Jó döntés viszont, hogy a Sambát szomorúbbá, lemondóbbá, sötétebb filmmé hangszerelték, mert így a boldogsága is életszerűbben csillog, bár talán egy kevésbé megnyugtató végkifejletet is elviselt volna. De a recept lényegén már nem akartak változtatni: vígjátéki elemekkel dolgozni fel egy kényes témát, anélkül hogy beszakadna alattuk a vékony jég.
|
| Humorba oltott dráma a bevándorló és a kiégett üzletasszony szerelméről: Omar Sy és Charlotte Gainsbourg |
Más kérdés, hogy itt már nehezebben kerülték el a közhelyeket, a Samba ebből a szempontból jóval kiszámíthatóbb alkotás. Tudjuk, hogy a távolságtartást tanácsoló aktivista fog egy óra múlva a legszenvedélyesebben szexelni, és a segítőkész Alice (Charlotte Gainsbourg) erőltetett esetlensége is inkább fárasztó lesz egy idő után. A Samba viszont inkább a derűben és az életszemléletében erős, semmint az érzelmekben. Abban a naiv hitben, hogy egy sármos és nyíltszívű óriás akkor is elnyeri méltó jutalmát, ha éppen minden ellene szól. Ami pedig az érzelmeket illeti: Alice és Samba kibontakozó szerelme a megszokott és kissé lapos fordulatok mentén alakul, itt nem képes csodát tenni a rendezés. Ez még akkor is igaz, ha szándékosan visszafogják és tompítják az egymásra találás regényességét, ám a visszafogottság nem mindig jelent mélységet is. S bármennyire is ez a szál adná a történet gerincét, a mindennapi lavírozás, az életben maradás apró trükkjeit bemutató jelenetek mégis fontosabbakká válnak.
A rendezők arányérzéke viszont most sem hagyja cserben őket: az előbbit nem erőltetik az utóbbi ellenében. Kicsit az a néző érzése, mintha az utolsó pillanatban kihúztak volna néhány érzelgős jelenetet, ám a heget nem tudták egészen eltüntetni. Ám mindezt számos remek jelenet ellensúlyozza. Kiváló ötlet, hogy az Életrevalókban még a parkett ördögének számító Sy itt nem tud táncolni, és ezt éppúgy elhisszük neki, amennyire szájtátva bámultuk korábbi lehengerlő tudását. A tánc álbrazil barátjára, Wilsonra marad (Tahar Rahim), akivel minden közös jelenete igazi humorforrás, főként az ablakmosás és a háztetőkön való menekülés igazán emlékezetes. Mint ahogy remek iróniával mutatja be az ügyintézés mindennapjait, a bábeli zűrzavart és az ott dolgozókat, akiknek éves mulatsága éppoly kedves, mint amilyen remek volt Philippe születésnapja.
Igazából annyi történt, hogy a kimagasló Életrevalók után a Samba „csak” jó lett, nem hibázik nagyot, és éppúgy kigyógyít a mindennapi nyavalygásainkból. Éppúgy felemel, mint a korábbi film, legfeljebb nem a felhők, hanem csak a házak fölé. Ráadásul úgy, hogy egy kis szomorúságot is mellé csempész: nem mindenkinek sikerül, nem mindenkinek sikerülhet. A boldogsághoz tragédia is kell, és ezt a Samba pontosan tudja. Csak nem akar túl sokáig búslakodni.
SAMBA
Forgalmazza a Vertigo Média
