Mindenesetre az elmúlt két évben több említésre méltó magyar ifjúsági könyv született, mint az előzőekben. Lovász Andrea szerint ilyen Gévai Csilla regénye, a Lídia, 16 (Pozsonyi Pagony kiadó), de a rádiójáték-átirat Időfutár (ugyancsak Pozsonyi Pagony) is rendben van, Gimesi Dóra, Jeli Viktória és Tasnádi István munkája ráadásul időközben kétkötetesre bővült. Mások mellett Dávid Ádám Millennium expressz című (a Tilos az Á-nál megjelent) „időutazós” regénye és Pacskovszky Zsolt Szabadesése is a hazai ifjúsági irodalom újjászületését jelzi.
Ez utóbbi is a Móránál jelent meg, a kiadó Tabu című sorozatában, egy kamasz fiú és tanárnője szerelméről szól. A sorozat azért is fontos, mert amellett, hogy kamaszokat is elérő problémákkal foglalkozik (családon belüli erőszak, bűnözés stb.), hitelesen jeleníti meg a felnőttek világát is.
„Az ifjúsági irodalomnak nem a tanítás, az értékközvetítés az elsődleges dolga. Inkább az, hogy megtalálja a közös hangot az olvasóval” – így Pompor Zoltán, az Oktatásfejlesztési Intézet szakmai vezetője, aki egyetért Lovász Andreával, hogy az utóbbi években megjelent néhány ilyen mű, az Időfutár mellett Tasnádi István ugyancsak a Pagonynál megjelent Kőmajmok háza című regényét említi.
Hogy mégis viszonylag kevés a jó könyv, azt egyrészt a kéziratok gyenge minőségében, másrészt pedig abban látja, hogy a már neves írók ritkán fordulnak a fiatalokat foglalkoztató témák felé.
Tévhit, hogy ez az irodalom ma rosszabb állapotban van, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Ifjúsági lektűröket akkoriban is kilószámra lehetett kapni, míg a minőségi kortárs művek száma ugyancsak csekély volt. És akkor sem Mándy Iván, Csukás István, Lázár Ervin, Janikovszky Éva vagy Békés Pál – hanem Jókai Mór művei vezették az olvasási listákat.
A gyerekek nagy többsége viszont ma már legfeljebb iskolai kötelező olvasmányként olvassa a klasszikusokat. Pompor úgy véli, nem létezik olyan, hogy „kötelező irodalom”, a tantervekben mindössze az ajánlott könyvek listája szerepel, a pedagógus dönt. A jó választáshoz azonban a tanároknak is olvasniuk kellene a friss magyar ifjúsági irodalmat.
Pompor állítja: a helyzet nem reménytelen. „Érdekes trend: ha a nagy magyar írónak gyermeke születik, elkezd gyerekverseket írni. Ha megnő a gyerek, talán majd ifjúsági regényt is fog.”
Szabadság kellene, és idő
Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke szerint a kerettanterv túlzsúfolt, és nem a kötelező olvasmányok, hanem a megtanítandó költők száma miatt. Ötödikben A Pál utcai fiúk és a János vitéz tanítható és tanítandó. Hetedikben Jókai A kőszívű ember fiai-ja nyelvileg emészthetetlennek tűnik.
Megalapozatlan legenda, hogy a gyerek nem szeret vastag könyvet olvasni: elolvassák a Harry Pottert, és az Emil és a detektívekkel az a bajuk, hogy túl rövid. A lényeg, hogy minél többet olvassanak, ehhez remek európai és amerikai ifjúsági irodalom áll rendelkezésre.
A legnagyobb baj, hogy nincs idő a közös olvasmányokra, hetedikben négy óra jut rájuk, a kompetenciamérések szerint ebben az időszakban zuhan a gyerekek szövegértése, vagyis itt kellene nagyobb szabadságot adni a tanárnak, és több időt. (Csáki Judit)
Nem létező brit kötelező olvasmány
A nagy-britanniai tantervet nemrég reformálta meg az azóta menesztett oktatási miniszter, Michael Gove. A 2015-ben életbe lépő rendszerben a gimnazisták számára szabadon választható tárgy lesz az angol irodalom, mint a modern nyelvek. Az egyes középiskolák a vizsgáért felelős testületek által kijelölt műveket oktatják, kötelezően két év alatt mindössze négyet.
Ettől függetlenül ajánlatos, hogy a tanulók minél többet olvassanak. A minimális feltétel egy teljes Shakespeare-dráma, 1789 után keletkezett, részben romantikus versek megismerése, egy XIX. századi regény és egy 1914 utáni, a Brit-szigetekről származó mű tanulmányozása. A vizsgatestületek állítják össze a könyvlistát, melyből a tanárok szabadon szelektálhatnak. Fő, hogy az olvasnivaló „igényes és érdekes” legyen. (R. Hahn Veronika/London)
A Varázshegy nélkül is kerek a világ
Nekünk: Lucifer, nekik: Mefisztó. Legyinthetne megadóan a kamasz, aki Thomas Mann-nal bezzeg nem számolt. Ahogyan a németországi oktatásügy sem.
Ahány szövetségi tartomány, annyi tanterv, ahány iskolatípus, annyiféle németóra. A diákok előadnak, olvasnak, vitatkoznak. Írnak is: verset, forgatókönyvet, önéletrajzot. S mert a tantárgynak része a médiaismeret, nem marad ki Schiller, Hoffmann és Kleist; J. D. Salinger sem.
De kéretik észben tartani – figyelmezteti az iskolákat Baden-Württemberg oktatási hivatala –, hogy a padokban fiatal emberek ülnek, akiknek az a legfontosabb dolguk, hogy megtanulják megérteni és elfogadni a társadalmat. Ajánlatos nem elfelejteni, hogy a középpontban nem a mű, hanem az olvasó áll. (Ongjerth Hanna/ Berlin)
