galéria megtekintése

Tarlós: Fischer úr hisztérikus viselkedése magyarázatra szorul

34 komment


Kácsor Zsolt

Vannak saját kulturális intézményeink, amelyeket hivatalból támogatnunk kell. Szívesen dotáljuk a Fesztiválzenekart, de csak amennyire képesek vagyunk – nyilatkozta lapunknak Tarlós István azzal kapcsolatban, hogy a főváros csökkentette a Budapesti Fesztiválzenekar idei támogatását.

– Milyen számok, adatok alapján csökkentették a Budapesti Fesztiválzenekarnak nyújtott támogatást?

– Először is szeretném tisztázni: nem mi fenyegettük a zenekart és Fischer karnagy urat. Az első nyilatkozatában ő jelentette be indulatosan, hogy a városvezetés kiásta vele a csatabárdot. Ez eléggé agresszív mondat, és különösen szokatlan annak tekintetében, hogy a fővárosnak nem is kötelező feladata támogatni a Fesztiválzenekart, az ugyanis nem a mi intézményünk, mi önkéntes támogatást adunk. A karnagy úr ezek után politikai motivációkról kezdett beszélni, amit visszautasítok. Bródy János jubileumi koncertjét most támogattam ötmillió forinttal, holott vele politikai­lag-ideológiailag nem vagyunk egy platformon. De ami a számokat illeti: a BFZ az utolsó Demszky-évben közpénzekből összesen 1,2 milliárdot kapott, ezzel szemben az Orbán–Tarlós-érában 2013-ban 1,9 milliárdot, 2014-ben pedig 1,8 milliárdot. Lényegesen többet, mint az MSZP–SZDSZ-időszakban. Van egy kimutatás arról, hogy Budapest különböző szimfonikus és fesztiválzenekarai 2014-ben mekkora közpénztámogatást kaptak, ennek hány százalékát fizették be bérjárulékként, s mennyi dolgozót jelentettek be. Az egy főre eső támogatás a BFZ-nél elképesztő mértékben a legmagasabb. De elképesztő mértékben messze a legalacsonyabb az az összeg, amit a BFZ az alkalmazottak után befizetett az államkasszába. És akkor még nem is beszéltünk a saját bevételeikről és a tao-támogatásról, hogy az mekkora mozgásteret jelent nekik. Összességében a BFZ esetében egy főre 67 millió forint közpénztámogatás jut, míg a Kocsis Zoltán által vezetett Nemzeti Filharmonikus Zenekarnál 11 millió. Ugyanakkor a BFZ a juttatott közpénzek 4,2 százalékát fizeti be az államkasszába, míg Kocsisék a 12,7 százalékát. Elismerjük Fischer úr és a zenekar kvalitásait, de nem hiszem, hogy Kocsis Zoltán és Fischer Iván, meg a két zenekar között akkora különbség lenne, ami indokolna ekkora eltérést a fajlagos támogatottságban és a járulékfizetésben. Fischer úr azzal érvel, hogy a BFZ benne van a világ tíz legjobb zenekarában. De erről nincs hiteles nyilvántartás, ez szubjektív dolog, olyan, mint amikor összeállítják a világ tíz legjobb futballistájának vagy tíz legszebb nőjének a listáját. Ráadásul a karnagy úr azt mondja, hogy a műsoraik harminc százalékát le kell mondaniuk a csökkenő támogatás miatt. Ezt kétkedve fogadom, hiszen a zenekar közpénzekből származó támogatása mindössze nyolc százalékot csökken. Nyolcszázalékos csökkenés miatt mivel magyarázható a műsorok harminc százalékának lemondása?

– Úgy tudom, elsősorban azokat a fellépéseket mondják le, amelyekre nem köti őket aláírt szerződés.

 
Tarlós István
Szabó Miklós / Népszabadság

– De miért éppen a fellépések harminc százalékát mondják le? Amikor csak nyolc százalékkal csökken a támogatás?

– A számokat értem, de ezeket a számokat elmagyarázta Fischer Ivánnak is? Elmondta neki, hogy idén 500 millióval kevesebb jut a kulturális büdzsére?

– Milyen ötszázmillió? Hiszen tavaly összesen 260 milliót kaptak Fischerék.

– A főváros 2016-os költségvetéséről beszélek. Abban 2016-ra 500 millió­val kevesebb szerepel kulturális célokra, mint 2015-ben.

– A főváros kulturális büdzséje nem a Fischer úr dolga. Nekünk vannak saját kulturális intézményeink, amelyeket hivatalból támogatnunk kell. Szívesen támogatjuk a Fesztiválzenekart, de csak amennyire képesek vagyunk. A Fesztiválzenekar kimagaslóan a legjobb körülmények között gazdálkodó zenekar, én pedig Budapest működéséért vagyok felelős, s nem azért, hogy fenyegetőzések hatására egyre több pénzt tegyek a Fesztiválzenekar zsebébe. Sok fejlesztési projektünk van, élen a 3-as metróval és árvízvédelmi művekkel, tehát önkéntes támogatásra annyit tudunk szánni, amennyit a működési és fejlesztési kényszereink megengednek.

– A számokon nincs mit vitatkozni, de egyeztetett ön Fischer Ivánnal is?

Fotó: Szabó Miklós / Népszabadság

– Februárban jeleztem neki, hogy vannak bizonytalanságok a támogatás körül.

– Tényleg? Úgy tudtam, nem egyeztettek.

– Azt is megmondtam neki, hogy én mindent meg fogok tenni, de a dolog körül probléma van. Itt ült az irodámban. Jeleztem neki, mindent meg fogok tenni, hogy kapjanak pénzt, és végül kaptak, holott volt olyan polgármester, aki ragaszkodott ahhoz, hogy semmit se kapjon a Fesztiválzenekar. Nem hinném, hogy Fischer úr odáig vetemedik, hogy letagadja, hogy itt járt, s tudta, hogy vannak bizonytalanságok a támogatás körül.

– Miért éppen most döntöttek úgy, hogy csökkentik a BFZ támogatását?

– Azt hittem, hogy az előbb sikerült elmagyaráznom.

– Megértettem, éppen azért kérdezem. Hiszen az ön által említett szám­arányokat a támogatásokról és a járulékfizetésekről korábban is lehetett látni.

– De tavaly nagyobb volt a mozgásterünk, s ki tudtuk préselni a Fesztiválzenekar 260 millióját. Nem volt még kiadásunk a 3-as metróval és az árvízvédelemmel. Ezek most jelentkeztek. Politikailag támogatom a rezsicsökkentést, de emiatt több fővárosi közszol­gáltató cégnek eltűnt az osztaléka. Ez nem negatív kritika, hanem tény. A többi zenekar tudomásul tudta venni, hogy nulla forintot kap. De Fischer úr férfiatlanul hisztérikus viselkedése magyarázatra szorul.

– Tervezi, hogy szombaton elmegy a tiltakozó flashmobra?

– Dehogy. Gyerekes dolog. Egyébként ügyes a helyszínválasztás: sok turista szívesen fogja hallgatni a zenét a téren.

– Pedig demonstrálhatná, hogy komolyan veszi a kultúrát.

A Budapesti Fesztiválzenekar vezetője, Fischer Iván politikai motivációt sejt a fővárosi támogatás 200 milliós csökkentése mögött
A Budapesti Fesztiválzenekar vezetője, Fischer Iván politikai motivációt sejt a fővárosi támogatás 200 milliós csökkentése mögött
BFZ

– Csak akkor veszem komolyan a kultúrát, ha Fischer Ivánnak annyi pénzt adok, amennyit követel? Ez vicc? De tudja, mi a komolytalan? Olyan videót csinálni, amiben Fischer úr úgy jelenik meg, mint egy agg köztársasági elnök, aki már több világháborút megnyert.

– Joga van hozzá, hogy tiltakozzon.

– Ettől a dolog nem tekinthető egészen komolynak. Erről az ügyről lehet beszélni a tények mellőzésével, de az méltatlan a karnagy úr tekintélyéhez.

Bejövő és befizetett forintok

2014-ben a Budapesti Feszti­válzenekar alkalmazottainak száma 21 volt, az állami és önkormányzati forrásból származó bevétele 1,4 milliárd, az alkalmazottak után befizetett járulék összege mintegy 60 millió. Összehasonlításul: a Nemzeti Filharmonikus Zenekar alkalmazottainak száma 99 volt, az állami és önkormányzati forrásból származó bevétele 1,1 milliárd, a befizetett járulék 141 millió. A Budafoki Dohnányi Zenekar 98 alkalmazottat jelentett be, 219 millió forint közpénzt kapott, és 53 millió forint járulékot fizetett. Az Óbudai Danubia Zenekar 47 alkalmazottal működött, közpénzből 40 milliós támogatást kapott, és 41 millió forint járulékot fizetett. A Zuglói Filharmónia tavaly 90 alkalmazottal dolgozott, 166 millió közpénzt kapott, a befizetett járuléka 33 millió forint volt.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.