Hereszögelős hamburgert lehet majd kapni Szentpéterváron

„Pavlenszkij-burgereket" árul majd Szentpéterváron a Burger King. A különös burgereket a radikális performer, Pjotr Pavlenszkij akciói ihletik, számol be a The Moscow Times. Nem marad ki a hereszögelős hamburger sem, amely Pavlenszkijnek arra az akciójára emlékeztet, amikor a Vörös tér kövezetéhez szögelte magát e testrészénél, tiltakozásul a putyini politikai rendszer ellen.

Négy különböző fajta hamburger lesz kapható, melyek a korábbi híres művészi akciókra emlékeztetnek. Lesz olyan, amelyik arra utal vissza, amikor Pavlenszkij magát meztelenül szögesdrótba burkolta, egy másik arra, amikor felgyújtotta az orosz biztonsági szolgálatok központjának ajtaját, egy pedig arra, amikor az ajkait összevarrta tiltakozásul a Kreml politikája ellen.

Pjotr Pavlinszkij szó szerint lecövekelt a Vörös Téren
Pjotr Pavlinszkij szó szerint lecövekelt a Vörös Téren
Maxim Shemetov / Reuters

Ennek megfelelőlen a vásárlók választhatnak majd a szögesdrótba csomagolt, az egyik oldalán leégett és a részben összevarrt burgerek közt. A hereszögelős változatot a burgerre szögelt tojással kínálják. A cég reméli, hogy az étkezéssel így el lehet juttatni a kortárs kultúrát a tömegekhez.

A művész egyébként június 8-án szabadult hét hónapos előzetes letartóztatásából, amit az elhíresült tavalyi ajtógyújtogatásért kapott az 500 ezer rubeles (2,1 millió forint) büntetés mellé.

Pavlenszkij akcióiról bővebben itt írtunk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.