Kemény Zsófi Szöllősi Mátyás

És akkor itt rögtön tegyük is zárójelbe azokat a közhelyeket, amelyekkel némely megélhetési, ifjúsági könyvíró anyukák pakolják tele a regényeiket.Most azokon túl folytatjuk, mert lehet, hogy többnyire már szülők (is) vagyunk, de ne tegyünk úgy, mintha mi nem lettünk volna egyszer 17 évesek. Tizenhét évesen pedig mi érdekelt minket? Az a hirtelen kitáguló Élet, lehetőleg nagykanállal, a fiúkat a lányok, és fordítva. És 17 évesen még minden egyszerre friss, éles és életbe vágó, továbbá még mindenből minden lehet. Ezt a felfokozott állapotot lehet nyálasan és hihetően is befogni. Igaz, igen jól kell hozzá egyensúlyozni. Azt csak jóindulatúan vélhetem, hogy az egyetemista Kemény Zsófi regényét olvasva nem marad kívülálló egy tizenéves, de az biztos, hogy sok felnőtt sem. Előbbiek azért, mert maga a szerző is csak 21 (!), utóbbiakat meg talán hamar lefegyverzi az a nyers okosság és felfokozottság, amit egyszerre irigylünk és mosolygunk, már ha képesek vagyunk visszaemlékezni arra a 40 évvel ezelőtti flashre…

A könyv sajátos háromszögtörténet, és tényleg sajátos, mert a három gimnazista fiatal között nemcsak szerelmi szálak gubancolódnak: végtelen kavarások és agyalások, érzelmi libikókák között haladunk előre, amibe bőven elfér némi énkeresés, halálvágy és a manipuláció is.

Ágó, Eszter és Toma története párhuzamosan, naplószerű egyes szám első személyben előadott monológokkal halad előre a klasszikus kuroszavai felállásban (A vihar kapujában), és tele van pakolva félreértésekkel, ki- és mellébeszélésekkel, hiszen ha magunkkal sem vagyunk tisztában, hogyan érthetnénk a hozzánk közel állókat? A szóáradat viszont újra csak jót tesz a hitelességnek,mert Kemény Zsófi rutinosan és éretten pörgeti a mondatokat.

„Holnaptól nem kaphatok gyerekbetegséget, legfeljebb csak felnőttkórt. / Holnaptól a stréberségem nem cuki, hanem csak simán ellenszenves. / Holnaptól érdekelni fognak a napi hírek és a boldogtalan középkorú nőkről szóló / novellák” –a szerző ezt a 18. szülinapjára írta, és rögtön meg is nyerte vele az aktuális slam poetry versenyt. És igen, a regénybe vastagon jutott a slam közegéből is, hiszen ma ez az, ami azt az illúziót képes kelteni, hogy az irodalom nemcsak megkövült tananyag, hanem lehet szexi és kúl is, és slammelni, írni és olvasni meg menő. Kemény Zsófi maga is aktív slammer, így az Én még sosem szolid kortárs himnusz is lett a slamhez. A vége felé a történet kissé túlbonyolódik (nem Jane Austin korában élünk, a félreértések hálóját egyre nehezebb megtartani, továbbszőni), a legemlékezetesebb helyszínek mégis itt bukkannak elő. Például az Anker-ház szobros-kupolás teteje, amelyre nyilván nem csak én néztem fel annyiszor vágyakozva (a kupola és a szobor között ráadásul egy különleges terasz és loftlakás is megbújik). Vagy a Frankel Leó utcai Tó vendéglő mögött/alatt lévő Molnár János-barlang (ahová abból az áltörökfürdőromból vezet a bejárat), ahol örök kérdés marad, vajon lehet-e jobb helyszínt választani egy regénybeli szüzesség elvételéhez, mint egy sötét barlangtavon imbolygó gumicsónak?

Végül érdemes még valamit észrevenni. A hús-vér tizenéves főszereplők kavarásainak hátterében igen sematikus felnőttek jelennek meg: a tanárok unalmas, egydimenziós fensőségek, a szülők alig látnak ki a saját mániáik mögül. Kemény Zsófi szerint kiábrándítók vagyunk.

KEMÉNY ZSÓFI: ÉN MÉG SOSEM
Tilos az Á, 319 oldal