galéria megtekintése

Téli edzés párában

Az írás a Népszabadság
2015. 04. 08. számában
jelent meg.


Kelen Károly
Népszabadság

Nem tudom, ki mikor érez rá arra, hogy mi a vicces. Nekem ilyen felismerés volt, amikor a Ludas Matyi című vicclapban láttam egy kajakversenyzőt, aki azt mondja a moziban: „Ha nem lesz csend, felpofozok egy sort!”

A kajak az erő szinonimája a szlengben is. Az, hogy „kajakra vesz” valami olyat jelent, hogy erővel oldja meg. A börtönszótár szerint azt, hogy „kajakra vág” ’megver’, ’beborít’ értelemben használják. A „kajakos” jelentése pedig: „1. Erős, izmos (kisportolt), 2. Erőszakos, verekedős.”

Igen, csakhogy ez nem az eszkimó nyelv ’csónak’ szavából, hanem az ’erő’ jelentésű jiddis kojach vagy kojech szóból származhat (a pesti szleng sok jiddis szót vett át). Amiből nem következik, hogy manapság nem keveredik a két dolog.

Annál is inkább, mert a kajakban és kenuban is évtizedek óta kiemelkedő eredményekre lehet számítani honfitársainktól. Emlékszem: gyerekkorunkban, amikor az olimpiai esélyeket számoltuk, mindig úgy kezdtük: „nyerjük a vízilabdát, a focit (!), a kardvívást (csapatban és egyéniben), esetleg a párbajtört, az öttusát, aztán egyet bokszban, egyet kötöttfogású birkózásban, lövészetben

 
és legalább egyet kajakban és/ vagy kenuban”.

És a remények rendre be is váltak. Ráadásul miközben a felsoroltak közül egyikben-másikban ma már nem nagyon tudunk esélyeseket felmutatni, a kajakosokra-kenusokra azóta is mindig számítani lehet. Legutóbb Londonból is három aranyat hoztak el.

Győzni fognak
Győzni fognak
Bánhalmi János / Népszabadság/archív

Magyarországon a két világháború között már élénk kajak-kenu élet volt, de az igazi sikereket az ötvenes évek hozták meg. A sportág népszerű lett a Szovjetunióban is, az ilyesmi akkoriban jó ajánlólevélnek számított. Az első magyar olimpiai aranyérmet Urányi János és Fábián László nyerte az 1956-os melbourne-i olimpián a 10 ezer méteres kajakpárosban.

Sajnos, a hosszú távú számokat ezután törölték az olimpiai műsorból, így kevesebb esélyük maradt a fáradhatatlan magyaroknak. Ennek ellenére 1960-ban Parti János nyerte a kenusok ezerméteres versenyét, 1968-ban pedig kajakban (Hess Mihály) és kenuban (Tatai Tibor) is magyar volt a leggyorsabb versenyző kerek e világon.

És akkor most következik a kép, amely

a magyar kajak-kenu válogatott úszóedzéséről készült 1972 januárjában a margitszigeti Nemzeti Sportuszodában

(amely ma tervezője, az 1896-os olimpiai úszóbajnok Hajós Alfréd nevét viseli). Látható, hogy jó hideg van, a csapatvezetők sáljukat is gondosan elrendezték a kabát alatt, de nem kell sajnálni ezeket a kemény lányokat és fiúkat: a medence fölött terjengő pára jól mutatja, hogy a víz egyáltalán nem hideg. Saját emlékeim szerint úgy 26 Celsius fokos is lehetett, a szigeti hőforrásból származó vizet még télen is hűteni kellett, hogy úszni lehessen benne.

Nagy baj, hogy vagány kajakosaink komolyan vették a szabályt, és – talán csak a fotós kedvéért – úszósapkát vettek föl. Így nem könnyű azonosítani őket. Ha nem tévedünk, az első sorban csak Pfeffer Anna felejtette otthon a sapkáját – nem egészen nyolc hónap múlva ő szerzi a női kajakosok egyetlen érmét, egyesben harmadik lesz a müncheni olimpián.

Talán Rátkai János és Deme József van a fal mellett baloldalt, ők ezüstérmet szereznek majd kajak párosban, és mintha Csapó Géza kapaszkodna a rajtkő alatt: harmadikként ér majd célba Münchenben (négy év múlva pedig második lesz Montrealban). Akárhogy keresem a valaha volt egyik legnagyobb kenust, Wichmann Tamást, nem találom a képen. Ő is ezüstöt hoz majd haza Münchenből, ami csalódás lesz: a kilencszeres világbajnok „kenukirálynak” éppen az olimpiákon nem sikerült soha aranyérmet szereznie.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.