Tragikus hirtelenséggel meghalt Benyhe János

Tragikus hirtelenséggel elhunyt szombaton Benyhe János költő, műfordító. A Magyar Írószövetség Arany János-díjainak átadására sietve az utcán összeesett, a mentők hiába próbálták újraéleszteni - jelentette be a díjátadó ünnepség elején Vasy Géza, a Magyar Írószövetség főtitkára.

Benyhe János műfordító, publicista és irodalomtörténész 1926-ban született. Tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen, valamint az ELTE angol-francia szakán végezte, tagja volt az Eötvös Collégiumnak. 1957-86 között az ELTE  spanyol tanszékének előadója és az Európa Könyvkiadó felelős szerkesztője volt, 1986-90-ig a Corvina Kiadó szerkesztőjeként, később főszerkesztőjeként dolgozott. 1990-1995-ig Magyarország brazíliai nagykövete volt.

Foglalkozott irodalomtörténettel is, esszéket, tanulmányokat, prózákat írt. Lefordította Stendhal, Maupassant, Camus, Cervantes, Alarcón, García Lorca és Jorge Amado számos művét.

A műfordító 1996-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, 2001-ben pedig a József Attila-díjat.

Benyhe János 2001 óta volt a Magyar PEN Club főtitkára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.