Habár Katyn neve már az 1940-es években tragikus fogalommá vált világszerte, a későbbi „keleti blokk" országaiban – így Magyarországon is – a rendszerváltásig azt tanították, hogy a katyni erdőség „halálgödreiben" elhantolt lengyel katonatiszteket a németek gyilkolták meg. A sztálini propaganda hazugságai közé tartozott az is, hogy a nácik a szörnyű bűncselekményt alaptalanul próbálták a Szovjetunióra hárítani, amikor 1943-ban a nemzetközi sajtó jelenlétében bemutatták a tömegsírokat. A szovjet vezetés a nyilvánosság előtt felháborodottan utasította vissza a vádakat, holott az igazsággal maga Sztálin is tökéletesen tisztában lehetett: a Vörös Hadsereg bevonulása után foglyul ejtett lengyel katonatisztek – és a speciális szovjet börtönökben ítélet nélkül raboskodó értelmiségiek, orvosok, jogászok, tanárok – ezreit az NKVD, azaz a Szovjetunió belügyi népbiztossága gyilkoltatta meg.
A dolog odáig fajult, hogy amikor a Londonban működő lengyel emigráns kormány hivatalosan magyarázatot kért a történtekre, a szovjet diplomácia – mondvacsinált okok miatt – megszakította a kapcsolatot a lengyel kabinettel, és még azzal is megvádolta, hogy a náci Németország oldalára állt.
Más kérdés, hogy miután a a németek fölfedezték a „halálgödröket", a náci birodalom kommunikációs szakemberei részletes tervet dolgoztak ki a vérengzés tálalására, s ebbe még az az embertelenség is belefért, hogy a sajtó kedvéért több hétig eltemetetlenül hagyták heverni az áldozatokat.
A tárlat foglalkozik a többi nagyhatalom szerepével is. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia nem ismerte el a mészárlás tényét, nem akarta nyilvánosságra hozni a bűntény valódi tetteseinek kilétét. Elfogadták Sztálin nyilatkozatát, mert a háború gyors befejezését és a Hitler-ellenes szövetség győzelmét fontosabbnak tartották. A szövetség nélkülözhetetlen tagja volt a Szovjetunió.
A szovjet Politbüro egyébként csak 1990-ben, azaz pontosan ötven évvel a mészárlás után ismerte el a sztálini állam felelősségét, de nem személyesen Sztálint, hanem az NKVD vezetőit, Beriját és Mjerkolovot nevezte meg mint a döntés meghozóit.
A kiállítás igyekszik – már amennyire egy ilyen embertelenség kapcsán egyáltalán lehet – „közel hozni" és emberileg átélhetővé tenni a tragédiát. Így nemcsak a hamisított szovjet vizsgálati jegyzőkönyvek, diplomáciai iratok, korabeli újságok másolatait látjuk, hanem a fotók olyan személyes tárgyakat, ruhadarabokat és felszereléseket is bemutatnak, amelyeket a tömegsírokban találtak. Talán ez a rész a tárlat legszívszorítóbb eleme.
A felvételeken tisztán kivehető, hogy a szovjet „hóhérok" (ez a megfogalmazás a tárlat sajátja) összekötözték a nekik ellenálló tisztek kezét, mielőtt fejbe lőtték őket. Emiatt a katyni tárlat megtekintése 14 éven aluliaknak talán nem ajánlatos, hiszen a megrázó fotók között egyenruhában fekvő, összekötözött kezű halottakat látni. A debreceni középiskolák felső évfolyamainak diákjait viszont hasznos volna elvinni egy kihelyezett történelemórára.
A kiállítás bemutatja azt is, hogy az NKVD börtöneiben embertelen körülmények között tartott lengyel foglyok mindennapjaihoz tartozott a sakkozás a cellákban fabrikált bábukkal, valamint az olvasás: egy beszámoló szerint Balzac egyik regényét a rabok lapokra szedték, hogy egyszerre többen tudják olvasni.
A katyni anyag bemutatása azonban nemcsak történelmi okulásul szolgál az állami terror működését illetően, hanem példát mutat arról is, hogy a lengyel nemzet milyen hősies erőfeszítésekkel igyekezett megőrizni az ártatlanul legyilkolt, sokezernyi áldozat emlékét. Az 1990-es szovjet beismerést megelőzően is számos módon emlékeztettek a gyilkosságokat kitervelők kilétére, nem beszélve arról, hogy az áldozatok végső nyughelyéül szolgálaló katonai temetők nemzeti kegyeleti emlékhelyekké váltak.
Katyn – Tömeggyilkosság, politika, erkölcs. Déri Múzeum, Debrecen. Megtekinthető: április 13-ig.
