A történet szokványosan indul: középkorú gyárigazgató kirúgással fenyegetőzve szeretne célt érni ifjú, csinos, ráadásul naiv és jólelkű alkalmazottjánál, aki egyedül tartja el beteg anyját és neveletlen kistestvéreit. A zsaroló fél lelke cinikus, ám a másik fele igaz szeretetre vágyik.
A riadt kislány meg szeretne engedni, csakhogy nem tud: a lelke nem engedelmeskedik. Megzavarodik. Úgy felel meg szenvedéllyel a férfi mind hevesebb ostromának, hogy közben a valódi szerelmének, Sanyinak képzeli. Végül csaknem megfojtja a nekihevült direktort.
A mű hősnője fantasztikus lelki utat jár be
A színház csodája, hogy a próbálkozás nem fullad kudarcba, noha szinte semmi sem adott hozzá. Szemre Király Attila nem elég idős, Lapis Erika nem elég fiatal a szerephez. Viszont elég magas és karcsú. Máskor gyönyörű, de most, a múlt század húszas éveiből vett frizurával kajlán félszeg, lélekben törékeny, kiszolgáltatottságra született. Lázadó lelkéhez tudatos énjének nincs köze. Mintha rajta kívül álló erő vinné. Király Attila elegánsan arrogáns, hetyke zsarnok és zsaroló, de komikusan eszelős, amikor igazi szeretetet kunyerál. Kettősük minden bravúroskodás nélkül, nyers hitellel hozza a párjelenet lényegét.
Más kérdés, hogyan kerül e brutális társadalmi-pszichológiai vázlatrajz elé a Szép Ernő-i színpadi költészet minden szépséges színét és trükkjét hordozó Május. A ligeti öngyilkos és a lelkét életre galvanizáló, praktikusan jólelkű kislány története.
A két jelenetet összeköti a díszlet (legutóbbi, március 10-én megjelent kritikámban tévesen írtam A zsidó című előadás díszlettervezőjének nevét; helyesen: Cseh Renátó). Az esti ligetet és a délelőtti irodát Varga Járó Ilona egy mai buszmegállóban egyesíti. Áttetsző falai mögül át-átvillan az élet, a ligeti meg az irodai. Hasonló, csillogón rideg, reklámoktól harsogó világ itt is, ott is.
A ligetben sem susognak a tavaszi lombok, nem suhannak árnyak, nincs fűszere a levegőnek. És a kapcsolódást segítik a pesti figurák is, akiket a szerző a Május elején sorakoztat föl. Némelyikük most később érkezik. A virágárus asszony a padon folyó huzakodást szakítja meg, a csavargó az élettel úgy-ahogy megbékélve távozó párt kirabolja, a liftes kisfiú szomorú monológja meg darabzárásként hangzik el. De még a szereposztás is sugallja, hogy ugyanazt a világot látjuk. Aki az egyik darabban főszerepet játszik, a másikban epizódot ad, vagy éppen bútort hurcol.
Tóth József kis gömbölyű, harapós kedélyű öngyilkost ad, az elmúlás mélabúja meg sem érinti, annál inkább érezteti a kívánt, de elérhetetlen vég groteszk humorát. Szédült, már-már eszement ragyogással tér vissza az életbe. Tőkés Nikoletta sem hatódik meg a kislány életmentő gesztusától, életkedve nagyon is gyakorlatias, földhöztapadt.
Szép Ernő a Májust az első világháború végén, Az igazgató urat majd tíz évvel később, a gazdasági világválság küszöbén írta. Fenyegetettségből, kiszolgáltatottságból szőtt kesernyés költészetet. Szikszai Rémusz rendezése ma is érvényes látleletként tette az egyre színvonalasabb művészi programot teljesítő dunaújvárosi színpadra.
