A boldog őst 1871-ben dobták piacra, úgy hívták, hogy Parlor Bagatelle Table, és leginkább úgy nézett ki, mint egy kissé gúnyos, miniatűr biliárdasztal-parafrázis. A közvetlen előd 1932-ben bukkant fel, Ballyhoo néven – eszeveszettül népszerű volt, több mint 75 ezer példány kelt el belőle Amerikában. Emez már egészen hasonlít az általunk is ismert leszármazottakra, amelyek nélkül bő fél évszázadig elképzelhetetlenek voltak az élet legvidámabb pillanatai, tehát a kocsmázással töltött szentesték és húsvétvasárnapok.

A kilencvenes évek végére azonban jöttek az új elektronikus csodák, lassan kikopott a lokálokból, féltucatnyi gyártója közül is egy, csak egy maradt talpon. Pár éve viszont megint elkezdett érdekes lenni. A szórakozóhelyekre egyelőre ugyan nem tudott visszatérni, de bizonyos klubok, galériák és az úgynevezett tematikus kocsmák újra szemet vetettek rá. Minden jel arra mutat, hogy kár volt temetni: a flipper örök – még ha olykor megbontható is. Pár izgalmas darabot megbontottak a flipper legnagyobb és a maga nemében egész Európában egyedülálló szentélyében, tehát a minap nyílott, Radnóti Miklós utcai Flippermúzeumban is: a látogatókat a falra installált, leszerelt fejekkel – a flipper-eredményjelzővel és más csillogó, villogó csudákkal szerelt, függőlegesen álló dobozaival –, valamint lecsupaszított, de ugyancsak pompás pályákkal avagy játéktérmezőkkel fogadják a rendezők.

A legtöbbje olyan régi, hogy még e sorok írója sem emlékszik rájuk, sehonnan, az pedig már valami. A vidám torzók mellett a sarokban ugyancsak unikális műtárgy látható, sőt hallható: egy 1959-es keltezésű wurlitzer, amely kérésünkre éppen a (The) Rolling Stones I Don’t Know Why című örökzöldjét játszotta, nyilván kitörő örömmel, ugyanis – mint a muzeális kiállítóhely minősítésű műintézmény tulajdonosától, Pálfi Balázstól megtudtuk –, hoszszú évtizedekig, úgy nagyjából 1979-ig majdnem kizárólag jugoszláv popzenén tengődött. Pálfi a szerbiai Nisben vette nemrég, de persze azonnal újratöltötte, most angol–amerikai 45-ösök sorakoznak benne – éppen száz kislemez.

Az okszerűség kedvéért megpróbáltunk nem azonnal rábukni minden szembejövő attrakcióra, tehát valamiféle kronológia szerint igyekeztünk mozogni a többosztatú pincetérben. Kezdtük tehát a már hivatkozott Parlor Bagatelle Table-lel, amely voltaképp egy fatábla, amelyen egyáltalán nem lehet irányítani az acélgolyókat, majd folytattuk a Ballyhooval, amelyen olyan nagyon szintén nem, tekintve, hogy ennek ugyan már vannak irányítókarjai, ámde oly rövidek, hogy majdnem mindegy, mit csinál velük a kortárs műkedvelő. Komótosan ráúsztunk a negyvenes és az ötvenes évekre, párás szemmel bámulva a csudás faalkatrészeket és meggusztálva a fejek üvegtábláin látható, rendkívül hiányos öltözékű hölgyeket: akkoriban ők voltak a legkurrensebb flipperdekorációk.

A kollekcióban méltó helyet kapott egy 1958-as Jig Saw, amely arról is nevezetes, hogy dokumentálva vagyon, Sophia Loren és Jean-Paul Belmondo is játszott vele, minimum egyszer: a bizonyító erejű fotográfia ugyancsak megtekinthető. A hatvanas évek reprezentánsai a részint a terem másik oldalán, részint egy következő térben csodálhatók meg. A sorból talán a Hayburners (1967) című alkotást emelném ki a leginkább, ez szintén korszakhatárt jelöl: az üvege alatt bukkant fel először a ma is használt méretű, azaz a hárominches flipperkar. Az egykorú mozikra való utalás a hetvenes években jelent meg a gépeken – a Captain Fantasy címűn maga a föstött Elton John látható egy filmjelenetben –, de ugyanezen években vált általánossá a narancssárgás tónusú digitális kijelző is – értesültünk legott.

A boldog nyolcvanas és kilencvenes évek gyűjteményének megszemlélése után eljutottunk az utolsó terembe, ahová Pálfi Balázs és a múzeum menedzsere, Vígh Attila a mai derékhad számára legismertebb gépeket gyűjtötte színes csokorba. Újra találkozhattunk régi kedvenceinkkel, az Addams Familyvel (ez volt a legújabbkor legnagyobb szériában készült flippere), az Indinana Jonesszal, a Twilight Zone-nal, a Getawayjel és a Creature of the Black Lagoonnal, amelynél – ha még emlékeznek – a játékos küldetése az volt, hogy mindenáron mentse ki a szép, szőke, hosszú combú hölgyet a randa, cápafogazatú, békaábrázatú szörnyeteg karmaiból.