Brassóban született Orbán és a hozzá kötődő intézmények, társaságok a 90-es évek óta foglalkoztak fiatal írók képzésével, pályára segítésével, ennek a munkának az eredménye volt az Előretolt helyőrség könyvsorozat, innen indult több, a magyar irodalom fiatal középnemzedékéhez tartozó szerző, például Szálinger Balázs vagy Lövétei Lázár ­László is. Ösztöndíjpályázatokból és mecénási támogatásokból fedezték hosszan tartó működésüket, Szőcs ­Géza költő, jelenlegi miniszterelnöki tanácsadó, akinek Orbán János Dénes költőként a tanítványa, a kör fontos mentora volt.

 
Orbán János Dénes A magyar Faust című darabjának próbáján a debreceni Csokonai Színházban tavaly ősszel
Orbán János Dénes A magyar Faust című darabjának próbáján a debreceni Csokonai Színházban tavaly ősszel
Máthé András

Orbán ezt a több elemből álló, a tervek szerint a tehetségesnek ítélt pályakezdők számára hátteret is biztosító képzési tevékenységet kívánja folytatni, illetve kiterjeszteni Erdélyből az anyaországra és általában Kárpát-medencére. A határon túli fiatal szerzők és szerzőjelöltek némi előnyt élvezhetnek majd, kompenzálandó egyéb hátrányaikat, de a cég korántsem kizárólag az ő első irodalmi lépéseik támogatására vállalkozik. A tervezett, a szépírással éppen csak foglalkozni kezdő szerzőkkel a többkötetes, pályájuk legelső szakaszán túl lévő, de még állami díjjal el nem ismert alkotókkal is foglalkozni kívánó támogatási rendszer nemcsak ösztöndíjak megítélését jelenti, hanem stiláris-technikai képzést, ízlésfejlesztést is. Vagyis íróiskolát, „íróakadémiát" is, szintén Orbánék erdélyi tevékenységének mintájára. Ezenkívül tervezik a kötetek megjelentetésében és a szerzői jogok kezelésében való részvételt, és Orbán azt is tudatta, hogy tárgyalásokba kezdtek a magyar könyvpiac fontos szépirodalmi kiadóival, műhelyeivel a leendő kötetek tárgyában.

A 150 milliós összeg a távlati működésre bizonyosan nem elég, hiszen a bérköltségek mellett – az „oktatók" juttatásai mellett a pénzügyi menedzsmentet is finanszírozni kell – az ösztöndíjakat is fizetni kell majd, és még a könyvek kiadásának költségeibe is tervez beszállni a kft., igaz, ebből megfelelő példányszám esetében bevétel is származhat, akárcsak a szerzőijog-kereskedelemből szerencsés esetben. Ezenkívül Orbánék irodalom-népszerűsítő „show-kat" is terveznek, az Előretolt helyőrség körének gyakran könnyed hangvételű szövegei valóban népszerűek voltak Erdélyben, a komoly vendéglátós múlttal rendelkező (a roppant népszerű kolozsvári Bulgakov Irodalmi Kávéházat üzemeltette hosszú éveken keresztül) Orbán menedzselésével. Ugyanakkor a legszerencsésebb esetben sem feltételezhető, hogy a cég akár csak a közelébe is kerülhetne az önfenntartásnak. A Hvg.hu-nak adott nyilatkozatában a cég ügyvezetője, Tímár Alpár László pályázatokban és mecénási adományokban vélt további bevételi forrásokat felfedezni.

Arról, hogy pontosan kik és milyen szempontok alapján hoznak majd döntéseket, ítélik meg a támogatásokat, Orbán János Dénes egyelőre nem tudott nyilatkozni, mivel a folyamat még kezdeti stádiumában van, azonban egy a közeljövőben rendezendő sajtótájékoztatón mindenről részletesen beszámolnak.

Szőcs Géza kérdésünkre elmondta, hogy bár nem ő a kezdeményező, támogatta a javaslatot, és ha – amint szó volt már róla – megkeresik, hogy részt vegyen a tehetséggondozás munkájában, örömmel tesz majd eleget a felkérésnek.

A fiatal írók és az állam

A fiatal szépírók munkáját segíti az állam által finanszírozott Móricz Zsigmond-ösztöndíjprogram (ennek idei kiírása tegnap jelent meg), és egyéni ösztöndíjakra, könyvkiadási támogatásra pályázhatnak az NKA-hoz is, de kétségtelen, hogy önmagában értelmes kultúrpolitikai cél lehet más módon is segíteni elindulásukat. Azonban mivel a piacon számos íróiskola működik eredményesen, amelyek céljai között szerepel tehetségesnek bizonyuló szer­zőik „elindítása" az irodalomban, könnyen lehet, hogy vitákat vált ki, hogy éppen ilyen módon kell-e az államnak szerepet vállalnia az irodalmi utánpótlás biztosításában.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.