Százmilliós ritkaság a Bélyegmúzeumban

Százmilliós értékű bélyegritkaság látható szerdától a budapesti Bélyegmúzeumban: az úgynevezett Nagymánya-tévnyomatot, amelyet eddig még soha nem láthatott a nagyközönség, felfedezésének 70. évfordulója alkalmából állította ki a múzeum.

Mint azt Szabó Jenő muzeológus a megnyitóval egybekötött sajtótájékoztatón elmondta, a Magyar Királyi Posta a Bécsi döntés emlékére bocsátotta ki az 1938-as Szent István-emlékkiadás egy felülnyomott változatát. A bélyegen a "HAZATÉRÉS 1938" szöveg volt olvasható, ez a felülnyomat maradt le a gyártás során az egyik ívről, amely 1938. december 1-jén ki is került a forgalomba, a felvidéki Nagymánya község postájára.
    

A tévnyomatot 70 éve, 1939 tavaszán fedezték fel, akkorra azonban a nagyobb részét már eladták, így az azonnali visszavonást követően az ívben eredetileg szereplő 100 bélyegből 38 került a nagymányai postáról a Bélyegmúzeumba. Ezek közül hetet legális úton elajándékoztak, több bélyegnek pedig nyoma veszett, így ma a múzeumban összesen 25 darab található, közülük 24 egy tömbben.
   

Visnovszki Gábor, a Magyar Filatéliai Tudományos Társaság elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: ennek a nemzeti ritkaságnak az értéke felbecsülhetetlen, hiszen a most kiállítotton kívül nem létezik egységes tömbben ez a tévnyomat, egyes szakértők a tömb értékét 300-500 millió forintra becsülik, az aukciókon a használt darabok is kétmillió forint körüli áron kelnek el.
    

A bélyegritkaságot állagának megóvása érdekében csak rövid időre állítják ki: a Nagymánya-tévnyomat február 1-jéig látható a múzeumban.
    

Arra a kérdésre, hogy eddig miért nem láthatta a nagyközönség a bélyegritkaságot, Szabó Jenő az MTI-nek elmondta: a Bélyegmúzeum hatalmas anyagának feldolgozása óriási munka, de a felfedezés 70. évfordulója jó alkalmat adott ennek a ritkaságnak a bemutatására. Szavai szerint a múzeum a jövőben is tervez hasonló kiállításokat, hiszen Magyarországon eddig háttérbe szorultak az ilyen bélyegritkaságokat bemutató tárlatok.

Egy Nagymányán feladott szállítólevélen megtalált  Nagymánya-tévnyomat a Bélyegmúzeumban.
Egy Nagymányán feladott szállítólevélen megtalált Nagymánya-tévnyomat a Bélyegmúzeumban.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.