Somló Tamás: Régi motoros vagyok, de nem régóta motorozok. Elviszlek egy körre, mert tetszenek a riportjaid. Csuda embereket találsz a világban. Az amerikai riportersztárok három hónapig készülnek az alanyaikból.
Veiszer Alinda: Szerencsés vidék az, ahol van erre pénz és idő, de azért látok én napi műsorokat is, melyeknél inkább csak a háttércsapat sokkal nagyobb, mint nálunk.
Magazin: Olvastam valahol, a joggal is kacérkodott. Somló Tamásnak pedig ez az egyik legfrissebb élménye.
Somló: A jogi diplomával fejezem be földi pályafutásom.
Veiszer Alinda: Én jogász csak akartam lenni. Egy időben színésznőnek is készültem. De nem lettem az, mert az első rostán kihullottam. Amúgy gondolkodom rajta, hogy jelentkezem a jogra.
Somló Tamás: Nem nagy szám. Nincs korhatár, 57 évesen vágtam bele. S velem végzett egy tíz évvel idősebb hallgató is. Fizetős levelezős szakra jártam. Bárki elvégezheti.
Veiszer Alinda: Mire kellett? Egy zenésznek?
Somló: Régi mániám. Hetvenhatban meg hetvenkilencben is jelentkeztem, kirúgtak, nem sikerült. Most a húgom vett rá, aki orvos. Hihetetlen, de emlékeztek rám a dékáni hivatalban!
Veiszer Alinda: Mindenhol vannak Locomotiv GT-rajongók.
Somló: Idős néni volt, inkább omegás lehetett a régi Eötvös-klubból. Bár ezzel vigyázni kell, mert nemrég a nyugdíjhivatalban jártam, s amikor körbenéztem, láttam, csupa idős néni és bácsi várakozik. Mit keresek itt? – kérdeztem, majd hazamentem. Útközben azon tűnődtem, 62 éves vagyok, nem jártam rossz helyen. Komolyra fordítva: apám annak idején jogra járt, de éppen akkor vált el, amikor államvizsgázott, s nem tudta befejezni. Amikor beiratkoztam, azt mondtam, befejezem helyetted!
Veiszer Alinda: Van valami haszna?
Somló: Most már úgy félnek tőlem a zenészek, mint a tűztől. Mindenkit lecsukatok! Ami persze vicc, a jogászságom semmit sem ér. Még az is előfordul, hogy az ellenkezőjét írják annak, amit mondok. Fölhívtak egy bulvárlaptól, nem tudom, minek válaszoltam. Azt kérdezték, szerintem fölháborító-e, hogy a fiatal megasztárok és a kiscsillagok 180–200 ezer forintos fellépti díjat kérnek egy-egy hakniért. Mert másokat ez ingerel. Mondom, ez az élet rendje, szabad a verseny, kapitalizmus van, annyit kérnek, amennyit nem szégyellnek. Letettem a kagylót. Erre másnap megjelenik, hogy a Zalatnay meg a Somló föl van háborodva. Be kéne a lapot perelni.
Magazin: Volt már ilyen per?
Somló: Egyszer Demjén Rózsinak ajánlottam, pereljen, mert azt írták róla, hogy részegen lépett föl New Yorkban, miközben vérmérgezése volt. Negyvenfokos lázzal énekelt, majd hazajött, s levágták a nagylábujját. De ezek az állatok azt írták az újságban, hogy piás volt. Most mit lehet itt tenni?
Veiszer Alinda: Tudni kell nemet mondani.
Magazin: A Zárórának szoktak-e nemet mondani?
Veiszer Alinda: Van, akit sokáig kell győzködni, de elvi elzárkózás gyakorlatilag nincs.
Magazin: Ötszáz, háromnegyed órás beszélgetés: az 22 500 perc, vágatlanul! Mintha 15 napig egyfolytában beszélgetne.
Veiszer Alinda: Most már kicsit több mint ötszáz. Ráadásul szeptembertől ötvenpercesek a beszélgetések. Könyv is készül. Az elképesztő, hogy milyen sok, izgalmasabbnál izgalmasabb világba kukkanthattam be a vendégeimen keresztül.
Somló Tamás: Mi volt a legmeglepőbb?
Veiszer Alinda: Egy-egy beszélgetés után néhány vendégem megköszönte, hogy fölkészültem. Ezen mindig megütközöm. Egyfelől jólesik, mert megpróbálok utánajárni a dolgoknak. De ez olyan, mintha a zenésznek azt mondanánk, annyira hálásak vagyunk azért, hogy el tudod játszani a számot.
Somló: Itt élünk, Magyarországon, megengedhető a fölkészületlenség.
Veiszer Alinda: A színésznek köszönjük meg, hogy tudja a szerepét? Az énekesnek pedig, hogy nem felejtette el a dallamot?
Somló Tamás: A fölkészületlenség sok kellemetlenség forrása. Meghívtak egy szállóba délután ötre, de csak a helyszínen derült ki, hogy fél kilenckor kezdődik a műsor. Már négykor ott voltam. Mondja a házigazda, fürödgessek, eszegessek, szegény zenészre ráfér a kényeztetés. Úszkáltam, beültem a bugyborékos vízbe, megvacsoráztam. Fél kilencre teljesen elfáradtam. Mondott a menedzser egy hosszú tósztot. Ültem a háta mögött a színpadon, kicsit elszunnyadtam. Arra ébredtem, hogy kuncog a wellnessközönség. A manus azért hívott, hogy beszélgessen velem, aztán zenéljünk hozzá valamit. De nem készült föl, nem ismerte a világomat, csak hallotta valahonnan, hogy játszottam az Omegában meg az LGT-ben. Nagyon unalmas volt.
Magazin: Mivel szokták piszkálni?
Veiszer Alinda: Azzal, hogy nem érthetek ennyi mindenhez.
Magazin: Mással nem lehet?
Veiszer Alinda: Tudnék mesélni. A médiás szőke, fiatal lányokkal szembeni elő ítéletek kiapadhatatlanok. Nem hiszik el, hogy tisztán is lehet művelni a műfajt, sőt hogy egy nőnemű lény is képes gondolkodni.
Magazin: Zenészek voltak már a Zárórában?
Veiszer Alinda: Persze. Presser Gábor, Kis Tibi, Beck Zoli, Lovasi András. Somló Tamásék generációjától azt várom, hogy rám törjenek.
Magazin: Ha behívja a tévébe, azt is meg kell kérdeznie, ki volt Heinemann bácsi.
Somló Tamás: A nagymama születésnapján házi koncertet adtunk, a nagyapám és az apám hegedült, a bátyám harmonikázott, az én kezembe is hegedűt adtak. Vivalditól, Mozarttól, másoktól játszottunk gyönyörű darabokat. Jött egy fényképész, lefotózta a még élő Somlókat, vacsora után mindenki boldogan távozott. A Práter utcai iskolába jártam, szegény tanáraim sorra haltak, disszidáltak. Apám ezt fölháborítónak tartotta, s elhatározta, szerez egy olyan állandó tanárt, aki nem hal meg. Elvitt Heinemann Sanyi bácsihoz, a barátjához, a régi világból itt felejtett karmesterhez, akinek a háború előtt mulatói voltak. A mostani Madách Színház helyén lévő Orpheum is az övé volt, bigbandestül, mindenestül. Az államosítás után az öreg a cirkuszzenekarnál karmesterkedett. Így kerültem az artistaiskolába. Délelőtt zsonglőrködtünk, zenéltünk, délután mentem a humán suliba a balettosokkal. Horváth Charlie balettos osztálytársam volt. Ráállt a fülünk az új zenékre, összejöttünk, az első koncertünkön együtt léptünk föl.
Veiszer Alinda: Hol?
Somló: A baracskai börtönben. Az Atlaszban játszottam, Charlie szervezte a haknit.
Veiszer Alinda: A hatvanas évek zenéin nőttem föl, a kilencvenes években. Otthon a szüleim föltették a bakelitlemezt, s mondták, ezt hallgasd meg! Szépen meghallgattam mindent, nem volt más választásom.
Somló Tamás: Szerintem evvel büntettek, ha rossz fát tettél a tűzre. Szörnyű gyerekkorod lehetett!
Somló Tamás
Született: 1947. november 14-én.
Foglalkozása: énekes, basszusgitáros, fúvószenész, dalszerző. Artistaként a Luxor-csoporttal járta a világot. Játszott az Omegában, a Kexben, a Non Stopban és az LGT-ben. Több ismert dal (Álomarcú lány, Primadonna, Annyi mindent nem szerettem még) szerzője. Miközben szólólemezeket jelentetett meg, hatvanévesen elvégezte a jogi egyetemet. 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével (polgári tagozat) tüntették ki.
Veiszer Alinda: Kibírtam. Ott voltunk a Nyugatiban, az LGT-búcsúkoncerten. A nagypapa is eljött velünk. Három generáció tette tiszteletét.
Magazin: magának is van már rajongótábora. A Veiszer Alinda Fan Club tagsága nem töltené meg a Nyugatit, de hogy van, jelez valamit.
Veiszer Alinda: Nagyon jó érzés, de legyünk reálisak. A közszolgálati tévében dolgozom, kulturális műsorokat vezetek, nem a milliós nézettség a cél. Jó esetben százezren választanak bennünket. Akkor sem lennének többen, ha Somló Tamással beszélgetnék.
Somló Tamás: Nana. Erre máshol is van példa. Joni Mitchell extrém zenét kreál huszonöt éve, furcsa, kilóg a sorból, Európában is nagyra becsülik a művészetét. Évente negyvenezer lemezt ad el világszerte. Ami nulla. Az amerikai countrybandák két-hárommillió alatt meg se állnak. A te Zárórádban sem az a lényeg, hogy hányan nézik.
Veiszer Alinda: Szerencsés vagyok, mert van a tévének egy olyan műsora, amire előbb-utóbb talán mindenki büszke lehet. Már ma sem a nézettsége számít, hanem a presztízse. Próbálok a lehetőségekkel élni és tisztességesen fölkészülve beszélgetni. Nagyjából ennyi, amit én teszek.
Somló Tamás: Nem hiányzik a közönség?
Veiszer Alinda: Tudom, hogy a zenészeket ez élteti. Nekem jobb így. Próbáltam közönség előtt beszélgetni: elvész a meghittség. Nem vagyok showman, nem vagyok vicces és „hű de humorosan reagáló” szpíker. Ha közönség is van, attól félek, hogy nem tudok őszinte maradni.
Veiszer Alinda
Született: 1980. december 12-én.
Foglalkozása: televíziós riporter. Az MTV Kultúrház című műsorában tűnt fel műsorvezetőként, előtte szerkesztő-riporterként dolgozott. Első igazán nagy feladata a Miért? című történelmi műsor volt, 2006 óta a Záróra című interjúsorozat házigazdája. 2008-ban a fiatal újságíróknak járó Príma Junior Díjat kapta. Ő vezette a Nyugat 100 című vetélkedősorozatot, valamint a kilencrészes Radnóti 100 éve című műsort, amelyben ismert személyiségek szóltak Radnóti Miklós költészetéről.
Somló Tamás: Amíg a fiaim le nem tolnak onnan.
Veiszer Alinda: Soha nem volt olyan, hogy menjünk már haza, elég volt?
Somló Tamás: Ezt a drasztikus jelzést még nem éreztem. Most meg már nem dolgozom annyit, hogy belefáradjak. Az sem zavar, hogy a fiatalok többsége már nem ismer.
Veiszer Alinda: A Szigeten két éve is sokan voltak az LGT-n.
Somló Tamás: Ugyanaz történhetett velük, mint veled. Ha akarták, ha nem, bennünket kellett otthon hallgatniuk.
