Terroristákat küldünk Karlovy Varyba

Két magyar film lesz versenyben Közép-Európa egyetlen A-kategóriás filmfesztiválján, Karlovy Varyban. A régió legfontosabb filmes seregszemléjére, mely idén ünnepli 50. születésnapját, az egykori szocialista államok első és második filmes műveit versenyeztető East of the West (a Nyugat Keletje) programba hívták meg Nemes Gyula Zéró és Horváth Lili Szerdai gyerek című művét.

A formabontó műveiről ismert Nemes Gyula magyar–cseh–német koprodukcióban készült Zéro című filmje egy méhész története, aki „anarchista terrort indít a rendszer ellen, hogy megmentse a méheket”. A Magyarországon és Burkina Fasóban forgatott 83 perces film főszereplője Kovács Krisztián lesz, aki az Egyetleneim főszerepét is játszotta. A női főszerepet egy cseh színésznő, Martina Krátká kapta, de feltűnik benne egy világsztár: Udo Kier.

Kier legutóbb harminc éve játszott magyar filmben, akkor Bódy Gábor Nárcisz és Psyché, a Katonák és a Krétakör című filmjeiben kapott szerepet, de szerepelt Jancsó Miklós Magyar rapszódiájában és az Allegro Barbaróban is. A német színész a Népszabadságnak úgy nyilatkozott, hogy Nemes Gyulát legalább olyan fantaszta rendezőnek tartja, mint amilyen Bódy volt. A színészt lenyűgözte, hogy a bizarr logikájú történet középpontjában méhek állnak, de az is tetszett neki, hogy újra gonoszt játszhat, egy ökoterroristát, aki mobiltelefon-adótornyokon keresztül igyekszik manipulálni a világot.

Nemes nagy visszatérőnek számít Karlovy Varyban, elvégre a Letűnt világ című alkotásával 2008-ban elnyerte a legjobb dokumentumfilmért járó Kristály Glóbuszt.

A Szerdai gyerek Horváth Lili első játékfilmje. A rendező, akárcsak díjnyertes rövidfilmjeiben (Napszúrás, Uszodai tolvaj), ezúttal is a felnőtté válás témájával foglalkozik. Filmjének hőse az állami gondozásból frissen kikerült 19 éves Maja: felelőtlen kamaszlány, ugyanakkor egy négyéves kisfiú anyja. Maja önsorsrontásra való hajlama ellenére azért harcol, hogy fia felügyeleti jogát megszerezze – nem akarja, hogy a gyerek sorsában a sajátja ismétlődjön meg. Önmagával folytatott küzdelmei egy váratlan lehetőséghez és egy szokatlan új szerelemhez vezetik.

Az európai filmpromóciós szervezeteket tömörítő EFP új programjában, a „Future Frames”-ben bemutat ígéretes pályakezdő tehetségeket is Karlovy Varyban. A tíz diploma-, illetve vizsgafilmet felvonultató válogatásba kapott meghívást a Határ című alkotás, Szabó Mátyás SZFE-s diplomafilmje.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.