Sopron Európai Örökség akar lenni

A város szélén, a magyar-osztrák határ közelében álló Páneurópai Piknik Emlékparkkal pályázik az Európai Örökség címre Sopron városa - döntött csütörtöki ülésén a helyi közgyűlés.

Az erről szóló előterjesztés felidézi, hogy a titulusra - amelyre Magyarországról először jövőre pályázhatnak - olyan helyszíneket lehet jelölni, amelyek kulcsszerepet játszottak Európa vagy az uniót létrehozó integráció történetében,

A dokumentum szerint nem a hely szépsége vagy építészeti értéke a döntő, hanem szimbolikus volta. A cím nem e helyek megőrzéséről, hanem oktatási, elsősorban fiatalokat megszólító tevékenységükről szól, egyben segíti az elismerésben részesült helyszínek közti kapcsolattartást. Magyarország négy helyszínt indíthat a versenyben.

Fodor Tamás polgármester (Fidesz-KDNP) a vita nélkül, egyhangúlag megszavazott előterjesztés kapcsán megjegyezte: a helyszínnél jobban kevés európai pont felelhet meg a kiírásnak.

Az 1989. augusztus 19-i Páneurópai Pikniken egy szimbolikus határnyitás során percek alatt félezernél is több, nyugatra emigrálni szándékozó keletnémet jutott át Ausztria területére. Az esemény ezzel a keleti és a nyugati blokkot szétválasztó vasfüggöny lebontásának és Németország egyesülésének egyik emblematikus állomásává vált.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.