galéria megtekintése

Szívügyek

0 komment


Szemere Katalin

Egy író a közös pont Egri Márta és Caramel között: Molnár Ferenc. A színésznő arról mesélt a Magazinnak, hogyan lett Gálffi László felesége, az énekestől pedig megtudtuk, pontosan mit is csinált peremzárás utáni sarokesztétikai korrektizáló operátorként.

Magazin: Van színházi relikvia a lakásában?

Egri Márta: A szolnoki színház egyik stukkódarabját őrzöm. Van egy fotó a vécében is, filmpremieren készült. Régi barátom, Gálffi Laci elvitt az Utóélet bemutatójára. Ahogy vonultunk az Uránia mozi vörös szőnyegén, hallom, hogy egy fotós kérdezi a másiktól: „Te, ez a felesége"? Jókedvűen rávágtam: „persze". Éjszaka megjelent az egyik bulvárlap internetes oldalán egy fotó rólunk: „Gálffi László és felesége a filmbemutatón". Ezt bekereteztettem.

Caramel: Egy rólam szóló cikket nekem is muszáj volt kivágnom 2005-ben:

„Molnár Ferenc Kamilla bejutott a döntőbe".

Kamilla maradok, amíg élek.

 

Magazin: Mielőtt a Megasztárba bekerült, elektrotechnikai műszerészként végzett, mégis üveggyárban dolgozott. Miért?

Caramel: Ott kaptam munkát betanított segédmunkásként. Hangzatos nevet találtam ki hozzá: peremzárás utáni sarokesztétikai korrektizáló operátor. Akkor még csak álmodoztam a zenéről, gyártottam a demókat, és házaltam velük, sikertelenül.

Fotó: Szabó Miklós / Népszabadság

Magazin: Szülei miatt kézenfekvő volt, hogy színész lesz, mégis akkor dőlt el, amikor meglátta Bodrogi Gyulát, aki azzal lépett a színpadra: jó estét, kedves közönségünk, most jöttem az Északi-sarkról, jeget aszaltam.

Egri Márta: Gyerek voltam még, és tetszett, ahogy bohóckodott a színpadon. Később más is akartam lenni. De mondjuk, grafikusként is a színház közelében maradtam volna: jelmeztervező. Aztán beláttam, nem elég színes a fantáziám, nem rajzolok elég tehetségesen. És nem éreztem azt a fajta örömöt, mint a színjátszó körben, amikor Lope de Vega A korsós lányában a főszerepet játszottam, vagy a Liliomfi Kamilláját.

Magazin: Csinált bármit, ami nem színház? Egy ismerősöm a Facebookon kiírta: ismert színész kopogtatott be hozzá egy szőnyegtisztító cég nevében.

Egri Márta:

Nem volt olyan, amiért pénzt kaptam volna.

Ha kevesebb munkám volt, a két lányommal töltöttem az időt. Kísérleteim akadtak: például patchwork-takarókat varrtunk Töreky Zsuzsával. Úgy terveztük: majd kiállítjuk, eladjuk. De nem lett belőle semmi.

Névjegy

Egri Márta

Született: 1950. szeptember 11-én Budapesten. Foglalkozása: színész. 1973-ban diplomázott a főiskolán, a Vígszínház, a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt, játszott a Budapesti Kamaraszínházban, az Új Színházban, a Karinthyban és az Orlai Produkció előadásaiban, 2014-től a tatabányai Jászai Mari Színház tagja. Jászai Mari-díjas.

Magazin: Mindketten hat év körüliek voltak két fontos esemény alkalmával: Márta 1956-ban, Caramel a rendszerváltozáskor. Mire emlékeznek ebből?

Caramel: A híradásokra homályosan. A rendszerváltás sem egyik percről a másikra történt. Igazi – rossz – változás a kilencvenes évek végén, a kétezresek elején jött a családomnak. Bezárt a vasöntöde, ahol apukám dolgozott, és az az üzem is, ahol anyukám. Anyagilag kezdtünk lecsúszni, sokat éheztünk. De ne gondolja, hogy visszasírom a szocializmust!

Egri Márta: Egyszer beköltöztünk a Petőfi Színház öltözőjébe, és nem tudtunk hazamenni, de ennél többet voltunk '56-ban a házunk pincéjében, a búvóhelyen.

Gyerekként jó életünk volt ott, az az igazság. Játszottunk, miközben az utcán lőttek.

Caramel: Valószínűleg a szerencsén múlt, hogy nincs rosszabb emléked. Lehetett volna olyan, amikor a gyermeki naivitásból történik a baj.

Egri Márta: Tényleg szerencsém volt. És arra még emlékszem, hogy anyám nagy ruhás­szekrényt tolt az ablak elé, hogy ne lőjék szét a lakást. Velünk szemben volt ugyanis a Belügyminisztérium. Nem tudom, miből gondolta, hogy megvédi a lakást egy ruhásszekrény, de hála istennek, nem lőttek be.

Magazin: Az interjú előtt utalt arra, nem nagyon engedik megélni a magyarságát.

Caramel: A többségi társadalom elfelejti, attól, hogy édesanyám roma származású és én is, még itt születtem. Magyar ember vagyok, és ugyanolyan erős bennem mindkét identitás. De teljes mértékben nem élhetem meg mindkettőt Magyarországon.

Névjegy

Molnár Ferenc Caramel

Született: 1982. február 1-jén Szolnokon. Foglalkozása: énekes. A TV2 Megasztár című tehetségkutató műsorának 2. szériáját nyerte meg 2005-ben. Eddig hat önálló lemeze jelent meg, az első, a Dalok 2005-ben. 2011-ben a Nagy Duett című vetélkedőt megnyerte Trokán Nórával. Mester volt a Voice és zsűritag Az ének iskolája című tévéshow-ban, öt Fonogram-díja van.

 

Magazin: Támadnak egy ismert embert is?

Caramel:

Nem kell ­támadni, elég, ha odabiggyesztik egy cikkben, hogy „roma előadó", már nem vagyok magyar.

Én pedig nem roma előadó vagyok, hanem előadó, szerző, Molnár Ferenc. Ha az adómat fizetem, vagy hivatalos ügyet intézek, akkor magyar lehetek. A színpadon érzem, a romák és a többségi társadalom is magáénak tart. De másnap megint észre sem vesznek egy újabb ­rossz gesztust. Nem értem, miért kell címkézni az embereket: cigány, zsidó, meleg.

Egri Márta: A családunk félzsidó, de ez nálunk sosem volt téma, ahogy más címkéket sem aggattunk senkire.

Caramel:

Romának lenni valamiért mindig ciki volt, és szerintem egy jó darabig az is lesz.

Az idén vagy hatvan mélyszegénységben élő településre mentem el, hogy cigány gyerekekkel találkozzak, elmondjam nekik, mennyire fontos a tanulás, a minőségi oktatásban való rész­vétel. Hogy versenyképesek legyünk a munkaerő-piacon.

Magazin: Részt vesz karitatív programban?

Egri Márta: Szívesen vennék részt a gyerekéhezés felszámolására törekvő Nemzeti Minimum civil csapatban.

Szörnyű, ha egy felnőtt éhezik, de egy kiszolgáltatott, tehetetlen gyerek?

Aggaszt a család nélküli, idős színészek sorsa is, akik nem férnek be az Ódry otthonba.

Caramel: Aki járja az országot, lát ezt-azt. Elég hazamennem Törökszentmiklósra. Mindenki küzd az életéért, ha fehér, ha barna a bőre. Ne finomkodjunk, Magyarországon sokan éheznek. Nem szabad hagyni, hogy gyerekek éhesen feküdjenek le.

Egri Márta ajánlja

Színház: Nádas Péter: Találkozás (Pesti Színház)

Koncert: Caramel december 20-Án az Arénában

Kiállítás: El Kazovszkij a Magyar Nemzeti Galériában

Magazin: Az egyik öccse autista. Ezt hogy élte meg gyerekként?

Caramel: Nemcsak akkor, most is nehezen élem meg, lázadok és igazságtalannak tartom. Nagyon közel állunk egymáshoz. Ő 19 éves, speciális iskolában mezőgazdaságot tanul.

Ha elviszem magammal, vannak, akik félnek tőle.

Ő beszélget, közvetlen mindenkivel. De van, aki ezt félreérti, azt hiszi, ez agresszivitással is párosul majd. Mivel érintettek vagyunk, fontosnak tartom közelebb hozni a többségi társadalomhoz az autistákat.

Caramel ajánlja

Film: Ridley Scott: Mentőexpedíció

Könyv: József Attila összes verse

Lemez: A Felhőatlasz című film zenéje

Magazin: Azt olvastam, visszavonul egy évre.

Caramel: Új dalokat szeretnék írni és befejezni a musicalt, amit tavaly kezdtem komponálni. A fiatalok segítésére sem volt időm. Szeretném kicsi utolérni magam, mert vannak olyan szív­ügyeim, amelyekre nem jutott idő az elmúlt években.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.