Ebben az értelemben a gyulai vállalkozás, hogy színpadra tegyék a hatalmas utópiát, eleve kazi, az eredménytől függetlenül. A hinek felfogása szerint kazi maga a művészet is, nyilván benne az eredeti és a Szathmári teremtette Gulliver, képzelt útleírásaival együtt. Az a képtelenség pedig, hogy egy nem létező világ leírását színpadon megelevenítsék, nyilván kazi lenne a köbön, már ha a kazinak lehetnének fokozatai.

A Gyulai Várszínházat igazgató Gedeon József azonban nem ismer kazit. Pláne ha arról van szó, hogy városa vagy városához kapcsolódó szerzőit színpadra segítse. Szathmári Sándor Gyulán született, középiskolába is járt ott. Úgyhogy nem kerülhette el sorsát: a Gyulán minden nyáron dolgozó Sopsits Árpád rendező Vörös István dramaturg és egy csapat mindenre elszánt színész társaságában megkísértette a lehetetlent. A Kazohinia színpadra került. Nem állítom, hogy meggyőző, de figyelmet érdemlő eredménnyel. Egy próbálkozást mindenképpen megért. Láthatja a néző a szélsőségesen rendezett, lélektelen tökéllyel működő, utópisztikus társadalmat, és láthatja a fantazmagóriáktól, kényszerképzetektől irányított őrületek szatirikus világát, és ha akar, akár a létező világra vagy legalább jövőbeli veszélyeire ismerhet bennük.

Mégis több problémát vélek fölfedezni. Az magától értetődő szükség, hogy a hömpölygő elbeszélés tiszta világosságát néhány hatásos jelenettel, jól követhető eseménysorral és tömören csattanó mondatokkal világítsa meg a színpadi változat. De a betoldott szövegekben, a Gulliver nőügyét jócskán megnövelő képsorban aligha felel meg minden szó a kazo szellemének. Az pedig, hogy a hinek felsorakoznak, és szavalókórust alkotva ritmikus szövegeket mondanak, egészen biztosan kazi lenne az ő felfogásuk szerint.

Molnár Csaba, Orosz Ákos, Jászberényi Gábor, Lendváczky Zoltán Kiss Zoltán

A kazo szerint élni nem tudó, ezért elkülönített behineknél azonban helyén van ez a forma. És azt is jó gondolatnak vélem, hogy a háborodott behinek ütődött hókuszpókuszaiban többé-kevésbé felismerhetők létező vallási ceremóniák elemei.

Igazán súlyos bajnak érzem viszont, hogy az átírók elvették az elbeszélő jellemét. Talán jó ötlet is lehetett volna, hogy az angol gentleman felsőbbrendűségi érzésével, gyarmatosítói öntudatával szemlélődő elbeszélőt megmagyarítják. Ehhez azonban magyar jellemet is kellett volna neki alkotni. Ám ezt elmulasztották. Így aztán szegény Jászberényi Gábor eléggé elveszetten szenvedi a szerep viszontagságait mind a hinek, mind a behinek között. Részben ezzel függhet össze másik erős hiányérzetem is. A regény hangsúlyos mondandója, hogy senki sem ismer magára a szatirikus tükörben. Gulliver nem ismer magára a behinek értelmetlen világában, sőt felháborodva megsértődik, amikor hin tanítója erre figyelmezteti. Menekülése után az angol tisztek sem ismerik föl saját világukat Gulliver elbeszélésében, mint képtelenségek halmazán mulatnak rajta. Ebből semmi sem került színpadra.

A darab látványvilágát is félreértésnek érzem. A rendező elképzelte díszlet steril műviséget sugall, holott a hinek lélektelen világában épp a kényelem és praktikum túlsága az elviselhetetlen. Pallós Nelli ufóknak öltözteti őket, pedig a lehető legegyszerűbb, célszerű öltözék felelne meg a kazónak. A behinek tarka zűrzavarát jobban eltalálja az előadás. Nyilván abban otthonosabbak vagyunk.