A képen látható jegy nem árulkodik arról, melyik előadásra szól, hiszen nem nyomtattak rá dátumot. A fotót azonban az 1977-1978-as évad végén készítették. Lássuk hát, mi történt abban a szezonban a dalszínházban. Olyan ínyencségeket mutattak be, mint a Balanchine-est, Bellini Normája Sass Sylviával, valamint Kincses Veronikával kettős szereposztásban és az Erkelben a négyrészes balett-est, amelyben a hazai tánccsillagok szerepeltek: Orosz Adél, Sebestény Katalin, Szőnyi Nóra, Pongor Ildikó, Pártay Lilla, Menyhárt Jacqueline, a férfiak közül pedig Sipeki Levente, Havas Ferenc, Keveházi Gábor, ifj. Harangozó Gyula és a friss Kossuth-díjas Dózsa Imre.

Hogy mekkora sztárok voltak ők akkor, jól mutatja, hogy a Film, Színház, Muzsika, a Pesti Műsor és a Tükör borítójáról is gyakran ők mosolyogtak. Az egyiken például Csarnóy Katalin, aki akkoriban a brüsszeli Béjart-társulat tagja volt Markó Ivánnal együtt, és egyik előadásuk jelmezeit a tehetséges Gombár Judit tervezte, mellesleg Markó felesége.

A legnagyobb figyelmet talán az akkor friss opera-tévéfilm, a Zenés Tv Színházban előadott Otello kapta. Temérdek fotó jelent meg arról, ahogy a rendező, Horváth Ádám Simándy József mellett Melis Györgyöt (Jágó) és Desdemonaként a friss diplomás énekesnőt, Pitti Katalint instruálja. Orosz Adél arról mesélt egy hatalmas cikkben, hogy noha rizikónak tartják, ha egy táncos primadonna gyereket szül, nála ez egy pillanatra sem volt szempont. Igaz, körülbelül két hónappal a szülés után már vissza is libbent a színpadra - mindkét gyermeke esetében.

Miller Lajos Traviatát énekelt Olaszországban - egyetlen zenekari próbával. Az operaénekes nem sokat kertelt, amikor az Új Zenei Újságnak elpanaszolta: bár remekül dolgozott együtt a kollégákkal, a rendezéssel nem egészen értett egyet, nem mintha elzárkózna a moderntől. A „felemelő érzést" hiányolta a nézők nevében, és megállapította: a produkció nem volt szinkronban Verdi Traviatájával.

A fent említett Norma-bemutatót is akkora népszerűség övezte, hogy Sass Sylviánál és Kincses Veronikánál a kilincset adták egymásnak az újságírók. Az egyik cikk elejéről megtudhatta az olvasó, hogy ez az opera melyik budapesti helyszínnek adta a nevét. Nem nagy talány, hogy a Budai-hegyekben érdemes keresgélni. Volt ott ugyanis egy azóta elpusztult bükkfa, ahová az 1800-as években pihenni jártak a Nemzeti Színház művészei. Amikor először mutatták be Magyarországon Bellini művét, akkor keresztelték át a területet Normafává. Sőt az avatóünnepségen az akkori híres primadonna, Schodelné Klein Rozália elénekelte a mű legszebb áriáját.

Az évados műsorfüzetet lapozgatva - többek között - azt tudtuk meg, hogy októberben Nagy Ferenc karigazgató vezetésével az Operaház és az Erkel énekkarának tagjaiból ötventagú kamarakórus alakult. Az Oláh Gusztáv emlékére odaadományozott plakettet először Forray Gábor díszlettervező, az Operaház szcenikai vezetője vehette át. Nyolcvanhét évesen hunyt el 1978. január 25-én a Kossuth-díjas, kiváló művész, az Operaház nyugalmazott magánénekese, volt igazgatója és örökös tagja, dr. Palló Imre. A dalszínház társulata vendégeskedett Szófiában, Triesztben, Drezdában, Monte-Carlóban, Riminiben és Innsbruckban. Tizennyolcszor lépett fel nálunk a karmesteri pulpitusra az olasz Lamberto Gardelli, és háromszor énekelt Jevgenyij Nyesztyerenko. Giuseppe Patané a Manon Lescaut című operát, Jurij Szimonov pedig a Carment vezényelte.

A két színház - 1250 közalkalmazottal - a 94. évadban 504 előadást tartott, 401 operát és 103 balettet játszottak. A műsoron lévő 62 opera- és 30 balettprodukcióból legtöbbször, azaz tizennégyszer a Carmen, A sevillai borbély és a Rigoletto ment, valamint a Balanchine-est. A hírekből az is kiderült, hogy több mint 60 ezren vásároltak operabérletet. Mivel még ennél is nagyobbnak tűnt az igény, megígérte az igazgatóság, hogy a következő évadban kevesebb előadást tesznek a bérletekbe, hogy még többen vásárolhassanak az újabb sorozatokból.

Az épületek állapota akkor is lehangoló volt, akárcsak ma. Az Operaház immár halaszthatatlan felújítása azzal kezdődött, hogy lebontották a Hajós utca 11. számú házat, ahová új üzemház építését tervezték. Az Erkelben viszont azt sem lehetett még tudni, mikor kezdik el felhúzni a toldaléképület.

Az évadból találtunk még egy érdekes cikket, amely az Operaház ereklyegyűjteményéről szól. Már a megnyitókor, 1884-ben elkezdték gyűjteni a kincseket, és 1930-ban Radnai Miklós igazgató javasolta a gyűjtemény „hivatalos" létrehozását. A kincseket gyarapította a műgyűjtő Ernst Lajos, akinek bőkezűsége folytán 125 darabbal gazdagodott az anyag.

1944-ben, az ostrom alatt azonban a papíremlékeket tüzelésre használták, így a java megsemmisült. Megmaradtak viszont olyan kincsek, Erkel zongorája, amelyet 1981-ben elajándékoztak a zenetörténeti múzeumnak, A Bánk bán táncrészletének eredeti vezérkönyvét írja a cikk, de ez valójában a Hunyadi László Palotásának táncairól szól. Ma is féltve őrzik a Siegfriedből a kovács dalának kéziratát, amelyet Wagner 1875-ben, budapesti tartózkodása alatt írt le Gassi Ferencnek, aki az itteni hangversenyen elénekelte. Az emlékgyűjteménnyben a mai napig megtalálható Erkel sajátos dedikációja, amelyben a neve fölé a Himnusz első két sorát is lekottázta a zeneszerző. Ez önmagában is kuriózum, akkor meg pláne, ha azt is figyelembe vesszük, hogy Erkel a szövegbe és a kottába beletoldott egy extra 'és' kötőszót - a "jókedvvel, bőséggel" szavak közé.