galéria megtekintése

Somló Tamás tíz fontos száma

1 komment


Bordás Gábor

Somló Tamás a magyar könnyűzene történetének egyik legjobb énekese és legrokonszenvesebb alakja volt. Emlékezésképpen összeállítottunk egy szubjektív listát azokból a dalokból, amelyek a legnagyobb hatással voltak ránk az életművéből.

Ringasd el magad (1973)

Az LGT alighanem legjobb, harmadik lemezének (Bummm!) talán legjobb száma. Bár az előző albumnak is Ringasd el magad! volt a címe, azon egy másik változat szerepel, ez a funkys verzió viszont valósággal berúgja az ajtót, akárcsak Somló, akinek ez volt az első albuma az LGT-vel, és rögtön a nyitószámmal jelezte, hogy itt valami egészen más minőség született. Van, aki szerint a szám a maszturbálásról, más szerint a füvezésről szól, de az biztos, hogy soha nem írtak még ilyen ügyes szöveget az önkényeztetésről, mint Adamis Anna.

 

Vallomás (1973)

Sajnos a Bummm! volt az egyetlen nagylemez, amelyen Somló és Barta Tamás egyszerre volt tagja az LGT-nek, pedig ez a konstelláció olyan erős közösen énekelt számokat eredményezett, mint a Szabadíts meg vagy az Ő még csak most 14, és persze a zenekar egyik legszebb száma, a Vallomás.

Az eső és én (1976)

Személyes kedvenc, az egyik leghatásosabb hangulatfestés az LGT-től. Simogatva kopog, akár az eső, Somló hangja pedig olyan könnyedén suhan, hogy az embernek az az érzése, bárhová eljuthatna, ha akarna.

Visszatérés (1977)

Egy kevésbé híres, viszont nagyon szép Somló-szerzemény, a párkapcsolatnak egy olyan fázisáról, amelyről ritkán szoktak szólni a szerelmes számok.


Boogie a zongorán (1977)

Somló pályakezdését csapongó zenei útkeresés jellemezte, és ez a szám is valami ilyesmiről szól. Nem elég, hogy szegény agyonpártfogolt gyereket nem érdekli más a zenén kívül, az anyjának tett ígéretét megszegve még virtuóz sem lesz belőle, viszont megtanul játszani egy rakás hangszeren. Egyedül zongorázni nem engedik a zenekarában, a boogie meg már senkit nem érdekel, pedig hát onnan indult minden.


Annyi mindent nem szerettem még (1979)

Az LGT szinte bármilyen műfajhoz, így a reggae-hez is biztos kézzel nyúlt, a Mindenki másképp csinálja mellett ez a másik mestermű. Az érzelmek szabadságát kinyilvánító, eredetileg csak kislemezen megjelent szám Somló Tamás egyik emblematikus dala lett.

Primadonna (1980)

A LGT egyik legbulisabb koncertslágere, lendületes szájharmonikás rockolás, és bár a dal alaptézise - csillogó, de üres nő - nem egy nagy reveláció, a primadonna abszurdba hajló levetkőztetésének történetmesélése igazán különlegessé teszi a számot.

Olyan szépek voltunk (1994)

Koltai Róbert nagyon szeret énekelni, ezért a kilencvenes években csinált magának egy tévésorozatot, ahol jó sokat énekel egy Old Gold nevű zenakarban, a történetnek pedig nemigen van más funkciója, minthogy összekösse az unalomig ismételt számokat. Az elfuserált patikus zenekarába szerencsére belekeveredik Somló is, és az ő szájából azért másképp szólnak Dés László dalai, melyek közül a legnagyobb sláger kétségkívül ez.

Indulni kell (1999)

Bár a szám a feledés jótékony homályába merült Hippolyt-remake filmzenéjének készült, amikor először hallottam, meg voltam győződve róla, hogy pályája csúcsán messze túl lévő, öregedő, haknizó magyar zenészekről szól, és mint ilyen Somló hangján nagyon hitelesen adja vissza a szomorú "indulni kell, még egy forint" érzést.

Nem adom fel (1978)

Végezetül pedig még egy nagy LGT-sláger, erős funkys beütéssel és Somló hangján óriási húzású refrénnel. Olyan dal, amiből tényleg erőt lehet meríteni. A mai napon persze egy kicsit másként szól.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.