Számomra most az az igazi kérdés, hogy míg a háború utáni Nyugat-Európa 25 év alatt nemcsak gazdasági felemelkedést teremtett, hanem az oktatással, a társadalmi együtt gondolkodással és a formálódó európai egyesüléssel és megbékéléssel megalapozta a mai harmincas-negyvenes korosztály jóindulatát, humanizmusát, segítőkészségét és társadalmi felelősségtudatát is, szolidaritást és kooperációt alakított ki az emberekben, tehát eltüntette azokat a szörnyeket, amelyeket az évezredes háborúskodás és a nácizmus nevelt, addig a posztszocialista országokban, de kiváltképp nálunk a rendszerváltás óta eltelt 25 év miért pont ellenkezőképpen hatott, miért épp azokat a szörnyeket termelte ki példátlan sikerrel, amelyeket máshol sikerült elpusztítani?
A kommunizmus ennyire szétmorzsolta volna az itt élő népek morálját? Lehet. De a magyar társadalom a rendszerváltáskor morálisan összehasonlíthatatlanul jobb állapotban volt, mint ma.
Lehet, hogy ehhez a mostani gyalázatos lelkiállapothoz nem más vezetett, mint éppen a magány. Hogy se török, se osztrák, se orosz, se köztünk, velünk élő nagyszámú idegen nem figyelmeztetett bennünket arra, hogy máshogy is lehet gondolkodni és élni, nem csak úgy, ahogy mi gondoljuk.
Meghibbant az ország, mint a kutyus, akit nyaralás alatt ottfelejtettek egy lakótelepi szobában. Lehetséges, hogy épp a huzamos együttélés az idegenekkel, idegen kultúrákkal, vallásokkal és bőrszínekkel – épp a harsány, pogány dühvel gyalázott és temetett mutikulturalizmus tette ilyen toleránsakká és gazdagokká ezeket a nyugati nemzeteket, s a hiánya hülyít és szegényít bennünket? Mert ha igen, az egyetlen mód, hogy a mai nyomorúságos állapot megváltozzon, az, ha elkezdünk idegenekkel együtt élni.
A másik ok – ami talán szintén összefügg a magánnyal – a tényekkel szembeni brutális tiszteletlenség. Mint mikor a magánytól meggárgyult foxi elkezdi lerágni a saját lábát.
A tényt és a véleményt már nagyon régóta, lénye gében a kilencvenes évek közepe óta nem tudja megkülönböztetni egymástól a magyar társadalom döntő többsége. A demokrácia a derék nép szintjén nagyjából abban a mondatban merül ki, hogy mindenki szabadon elmondhatja a véleményét.
De hogy a „vélemény” mi az ördög, ott már meg is állt a tudomány. „Nekem az a véleményem, hogy Isten teremtette a világot.” „Nekem az e véleményem, hogy Jézus nem létezett.” „Nekem az a véleményem, hogy nem volt holokauszt.” „Nekem az a véleményem, hogy a menekültek terroristák.” „Nekem az a véleményem, hogy a magyar a világ legrégebbi nyelve.”
Egészen nyilvánvaló, hogy két dolog tekintélye ingott meg végzetesen és életveszélyesen: az egyik biztos, hogy a tudomány. A másik talán a jövő. A kormány kommunikációs fekete mágiája a hazugságon, a félrevezetésen és a mellébeszélésen alapul. Tipikus taktika azoktól, akik az integritásodra törnek, hatalmuk alá akarnak hajtani, és át akarják venni az elméd felett az irányítást. Ezt a taktikát egy gonosz házastárstól, agresszív apóstól vagy anyóstól, perverz főnöktől, sunyi gurutól is megkaphatod.
Aki ezt a taktikát alkalmazza, mindig el akar venni tőled valamit. Leginkább a lelked – hiszen a gonosznak a lélek a legnagyobb trófea.
Mellesleg még persze elveszi a tested is, pénzed is, kitúr a lakásodból, szexuális szolgájává tesz, beleül az életedbe, és igyekszik téged elpusztítani. Pocskon diáz mindent, ami neked kedves, értékeidet kineveti, érveidet lesöpri. Ha mocsokul, megalázva érzed magad, ha kétségbeesettnek lát, kínzódat elönti a boldogság.
Ezért az a legfontosabb, hogy mindent kövessünk el a tények tisztázásáért, a valóság minél pontosabb megnevezéséért: egyedül erre hivatkozva lehet legyőzni az ilyen sötét mágiát. Ha az ember maga ismeri a tényeket és az összefüggéseket, és nevén is tudja nevezni azokat, azt a világosságot ezek a lágy testű mocsári lények képtelenek elviselni. De a tényeket szembeszegezni a szavak mágiájával átkozottul nehéz dolog, mert – lásd a szír mottót a cím alatt.
A Nyugat megdöbbenése alapvetően annak szólt, miként lehetséges, hogy egy olyan ország, amelyet addig a Nyugat részének hittek, ilyen pogány barbársággal (igen, ezt a szót használom) viselkedik.
Miért pogányok a magyar politikusok és miért pogányok a magyar egyházak, miközben teli szájjal keresztény értékekről hablatyolnak? Hogy történhetett meg, hogy egy állam még ki is gúnyolja azokat, akik a legalapvetőbb emberi ösztönnek engedelmeskedve segítenek bajba jutott embertársaiknak? Hogy állhat egy államban szégyenpadra a jóság és az emberség?
Hogy lehet, hogy milliókból hiányzik errefelé a legalapvetőbb morál és a legminimálisabb szolidaritás – és ráadásul a kormány még támogatja és bátorítja is őket? Miért a pogány csőcselék a jobboldal fétise? Miért feszülnek, mint a Nyugat védőbástyája, ha mindent védenek, magukat, a pénzüket, a szavazóbázisuk elmebaját, Putyin valagát, csak épp a Nyugatot nem, hanem épp ellenkezőleg, elárulják, szembeköpik, dezinformálják és aláaknázzák?
A Nyugatot, úgy vélem, nem az iszlámtól kell félteni, hanem a szekuláris állam és a demokrácia elgyengülésétől. Pontosan attól, amire az orosz pénzből zsírosodó szélsőjobb tör Európa-szerte.
Az iszlámmal ugyanaz a baj, ami a kereszténységgel volt: hogy meghülyülnek tőle az emberek, nem tekintik embernek, pokolra jutással fenyegetik és eltaszítják maguktól azokat, akik nem keresztények. Esetleg tűzzel-vassal térítenek, aki meg nem tér meg, mehet a máglyára.
Azon kellene inkább munkálkodni, hogy a szekuláris és liberális demokráciában élő Európában az iszlám, akárcsak a kereszténység, vonuljon vissza a magánéletbe, a könyvtárak és imaházak csöndjébe, legyen belőle szerényen unalmas iskolai tananyag. A szélsőséges iszlám, akárcsak a militáns szélsőjobb vagy szélsőbal, vagy bármelyik hibbant szubkultúra, legyen egyszerűen csak rendőri és titkosszolgálati probléma.
|
Ulcisia Castra romjai. Szír katonák kezdtek várost építeni a mai Szentendre területén a II. században. Ők már akkor itt voltak
Fotó: Aeropart Légikép Kft. |
Elég sokat kalandoztam a Facebookon, hogy felderítsem, milyenek is ezek a pogányok, a cukiságot és gyűlöletet felváltva posztoló kádári nagymamák, bajszos református családapák, tetovált lányok és a többi és a többi, és azt találtam, hogy ezeknek az embereknek a menekültek iránti gyűlöletében a rasszizmusnál sokkal nagyobb szerepe van a szimpla, szürke mezei irigységnek. Azon dühöngenek, hogyhogy ezeknek az illegálisoknak okostelefonjuk meg tabletjük van, Adidas cipőjük, készpénzük.
Sokunk kedvence Mici néni, aki azon háborgott, hogy ezeknek a rohadt menekülteknek milyen szép, egészséges fogsoruk van, miközben a magyar nyugdíjasnak kirohad a foga a saját hazájában. Az a helyzet, hogy az átlag magyar egyszerűen szegényebb, vagy legalábbis szegényebbnek érzi magát, mint a menekültek. Ezért ha a Migration Aid tényleg elkészül a menekülteknek szánt telefonos applikációval, feltétlenül írja bele, hogy a menekült Magyarországon legfeljebb akkor számíthat egy morzsányi szolidaritásra, ha szegényebbnek mutatja magát, mint egy átlag magyar. Ha rongyos zsákvászonban, mezítláb jön, és kivereti előbb a fogait a rendőrökkel a bolgár–török határon.
Hazánknak a jelek szerint sem történeti emlékezete, sem történeti tudata, sem történelmi felelősségérzete nincsen – mindhármat eredménnyel irtotta ki előbb a Horthy-, aztán a Kádár-kor, hogy az Orbán-éra az agymosást az utolsó emléknyomok kitörlésével fejezze be –, így aztán az országnak halványlila gőze sincs arról, hogy mibe keveredett.
Nem érti, hogy a menekültek miért rohantak a németekhez, hogy a németek miért várták őket tárt karokkal. Nem értik, hogy a németek miért szabadultak fel egy hatalmas, euforikus sóhajjal a történelmi lelkiismeret-furdalásból, és azt sem érti, hogy ez miért fontos
még akkor is, ha irtózatos nehézségek jönnek még a menekültek integrálásánál és azzal az áradattal, ami még majd csak ezután érkezik. Nyilván kínlódni fognak, felfordul az ország, de végül csak megoldják.
Ezt sem érteni itt, ezt a lassú, kitartó, demokratikus ügykezelést. Azt sem érti itt nagyon senki, miért gondolják Nyugaton, hogy a menekültek áradata a gazdaságnak és az önbizalomnak is jót fog tenni, mert sem a lelkiismeret-furdalásról, sem a megkönnyebbülésről, sem a gonosztett miatti bűnbánatról, sem a jótett fölött érzett megelégedettségről nincs fogalma a többségnek: leginkább azért, mert szántszándékkal nem hagyják, hogy fogalma legyen.
Nem, nem a nemzetközi zsidó–szabadkőműves összeesküvés nem hagyja, nem a nyugati liberális médiák, nem a gonosz kommunisták: a magát kétharmadnak hirdető pogányság nem hagyja. Ami pedig egyszerűen csak elszomorít, az az, hogy sokan alapvetően nem nagyon értik, mi a baj azzal, ahogy itt a migránsokkal bánnak. Miért baj az üvöltözés, a rugdosás, az állatkerti stílusú dobálós etetés, miért baj, ha gyerekek vacognak a hideg szántóföldön, asszonyok gyalogolnak a tarlón? És azért nem értik, mi a baj ezzel, mert a többség maga is így él.
A magyarok többsége ezt a bánásmódot egyáltalán nem találja embertelennek, és el van képedve azon, hogy ezek az emberek felháborodnak, tiltakoznak, ellenkeznek, és hogy a Nyugat döbbenettel és undorral fordul el tőlünk.
És ez az igazi baj.
Az az igazi baj, hogy a mélyen szeretett hazánk erőszakban, dölyfben és pogányságban él, és ez még csak nem is zavarja.
