A szörnyetegnek is előbb a váza volt meg?
 |
| M. Schmidt János / Népszabadság |
Amikor elkészültem a Darius-trilógia első kötetével, Az egyetlen ember a kontinensen cíművel, már tudtam, hogy miről fog szólni a második. Nem a férfi főhős, hanem a nő, Flora lesz a középpontban. Az ő tragédiája. És ehhez kellett egy saját hang, egy saját szöveg. Nem lett volna fair, ha az elbeszélő oldja meg helyette. Minden könyv egyébként konkrét döntések sorozata, ez volt az első.
S gondolom, nem a legnehezebb.
Furcsa, hogy különféle szövegek beszélnek mindig másként egy olyan személyes tragédiáról, mint az öngyilkosság. Filozófiaiak, orvosiak, költőiek. Ezt a sokféle megközelítést, a megértésnek ezt a színességét olvasztja egybe Flora naplója. Művelt nőként próbálja megtalálni a saját nézőpontját, ezzel szemben Darius Kopp csak azt érti meg, amit meg akar érteni. Ő, úgy is mondhatnám, hogy egyszerű ember. És akkor ezt a két párhuzamos szöveget kellett elhelyezni valahogy. Két opció volt: vagy egymás után, vagy egymás alatt. Az utóbbit választottam, már azért is, mert a lenti, Flora naplója saját idejű, szuverén szöveg. Ő már halott, amikor ezt olvassuk. És a két szöveg között nincs átjárás.
Nem tartott attól, hogy ez kissé barátságtalan gesztus lesz az olvasó felé?
Egyáltalán nem. Olyan író vagyok, aki szereti az írói és az olvasói szabadságot. És tiszteletben is tartom. Ha az én olvasóm kinyitja a könyvet, máris eldöntheti, hogy velem akar-e jönni. És újra és újra, mondatról mondatra meg kell hoznia ezt a döntést. Kritikus olvasóra van szükség, mert ez visszahat a mindennapokra is.
Hogyan?
Arra hat, hogy miként élünk. Elfogadunk-e mindent feltétel nélkül, amit az orrunk alá dörgölnek? De ezt az olvasót ki kell nevelni. Trenírozni kell. Mert különben semmin sem fog fennakadni, ami körülötte történik. Ráadásul az olvasás folytonos gyakorlás, s ha ez nincs, akkor nem tudjuk befogadni a bonyolultabb szövegeket, értelmezéseket. Az a jó irodalom, amely nem csupán elbeszél, de rá is kérdez az olvasás vagy a történetmesélés mikéntjére.
Most vesztettük el a Dosztojevszkiért vagy Grosszmanért rajongókat.
Azt nem mondom, hogy a XIX. századi írói tradíció ne lenne ma is érvényes. És tudom, hogy létezik olyan olvasói igény is, amelyik elvárja, hogy mindig ugyanazt kapja a kedvenc írójától. Ha kell, hát huszonöt regényen keresztül. Én viszont, amikor megtaláltam ezt a formai megoldást, egyből neki tudtam állni a regény megírásának. Olyan nagy kedvem támadt, hogy négy évig kitartott. Mert tudtam, hogy így már mindent el tudok érni a regényen belül, amit elterveztem.
Ehhez az írói alapálláshoz nem túl konformista a Német Könyvdíj?
Dehogy, sokkal több díjat kellene kapnom. (Nevet) Amennyit én tettem az irodalomért. Komolyra fordítva: azért látni kell, hogy ez egy kommersz díj. Könyvkereskedők adják, s nagyjából az a mű kapja, amit jó el lehet adni, de még irodalom. Ez a díj inkább a külföldi kiadóknak szól, hogy ha gyorsan el akarják dönteni, hogy mit adnak ki a német nyelvterületről, akkor megnézik, hogy ki kapta az elismerést. Bója a nemzetközi terjesztés számára.
Azért csak meglepte, hogy maga kapja?
Már azért is, mert a most igen nívós rövidlistán az én regényem volt a legmeredekebb. Azt hittem, hogy egy simulékonyabb kapja. De ha nem nekem ítélték volna, azt is biztatásnak vettem volna.
Tényleg?
Nézze, ha valaki meg van győződve arról, hogy azt csinálja, amit szerinte érdemes, akkor semmi sem billentheti ki ebből. Márpedig én úgy hiszem, hogy azt teszem, amit tennem kell. És ebben minden megerősít, még a negatív visszajelzés is. Kimeríthetetlen duracellként működöm.
Nálunk az járja, hogy a magyar irodalom útja a világ és a hírnév felé Németországon át vezet.
Nálunk is ezt mondják, így lehet benne valami. Az biztos, hogy a német irodalom jóval nyitottabb az angolszásznál, de még a franciánál és az olasznál is. Ráadásul szeretik vigyázó szemüket Kelet-Európa felé vetni. Érdekli őket, hogy mi történik errefelé, így könnyebb onnan bejutni a német piacra. Bár most épp az afrikai irodalom jött divatba. A frankfurti könyvfesztiválon viszont a finnek lesznek a díszvendégek, és szerintem őket is fogják szeretni.
És milyen a magyarországi fogadtatása?
Én itt alig létezem. Talán csak azok olvasnak, akik maguk is írnak. Nem vagyok olyan, mint amilyet a magyar olvasó elvárna. Nem vagyok annyira könnyed, ironikus vagy bravúros. Ez a regény sötétebb, mint Esterházy.
Máshol is hasonlókat tapasztal?
A magyar fordítás volt az első, ami megjelent. A többi fordítás még csak most készül.
Fordítóként elégedett volt a magyar szöveggel?
Magyarul valahogy átjárhatóbb és szellősebb lett a regény. A szerkesztőm, Szegő János mondta, hogy a német nyelv jobban bánik a hosszú mondatokkal. Nem szórja csak úgy a pontokat. Itt több helyre kellett. Egyébként meg hagyni kell a fordítót, hogy dolgozzon, s csak akkor szólni, ha valamit félreért. Ő a profi. Én már csak tudom.
A legfontosabb német irodalmi díj
A Német Könyvdíj (Deutscher Buchpreis) egy 2005-ben a Német Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete által alapított elismerés, amelyet az év legjobb német nyelvű regényének ítélnek. Osztrák és svájci kiadók nevezhetik az előző év októberétől megjelent legfeljebb 2-2 kötetüket. A győztes 25000 eurót, további öt döntős 2500-2500 eurót kap. A díjat a Franfurti Könyvvásár megnyitójának előestéjén szokták átadni.
