galéria megtekintése

Trónok uniója

0 komment

M. L. F.

Mi köze van az Európai Unióra nehezedő menekültválságnak a Trónok harca egymással torzsalkodó hét királyságához? Többek között erre a kérdésre keresi a választ Tóth Csaba, aki a sci-fi után ráfordul a fantasykra. A Republikon Intézet stratégiai igazgatója a jövő héten az ELTE-n politológiai és jogelméleti szempontból fogja boncolgatni George R. R. Martin bestsellerét, illetve az azt feldolgozó tévésorozatot.

II. Erzsébet csak álmodhat a vastrónról
II. Erzsébet csak álmodhat a vastrónról
Reuters

Mint az idén tavasszal megjelent könyv, A sci-fi politológiájának ismertetőjében kifejtettük, Tóth a műben azt teszi, amit nap mint nap a sajtóban: elemzi az egyes szereplők döntéseit, a politikai rendszerek működését, bukásuk vagy felemelkedésük okait. Csak nem Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc, hanem Jedi lovagok és Sith lordok motiváció­ját vizsgálta. A Trónok harca kapcsán azt vette észre, hogy az uniós tagországok egymáshoz való viszonya a menekültválság alatt sok tekintetben hasonlóan alakul, mint a hét királyság kapcsolata. Hiába a külső kihívás, mivel az államoknak mindig is lesznek saját érdekeik, a közös nevező megteremtése, az összefogás szinte kivitelezhetetlen.

 

Kérdés, hogyan kerül végül a vastrónra az a király, aki képes lehet megteremteni az egységet. Mennyi erőszak szükséges ehhez? Az ­győz-e, aki nagyobb hadsereget tud kiállítani, vagy szövetségkötések, esetleg intrikák nélkül nem megy? Az ellenfél legyőzése, megalázása előbb vagy utóbb nem üt-e vissza? A vastrónra felülő akaratos Joffrey Baratheon eszköztára például kimerül a folytonos kegyetlenkedésben, végül saját családjával is szembekerül, megmérgezik.

A fantasyk annyiban különböznek a tudományos-fantasztikus művektől, hogy inkább a középkori feudális intézményeket idézik meg, míg a sci-fik egy jövőbeni elképzelt világban „játszódnak” – állítja a Republikon igazgatója. Viszont közös bennük, hogy olyan problémákat boncolgatnak, amelyek mindig is fontos, visszatérő elemei voltak a politikai gondolkodásnak. Aki azonban mindig racionális akar maradni ezen a pályán, az elvérzik

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.