galéria megtekintése

Tiltott zóna

Az írás a Népszabadság
2015. 06. 17. számában
jelent meg.


Bárkay Tamás
Népszabadság

Ha most a szürreális nagyvárosi jelenetei okán méltán népszerű KoPé (Kovács Péter) újrakomponálná ezt az 1968-as képet, a látvány majdnem olyan abszurdnak hatna, mint a Margit körúti felsővezetékeken randalírozó majombanda, a Batthyány téren karistoló birodalmi lépegető vagy a Gellért téren ügető T-Rex.

Igaz a folyó, igaz a part, igaz az északi vasúti összekötő – vagy mondjuk úgy, hogy legalábbis áll még –, de amúgy semmi sem érvényes.

A Római létezik, de nem ilyen
A Római létezik, de nem ilyen
Bánhalmi János / Archív

Nincsenek már a nagyvállalati üdülő teraszáról lecibált nyugszékek, mert nincsenek nagyvállalati üdülők, csak kísértetkastélyok. Van olyan, amelyik nemsokára nyilván össze is dől, mint az egyik legpazarabb ház, a postásüdülő, amely újabban leginkább hajléktalanmenedékként és végtelen perspektívákat nyújtó graffitifelületként hasznosul. Nem igaz a mezítlábaskodás, mert ezen a partszakaszon landol a Duna teljes vízgyűjtő területén keletkező összes rozsdás söröskupak, öblösüvegcserép és hegyesre kopott acéldrótdarab – legalábbis ez az ember érzése. Nem értelmezhető a stégen összegyűlt csoportosulás, a stégekre lépni ugyanis szigorúan tilos, és a pancsolás sem, mert az üvegcserép-ültetvény a víz alatt is folytatódik, továbbá a tetthelytől északra időközben (1971-től) megépült a békásmegyeri lakótelep, s onnantól valamiért elterjedt, hogy az összes kaki a...

 

A Duna-parti csónakházban már nem olyan nagy a jókedv mindennap. Van még jó néhány, de a táj ura mégiscsak a jachtklub, ahonnan olykor akkora motorosokat eregetnek a folyóba a megkopasztott, házimunkára fogott land roverekkel, hogy ha keresztbe állítanák őket, és az ember beszállna a végükbe, és végigsétálna rajtuk, az orrukból szárazon lépne rá a Népszigetre. Az evezős aktivitást egy bolgár felségjelű, szállodává és étteremmé alakított hajdani sétahajó jelenléte bonyolítja; egy kis híd vezet hozzá, amely alatt életveszélyes (tehát megint csak tilos) átlapátolni. (Nemrég meghalt itt valaki – mesélte egy vízi rendőr a minap az egyik kajakozó hajlamú kollégámnak, miközben egy tetszetős, ötezer forintról szóló csekkel jutalmazta átkelési kísérletét.)

A Római-part ma az ország leghosszabb siófoki modorú büfésora, ennél nem sokkal több, igaz, nem is kevesebb. Egyik legtörzsökösebb alakja a Nyárfás, amelynek tetejéből konkrétan egy nyárfa nő kifelé, a másik a Bíbic, amely a mögötte elterülő, megegyező nevű csónakházról kapta a nevét. Terasza magas vízállásnál a folyó fölé lóg, ami nagyon romantikus konstelláció tud lenni, másrészt viszont nagyon nem árt ilyenkor résen lenni itt, jöttek ugyanis ezek a nagyon lapos mobiltelefonok, amelyek hihetetlenül gyorsan el tudnak tűnni a padlódeszkák nagyvonalú hézagai között, és olyankor csak annyit mondanak, hogy loccs. Az Evezős sörkert a többinél egy fokkal finomabb berendezéséről ismerszik meg főként, meg a rendszeres és következetesen retroid élőzenéről. Kicsit arrébb ott van azután a Golyós, a petanque-osok kedvelt helye. Két petanque-pálya is van itt, amelyeket este ki is világítanak, ha igény van rá; időnként feltűnően nagy kiterjedésű állatokat sütnek meg a nyílt színi kemencében, és porcióznak ki e helyt, ahol megítélésem szerint a part legjobb lángosa készül. Amivel nem feltétlenül azt üzenném, hogy ez a lángos mennyire iszonyúan jó, hanem hogy milyen a többi.

Egy ideig azt gondoltuk, szép csendben elhal ez a mobilgátas dolog is, mint ahogy az a legnagyobb baromságokkal szerencsére néha még mindig meg-megesik, de a hírek szerint továbbra is melegen van tartva a terv. Jó szívvel javasoljuk tehát, hogy látogassák a tájat, amíg lehet. Külön kérjük, hogy ha hekket rendelnek, vagy hurka-kolbászt, és a helyi szokás szerint mondaniuk kell egy nevet, hogy a büfések tudják, kit szólítsanak jó hangosan, ha kisült a csemege, ugyancsak a helyi tradíciókhoz igazodva próbáljanak minél meglepőbb névvel előállni. Mint a múltkor az a legény, aki Csuka Mónika gyanánt kért harcsapörköltet.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.