Egyetemi diplomát a besztercebányai Bél Mátyás Egyetemen szerzett, nemzetközi politikai és gazdasági kapcsolatok szakon, ahol az oroszt, a spanyolt és az olaszt is elsajátította. Egy szemeszterre a bolognai egyetemre került, ahol az egyik olasz évfolyamtársa arra biztatta, hogy tanuljon egzotikus nyelveket. A kínainak veselkedett neki. Tajvanra utazott, ahol egy évig nyelvtanfolyamra járt, további négyet különböző munkahelyeken töltött el.
– A mandarinnal és a kantonival is megbirkóztam, miközben a kínaiban is tökéletesítettem magam. Az eredményes nyelvtanulás egyik fontos feltétele, hogy minél hamarabb és minél több időt töltsön az ember abban az országban, ahol állandóan hallja az elsajátítandó nyelvet, amelyen ott beszélnie is kell – mondja. Fársziul viszont odahaza tanult meg, miként japánul, franciául, szerbül, románul, portugálul és hollandul is. Hetekig videózott, szótárakkal a kezében olvasott könyveket. Naponta pedig órákon át híreket és beszélgetőműsorokat hallgatott a rádióban, hogy magába szívja az adott nyelv intonációját is. Máskor pedig családi szinkrontolmácsként fordította főleg angolra vagy szlovákra, olykor magyarra is a hallottakat.
Kérdem tőle, hány százalék tehetség és mekkora szorgalom, kitartás kell a nyelvtanuláshoz? – Hát, ezt meg nem mondom. Azt hiszem, mindkettő fontos, de a lényeg szerintem az, hogy legyen kellő motiváció. Ha ízlik a kínai kaja, az aligha elegendő alap a hosszadalmas tanuláshoz – szögezi le. Megemlítem neki azt is, hogy akadnak, akik szerint a megtanulandó nyelvet beszélő külföldi barátnő vagy szerelem sokat segíthet. Felkacag: – Van benne valami! Én eddig Taipejben szereztem ilyen kellemes tapasztalatot! – vágja rá.
Kissé szégyenkezve vallja be, hogy a magyar irodalmat alig ismeri, filmrendezőink közül csupán Szabó Istvánról olvasott, mindössze a Mephistót látta. Lomb Katóról viszont sokat hallott. A híres magyar ételek közül idáig csak a székelykáposztát kóstolta. – Annyit még elmondhatok, hogy a magyarok nagyon udvarias emberek. Ebben a meggyőződésemben azok a szép szavak is megerősítettek, amelyeket garmadával kaptam odaátról a videoszereplésem után”.
Skultéty jelenleg hivatásos angol és kínai tolmácsként tevékenykedik, előadásokat tart a világ soknyelvű személyiségeit bemutató konferenciákon. Legutóbb Berlinben tartott előadást, októberben Brnóban szerepel. Egyébként triatlonozik, a kerékpározással, úszással és futással tartja karban a kondiját. Olykor bokszol is, ahol számára nem a bunyó a lényeg, hanem ugyancsak az állóképesség és az elszántság erősítése.
– Ennyivel ugyanis nem elégszem meg – feleli, amikor a nyelvtanulási ambícióiról faggatom. – Naponta három-négy órát a nyelvtudásomat csiszolom, huszadikként pedig koreaiul szeretnék megtanulni. Hongkongban járva megtetszettek a slágereik, főleg ott sok rokonszenves dél-koreaival ismerkedtem meg. Családalapításon még nem gondolkodom, nyugtalan, sokat utazó ember aligha alkalmas férjnek. Talán majd később. Addig éppen Lomb Katóhoz hasonlóan szeretném én is könyvben megismertetni főleg az ifjú nemzedékkel saját módszereimet, felhívni a figyelmüket, mennyire fontos minél több nyelven beszélni, mert így könnyebben boldogulhatunk egyre táguló és rohamosan változó világunkban. Egyébként New Yorkban, még inkább Nizzában szeretnék végleg letelepedni, ez a város valóságos ékszerdoboz, Valamelyik külhoni egyetemen pedig a kínai nyelvet, főleg az írásjeleket oktatnám. Ezeket évekig kutattam, valósággal lenyűgöznek.
– És a szülőváros? – szegezem neki utolsó kérdésemet. Felsóhajt: – Kassa nem nagy, nem is kicsi város, a szívemhez nőtt, csak hát máshol jóval nagyobb a szellemi pezsgés meg a zsongás. Ha máshova költözöm, karácsonyra mindig hazatérnék – vallja be.
