Tudtam, hogy már régóta megy Krizsó Szilvia beszélgetős estje, a Libikóka a Radnótiban (egész pontosan 2012 májusában volt az első eset, akkor Palya Bea és a mecénás-üzletember, Kovács Gábor volt a vendég), valamiért mégis csak kedd este jutottam odáig, hogy meg is nézzem.
Az első, ami máris feltűnik, pedig épphogy elkezdődött az est, hogy mennyire hiányzott Krizsó, mennyire hiányzik a valóban érdeklődő személyiség a tévé képernyőjéről. A napi mismásolás rutinja mellett, mintegy kontrasztként. Hirtelen rájövök arra, hogy manapság milyen kevéssel is beéri a közmédia. Ami már azért is felkavaró, mert eredetileg a Libikóka is tévéműsor lett volna, folytatva a nem akármilyen tévés hagyományokat.
 |
| Mácsai, Péterfy, Krizsó: a televízióból hiányzó beszélgetés Veres Viktor / Népszabadság |
Mácsai Pál az első vendég, és ő tényleg a legjobb alany, mintha Örkény sztendáppolna a maga választékosságával és öniróniájával. Szó esik persze a szerepekről, az Örkényről meg az igazgatói posztról, ami ugyancsak egy szerep sok-sok aláírással. Adóbevallás idején 1400 oldalt ír alá, ami semmiképp nem egyperces, csak abba illő. Megtudjuk, hogy egyedüli pályázóként sok esélye van a hosszabbításra a színház élén, de biztosat csak a biztos után, vagyis az eredményhirdetést követően lehet mondani, ha egyáltalán. És szó esik a színházcsinálásról, csúcsokról és kudarcokról, s bár igen finoman fogalmaz, de mégis valami ilyesmi lehet, hogy Székely Csabának az Örkény társulatára írt friss drámáját, a Csoda, hogy élünk címűt el kellett tolni a jövő szezon végére, pedig az idén lett volna a premier. Az olvasópróbán derült ki, hogy mintha hiányozna még belőle valami, talán az aktualitást húzta ki alóla az idő, vagyis még dolgozni kell vele. A téma már azért is kényes, mert Székely Csaba éppen a Mácsai színházának pályázatát nyerte meg a Bánya-trilógia első darabjával, és kezdte el nem akármilyen karrierjét. S bár sem gőg, sem sértettség nem rontotta meg a viszonyukat, azért azt az igazgató csöndesen hozzátette: persze azért nem örült a szerző a kényszerű elnapolásnak. És emiatt is tűnik hitelesnek Mácsai minden félelme és szorongása, mert valóban nem lehet egyszerű játszma a színház, a maga percenkénti frusztrációival és sikereivel.
