Tarolt A Játékkészítő
Az előadás javarészben teljesítette a várakozásokat, ez elsősorban a daloknak és a jó színészi teljesítményeknek köszönhető. A történet nem rossz, a tízéves Petihez csatlakoznak a klasszikus, de feledett mesefigurák, majd az Óz, a csodák csodája és a Végtelen történet mesefűzését idézve a videojátékokat készítő nagy májerhez indulnak, aki újra a gyerekek körében népszerű figurákká varázsolja a kismalacot, a királylányt, a sárkányokat, Babszem Jankót és másokat. A végén aztán kiderül, hogy ez a konzumálás nem célravezető.
Jó az ötlet, a gyerekek szerették az óriási díszleteket, a látványos jeleneteket. Amelyek persze felnőtt szemmel alig különböztek egy szokványos kőszínházi előadástól, csak több volt a vetített fal és az effekt. A tánccal volt a legkevesebb baj, még a szokványosnál bögyösebb kalózlányokba se kötnék bele. A következetlen és sokszor döcögve haladó sztori sem szokatlan a magyar színházi gyakorlatban, az ebből fakadó problémákat a színészek szokták kiküszöbölni.
A Játékkészítőben is érvényesült ez a forgatókönyv. A címszereplőt alakító Stohl András nagyon életszerű és meggyőző volt, kár, hogy egy gagyi szívecskén egyensúlyozva reptették el a darab végén, el kellett volna nyernie a méltó büntetését. Az asszisztensét alakító Hajdú Steve kedvesen, a kalózkapitány Kamarás Iván nagy erővel játszott, a gyerekek kedvence az inkább Maci Lacisan imbolygó Malac, túrásban felülmúlhatatlan Szabó Győző volt, ő és társai vitték a kicsit hosszúra nyúlt kalandsort. No meg az énekes sztárok. Meg kell jegyezni, hogy a második felvonás elején színre lépő Nagy Feró hallatán lehetett először igazán érezni, hogy ez itt egy musical. A világvégét őrző Rettentő Borodin mellett (ezt játszotta Feró) Király Linda szinte önmagát parodizáló száma egészen magas szintű volt, Radics Gigi vagy a Vastag-fivérek betétszáma is élményszámba ment, Böhm György rendező ügyesen integrálta őket, Rakonczai Viktor zenéje pedig tetszett az ifjú közönségnek.
Én is a gyerekeim szemével "néztem" a gigaprodukciót, ezért nem ejtek szót a Syma Csarnok akusztikájáról, a jó ötletet elnagyoló meseszálról, vagy arról, hogy interaktivitásnak nevezni a világító karkötőket eléggé magyarosnak tűnik. A kizárólag a felnőtteknek szóló poénok lehangoltak. Az Egyedül nem megy-re célozni vagy az anyahajón muttert emlegetni eléggé olcsó próbálkozásnak bizonyult. El kell dönteni, hogy kinek játszunk. Nyugodtan lehetett volna csak és kizárólag a gyerekeknek bemutatni A Játékkészítőt. Az érte volna meg a legjobban.