galéria megtekintése

Tollas sün és a pixelek

Az írás a Népszabadság
2014. 05. 20. számában
jelent meg.


Horeczky Krisztina
Népszabadság

Cseh Tamás 1964-ben hívta létre bakonybéli indiántáborát, ahol törzsfőnökként a Füst a szemében nevet kapta.

Állatfejdíszes táncosok Bozsik rendezésében
Állatfejdíszes táncosok Bozsik rendezésében
Dusa Gábor

Az immáron legendás dalnok, színész, előadóművész, zeneszerző szerkesztésében 2006-ban jelent meg a Csillagokkal táncoló Kojot – Észak-amerikai indián mesék című könyv, a bárd fia, Cseh András tetszetős illusztrációival. A hazai táncszcénában a gyermekdarabok specialistája, Bozsik Yvette állított színpadra hét síksági népmesét a kötetből.

A reggeli előadás baljósan kezdődik: egy gyerek keserves zokogásban tör ki, midőn megpillantja az állatfejdíszes szereplőket, köztük a medvét, a sast, a vadkacsákat, a sólymot. Az ijedt kölyköt kimenekítik a nézőtérről, és a zavartalan műélvezet csalfa reményében már éppen fellélegeztem volna, ám tekintetem megakadt a vetített felületen.

 

Noha Juristovszky Sosa jelmezei igényesek, a látvány lelombozó: a Cseh-festmények pixelesek, életlenek, randák. Idővel a vászon elé tolnak nagyobb méretű díszletelemeket, ami olyasmi megoldás, mintha a koszos, málló vakolatú fal egy részét penészfoltos szekrénnyel takargatnák, a földre terítve egy molyrágta szőnyeget.

Gombai Szabolcs, Vida Gábor és a Magyar Táncművészeti Főiskola négy koreográfushallgatója együttműködésekor nem tombolt ötletvihar.

Árulkodó közjáték, hogy a Kojot és a Wasicsu-epizódban a végül USA-zászlós bokszeralsóra vetkőztetett, sápadt bőrű kereskedő kartonpapír kólát, hamburgert, chipset osztogat az őt és a hanyatló kapitalista fogyasztói kultúrát legyűrő varjú indiánoknak.

A Cseh András popos, dzsesszes kollázsára készített mozgásanyag – keleti harcművészeti nyomelemekkel, könnyített ugrabugrával, fenékriszálással – kielégítően bizonyítja, hogy Gombai Szabolcs, Vida Gábor és a Magyar Táncművészeti Főiskola négy koreográfushallgatója együttműködésekor nem tombolt ötletvihar.

Miként az egyórás, ingertelen, képzeletszegény foltmunka is nélkülözi a koncepciót, az elevenséget, az újdonszerűt. A történeteket a rókafejfedős Novák Milán Ambrus olvassa fel orrhangon, bizonytalan r betűkkel, néha picit hadarva, ezért a tarajos sült tollas sünnek értettem.

Ugyanakkor megfogott, amikor Bozsik bájos kisfia a táncosokat nézve automatikusan mozogni kezdett, ült, mégis jártak a tagjai; hiába, benne van a boogie. A színházi függöny mögé műanyag nyílvesszőket lődözve már elveszettebbnek tűnt, talán, mert tökéletesen értelmetlen, amit csinál.

A másik gyermekszereplő, Nagy Levente megadóan süppedt bele a jelentéktelenségbe. A hivatásosok között szellemes Samantha Kettle pipázó, rút banyája a Kőfiúban, jópofa Kalmár Attila Pók Embere, és a többnejűség nehézségeit elbeszélő Farkasemberben az ordasa.

A honi kultúrélet sokadik Cseh-projektjének sajátja, hogy a csenevész, hanyagul összefércelt jelenetféleségek nem állnak össze épkézláb darabbá. Részint ezért, hogy a produkció az óvodai, általános iskolai műkedvelő fellépések hangulatát juttatta eszembe.

Felidézte az iskolai jelmezversenyt, amikor a testvéremmel Moha és Páfrányként exponáltuk magunkat az apám alkotta lepedőhálóingben, és a húgom (Moha) ruhája alatt váratlanul kipukkadt a lufi. Mert Bozsik rogyadozó fapadosában van valami ártatlanság, ómódi tisztaság, tökéletlenség. Ez a sutaság volt, hogy megérintett, de inkább kihallottam belőle a szendergő professzionalizmus horkolásának hangjait.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.