Plachyt szülei tolmácsnak szánták, őt azonban a művészet jobban vonzotta, ezért a Pratt Institute művészeti képzésén tanulta a fotográfia alapjait, és más pálya már nem is érdekelte aztán. Tanára javaslatára kereste fel André Kertészt, aki nemcsak fogadta, de később mintha a lelkébe is befogadta volna. A fotózás gyakorlati mesterségére ugyan csak elvétve tanítgatta, de hosszú és mély barátság, afféle nagypapa-unoka viszony alakult ki közöttük, és a sok bensőséges beszélgetés alighanem több fotográfiai muníciót adott Sylvia Plachynak, mintha a fénymérés vagy a képkomponálás rejtelmeiről értekeztek volna óraszám. „Sosem láttam a pillanatot nagyobb intimitással, emberiességgel megtapasztalni és filmen rögzíteni” – mondta később tanítványáról, valamint annak képeiről André Kertész. Kell-e nagyobb elismerés egy fotográfusnak?
Sylvia Plachy 1974-től harminc éven át a Village Voice nevű kulturális hetilap munkatársa lett, lassan világszerte ismert fotós. Számos kiállítást rendeztek műveiből, amelyekből több albumot is kiadtak, rengeteg díjat kapott, felvételeit többek között a Guggenheim Múzeumban, a Museum of Modern Artban, a San Francisco Museum of Modern Artban és a párizsi Bibliothèque national de France-ban is őrzik.
Most a Mai Manó Házban látható egy 110 képből álló kollekciója, amelyet ezt követően a világ számos pontján állítanak ki majd. A képeket maga a művész és Csizek Gabriella kurátor válogatta, mégpedig szokatlan és kockázatos módon. A falakon látható – javarészt fekete-fehér – felvételek nem tematikus vagy időrendi egységekben jelennek meg, inkább csak laza összefüggésekbe rendezve, leginkább afféle múltból felsejlő emlékfolyamként.
A kavargásban úgy bukkannak elő a képek, ahogyan szerteszét gurult emlékeink szitálnak bennünk, de kiderül a végén: egymáshoz rendelésük talán mégsem volt egészen véletlenszerű, mert egymást dúsítják, pontosítják, egészítik ki. A fotók alatt nincsenek címek, évszámok, nincs tájékoztató szöveg; egy idő után nem is hiányoznak, bár egy tájékoztató füzetből megtudhatók.
Sylvia Plachy 1956-ban, 13 évesen hazát, nyelvet, gyerekkort cserélt. A Mai Manóban látható kiállítás címe: Mikor lesz holnap? Megtoldhatnánk azzal is: Lesz-e egyáltalán holnap? És ez a két kérdés maga az élet bizonytalansága, ne akarjunk tehát a képekhez sem fogódzókat, csak nézzük azokat. Ne törődjünk vele, hogy a fotográfia éppen Mexikóban készült, Nicaraguában, a ruandai piacon, egy remete lakhelyén Erdélyben vagy Budapesten a Hősök terén.
Ne kérdezzük, hogyan kerülnek egymás mellé a fura állatportrék, a Buenos Airesben található La Recoleta temető, a folyóban lubickoló fekete kanca, egy dachaui kép és azok a fiáról, Adrien Brodyról készített képeslapfotók, amelyekkel Sylvia Plachy minden év végén boldog ünnepeket kíván barátainak. Ne gondolkodjunk azon, hogy a képek bár valóságosak, mégis mintha egy elképzelt világ szeleteit mutatnák, tekintsük azokat inkább érzések lenyomatainak – és ha átadtuk magunkat Sylvia Plachy tünékeny világának, nagyjából mindegy is, hogy mikor lesz holnap.
Sylvia Plachy: Mikor lesz holnap?
Mai Manó Ház Nyitva: április 19-ig
