Mikor sikerült a felvételi, kinyílt előtte a világ. Az sem szegte kedvét, hogy más gobelines gólyákhoz hasonlóan neki is rendszeresen az összegabalyodott fonalakat kellett színenként kitekerni és csomótlanítani. Tobzódott a színorgiában, az őt körülvevő textilekben. Annyira elmerült e világban, hogy az első év végén már esze ágában sem volt szakirányt változtatni.
Érettségi után az Iparművészeti Egyetemet célozta meg, de abban az évben nem indult gobelin szak. Nem tudott volna egy évig nyugton a fenekén ülni, így kötött ki az ipari szőnyegszövő szakon.Még ekkor sem volt különösebb kötődése a szőnyegekhez. Először az piszkálta fel a kíváncsiságát, hogyan lehetne a szőnyegszövést kiforgatni a négy sarkából. Több mint százéves gépeken sajátították el a szakmát, miközben azt is megtanulták, hogy gyakorlatilag mindent lehet és semmi sem tilos. Fémmel, valamint műanyaggal szőttek, mindent anyagnak tekintettek, amit megkívántak.
A Soproni Szövőgyár ösztöndíjasaként főtervezői állás várt volna rá a diploma után. Kata végül a függetlenségre voksolt. – Saját magam akartam meghúzni a határaimat – mondja a negyvenöt éves dizájner.
Egy évtizednyi kihagyás után végül mégis ott találta magát egyik első szőnyegtervén munkálkodva. Jól emlékezett nagynénje ma már retró hatású, ipari műszálas darabjára, amit állandóan tisztítani kellett.
Ő azonban nem ilyenben gondolkodott. Az sem zavarta, hogy egy szőnyeg sosincs előtérben: gyakorlatilag is lábbal tiporjuk. Erre a kis talpalatnyi területre akarta irányítani mindenki figyelmét.
Váratlan segítséget is kapott. Megtalálta őt egy Magyarországra települő szerb cég egy új technikával. A kézi tűzéssel a körvonalak szabadon alakíthatóvá váltak, a felületek pedig különböző mélységben nyírhatóvá. Ez azt jelentette, hogy Kata előtt sem formai, sem pedig mintabeli akadályok nem voltak többé. Mehetett, amerre vitte a kreatív vágya.
Több alkotását is a természet ihlette. A virágoktól kezdve a szél és az óceán emlékén át egészen a holdig bezárólag minden benyomását szőnyegbe önti. Mikor éppen a szőnyeg struktúrája foglalkoztatta, szálanként szedett egyet darabokra. Látva a bonyolult összefüggések hálózatát, az emberi géntérkép jutott eszébe. A következő műve már a DNS-láncot formázta. Áttört szőnyegei csipkét idéznek, mesés darabjai teknősöket és manókat ábrázolnak.
Mivel kísérletező alkat, nem hagyta nyugodni a világító szőnyeg gondolata. Hiszen hogyan lehetne hűen visszaadni a csillagos eget fény nélkül? Villanyszerelőkkel konzultált, míg végül mérnöki segítséggel megszületett a szabadalommal levédetett találmánya.
Előfordult az is, hogy kirántotta a talpak alól a szőnyeget: a falra helyezte. Szerette volna bebizonyítani, hogy a szőnyeg maximálisan alkalmas az önkifejezésre. Csakúgy, mint egy fotó vagy festmény. Számára például a szabadságot jelenti.
Az már csak hab a tortán, hogy Kata mindennek tetejébe még „lábfetisiszta” is. Nem egy alkotásában visszatérő motívum az emberi test ezen része. Van, amikor az izmok működése nyűgözi le, máskor gyerekszőnyegeiben jelennek meg manólábak. De hogy mi volt előbb, a szőnyegek vagy a lábak iránti művészi érdeklődés: ezt már ő maga sem tudja.
