Ha egy punkot látnak atlétatrikóban, formás tricepszekkel, csillogó leggingsben orgonálni, közben pedig olyan hangorgiában van részük, amilyenben talán még soha, akkor minden bizonnyal Cameron Carpenter ül a hangszernél.

A technikájáról híres, a show elemeit sem megvető művészt gyakran az orgona Paganinijeként is emlegetik. Elvégre az ördög hegedűse is ambivalens személyiségével vette le lábáról a közönséget: egyfelől szokatlan megjelenésével, másfelől lehengerlő zeneiségével, már-már természetfeletti virtuozitásával.

A harminckét éves, a Juilliard Schoolban végzett amerikai orgonistáról is lehet hasonlóképpen beszélni. A megosztó személyiségként elkönyvelt zenész új fényben világít meg jól ismert műveket, köztük Bach kompozícióit, szakítva a hagyományokkal, egyéni olvasatot nyújtva.

A művészi szabadság nála olykor szabadosságba csap át, a zeneszerző által előírt hangszerbeállításokat (regisztrációt) nemegyszer felülbírálja. Szimpatikus vagy sem, a tabukat döntögető művészről elmondható: nem lehet róla nem tudomást venni.

Munkássága fontos részei az átiratok, amelyekről senki nem gondolta volna, hogy „működnek”. Ravel keringőparafrázisa még zenekar számára sem könnyű feladat, Carpenter azonban egyedül szólaltatja meg. Ralph Vaughan Williams „pacsirtazenéje” angolszász területen az egyik legnépszerűbb komolyzenei mű – ezt is hallhatják a különlegesnek ígérkező koncerten.