Mónikát édesapja nevelési célzattal verte agyon Kaposváron.
Rambót Tatárszentgyörgyön gyilkolták meg a Molotov-koktélos fegyveresek.
És itt van még Babrinka, aki ugyan túlélte a kislétai, rasszista támadást, de most küzd az emlékeivel, álmaival és naponta megkérdezi magától: miért?
Miért? Ezt kérdezte Balogh Rodrigó, a Független Színház vezetője is, aki Tollfosztás című darabjában a művészet nyelvén dolgozza fel a fenti eseteket. Amikor a főként cigányok ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmények 2009 nyarára már minden képzeletet meghaladó méreteket öltöttek Magyarországon, úgy érezte, meg kell szólalnia. Balogh Rodrigó színészként, színházi szakemberként amúgy is azt tapasztalta, hogy a cigányokról a hazai színpadokon csak torz és közhelyes képet közvetítenek, problémáikról pedig szinte szó sem esik. Fölvette a kapcsolatot különféle jogvédő irodákkal, bújni kezdte az archívumokat, korabeli újságcikkeket, és talált anyagot bőségesen. Számos eset került elő a hivatalos iratokból, de személyes visszaemlékezésekből is. Ezek alapján megírta a Tollfosztás című darabot, amelyet a Független Színház társulata 2010-ben a Tavaszi Fesztiválon mutatott be, azóta 21 előadást ért meg, jártak vele Svájcban és Angliában is. A darabban öt fiatal szökik meg éppen egy cigány gyerekeknek rendezett nyári táborból, ahol szóvá tettek néhány visszásságot. Hazafelé igyekeznek, útközben valóságos és álomszerű helyzetekbe csöppennek, valamint megelevenednek a saját történeteik is. Ahogy Balogh Rodrigó mondja: a Tollfosztás a roma integráció valóságát és napjaink társadalmát mutatja meg, annak minden abszurditásával, képmutatásával és borzalmával.
2012-ben a Tollfosztásból film készült, egy év múlva pedig egy kétszer háromórás társadalomismereti csoportfoglalkozás terve, amelyet iskolai közösségekbe, osztályokhoz visznek el az életkorban a gyerekekhez közel álló trénerek. A film megtekintése mellett a diákok arról beszélgethetnek, hogy mit jelent számukra a kirekesztés, hogyan jelenik meg az ő közegükben, miként vélekednek erről, szerintük miféle megoldások lehetségesek a problémára. A fiatalok elmondhatják a véleményüket, megismerkedhetnek társaik álláspontjaival, és megtanulják meghallgatni, sikeres esetben elfogadni azokat. Feladatokat kapnak, kérdésekre kell válaszolniuk, olykor a szavakat félretehetik, és a művészet eszközeivel: rajzzal, jelenetek előadásával reagálhatnak a látottakra, fogalmazhatják meg saját üzeneteiket a társadalomról, amelyben élnek.
Szegedi Tamás András, a Tollfosztás című színdarab rendezőasszisztense, aki egy ideig Szotyi szerepét is játszotta, a program egyik trénere meséli, hogy fél éve járják az iskolákat, immár 22 meghívásnak tettek eleget. Nem kevés, hiszen a foglalkozások komoly felkészülést igényelnek, a trénerek feltérképezik az adott közösséget, a tanárok segítségével igyekeznek megismerni annak tagjait, problémáit; próbálják az adott osztályközösségre szabni a foglalkozásokat. A Tollfosztás nem könnyű darab, a darabból forgatott Tollfosztás című film sem az, figyelmet, nézői odaadást követel. Többrétegű, sűrű, látszólagos könnyedsége ellenére is nehéz levegőjű. A filmvetítést követő beszélgetések során azonban kiderül: a gyerekek képesek megfejteni üzenetét, tisztában vannak azzal, hogy Magyarországon mit jelent ez a probléma. Aztán kiderül az is: a résztvevők saját világában is gyakran megjelenik a kirekesztettség, a bántalmazás. Persze az is előfordult, hogy egy vidéki szakmunkásképzőben már az első foglalkozás első percében megkérdezték: az baj, hogy mi utáljuk a cigányokat? A trénerek nem estek kétségbe, mivel a foglalkozás célja, hogy minden gondolatról, problémáról előítéletek nélkül beszélgethessenek. És nem csak a cigányellenességről folyik a szó, megesett, hogy egy kövérségével küzdő fiú kirekesztettsége került a középpontba, más helyen a foglalkozáson vállalta fel először valaki, hogy meleg. Így aztán a gyerekek –sokszor hosszú évek után – egymást is megismerik.
Jellemző, hogy az iskolai programokat egy londoni magánalapítvány, a Badur támogatja, amelynek szakemberei elégedettek Balogh Rodrigóék munkájával. Immár közösen gondolkodnak azon, miképpen lehetne más témakörben is tartani a fentihez hasonló társadalomismereti foglalkozásokat, amelyek erősen hatnak az előítéletesség, a kirekesztés ellen. Szegedi Tamás András szerint a hátrányos helyzetű, esetleg a betegséggel küzdő gyerekek, vagy a hajléktalanok problémáit is meg lehetne jeleníteni, és az ezekkel kapcsolatos önkéntességet is lehetne segíteni.
Ne legyenek illúzióink: a Tollfosztás című filmet – a világháló videomegosztójának adatai szerint – 143-an nézték meg eddig.
