Tompa Andreának morális dilemmát okozott a Márai-díj

Az idén Tompa Andrea, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Színház és Televízió Karának adjunktusa, a Színház című folyóirat szerkesztője, a Magyar Narancs kritikusa vehette át a Márai-díjat Balog Zoltán minisztertől.
Az elismerést minden évben a Magyar Kultúra Napján adják át életműért vagy a díj adományozását megelőző évben megjelentetett kimagasló értékű prózakötetért, valamint magyar író külföldi elismerést szerzett munkásságáért. A hivatalos indoklás szerint Tompa Andrea a XX. századi kisebbségi lét tragédiáinak és traumáinak újszerű és hiteles prózai ábrázolásának elismeréseként kapta.
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Tompa Andrea a jövő hét keddjétől a NolTV.hu-on megtekinthető Nol Presszó-videó felvételén a Népszabadságnak többek között elmondta: súlyos morális dilemmát jelentett neki, hogy ettől a kormánytól elfogadjon-e bármit, hiszen tevékenységének nagy részével képtelen azonosulni. Tavaly augusztusban, amikor Kertész Imre megkapta a Magyar Szent István Rendet, eltöprengett, hogyan viselkedik az alkotó egy ilyen helyzetben. Most saját magának is föl kellett tennie a kérdést.

A mérlegelésnél figyelembe vette, hogy ez szakmai díj. Őt két írószervezet jelölte, a Szép Írók Társasága, amelynek tagja is, valamint a Fiatal Írók Szövetsége. Éppen ezért az átvétel mellett döntött. Mindenesetre mindezt azzal „árnyalja", hogy a pénzt adományként továbbadja az L. Ritók Nóra vezette Igazgyöngy Alapítványnak. L. Ritók Nórát rendkívül hiteles embernek tartja, amit csinál, azt pedig rendkívül fontosnak.

Ráadásul az Igazgyöngy civil szervezetként állami feladatot lát el, nehéz sorsú gyerekek művészeti oktatását vállalja. Munkájában három fontos motívum találkozik: a tanulás mint érték, a művészet mint kitörési lehetőség a hátrányos helyzetből és a szociális üzenet. Ez a három tényező sarkallta arra, hogy ezt az alapítványt válassza. Íróként hisz abban, hogy az alkotás valóban kilépés a nehéz sorsból.

Azzal, hogy átadja a pénzdíjat, megpróbál egy üzenetet megfogalmazni a kormány felé. Hozzáteszi: ha lenne egy normálisan működő közmédia, akkor eljutna az üzenet az országot vezető politikusokhoz, hogy egy díjazott író mit gondol a kormány munkájáról.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.