A cikkben erről nem írtak, de feltehetőleg kereskedelmi céljai voltak a Szovjetuniónak a gép utaztatásával. A Malév (ki emlékszik még erre a szép cégnévre?) kizárólag szovjet gépeket használt annak idején, a Tu–134 és Tu–154 jelzésű típusokat. A korábbi légcsavaros Il–18-asokat már kivonták a forgalomból. Minden bizonnyal szívesen eladtak volna egy-két ilyen, viszonylag korszerűnek számító gépóriást is a magyaroknak.
De természetesen erről nem írt az újság: az üzleti megfontolásokat nagyon diszkréten kezelték akkoriban. Az Il–86-ot a szovjetek a hetvenes években fejlesztették ki, s a Wikipédia úgy tudja, hogy az enyhültebb években volt némi informális együttműködés Iljusinék és a Boeing fejlesztői között. A gép gyenge pontja a szakértők szerint a négy hajtómű volt, de elmondható, hogy nagy balesetekről, katasztrófákról szóló hírektől nem hemzseg az internet. Az Il–86-ot háromfős személyzet vezette: az első és másodpilóta mellett volt rádiós navigátora is a gépnek. A Népszabadság azt írta akkor, hogy az Aeroflot legforgalmasabb belső útvonalain, Moszkva és a népszerű üdülőhelyek között közlekedett a légibusz, amely 3500-4000 kilométert képes egyhuzamban megtenni.
Nos, ezt magam is tapasztaltam, amikor 1986-ban akkori hanoi tudósítónk, Füzes Oszkár jóvoltából egy ilyen géppel tehettem meg az utat Vietnamba. A gép óriásinak látszott. Arra nem emlékszem, melyik emeleten utaztam, talán a felsőn. Különös utazás volt, ugyanis utastársaim nagy része szabadságra utazó vietnami vendégmunkásnő volt. A dallamos nyelven csicsergő hölgyek megtöltötték hangjukkal a gépet. Plusz Seremetyevóban sikerült pár üveg szovjet pezsgőt vásárolniuk, s ezenkívül néhány, úgy harminccentis műanyag keljfeljancsi babát. A neccszatyrokban a pezsgősüvegek is gyakran összekoccantak, a keljfeljancsik viszont hivatalból csilingeltek.
Az akkori laptudósítás szerint a gépen tizenkét utaskísérő gondoskodott az utasok kényelméről. Én inkább katonás határozottságukra és fegyelmező szigorukra emlékezem. Az Aeroflot egyébként is híres, illetve inkább hírhedt volt a sajátos fedélzeti luxusról. A menü stabil eleme volt például a robbantott gumicsirkének nevezett étek. Sok utazó álmodik róla máig.
Igaz, nem ezért, de a magyarok végül nem vettek Il–86-ot. Azt sem tudom, hogy a szovjet légitársaság repült-e Budapestre ezzel a maga korában óriásinak számító géppel. Pár évvel később megépült a Ferihegy 2A, ott már könnyedebben fogadhatták volna. De a szovjet gyártmányú gépeket hamarosan leváltották az amerikaiak. Az Il–86-ot húsz évig gyártották, nem túl sok ország vásárolt belőle. A szovjet utódállamok is kivonták a forgalomból. Állítólag az orosz légierő üzemeltet még négy darabot a típusból.
