galéria megtekintése

Sípok helyett romokat találtak

0 komment


Palugyai István

A hazai orgonaállomány harminc százaléka romnak tekinthető, az orgonaépítők kilopták maguk alól a piacot – állítja annak a kutatócsapatnak a vezetője, amely saját szakállára kezdte, és most a Széchényi könyvtár Zeneműtára számára folytatja a hazai hangszerek felmérését. Mint kiderült, nem csak a templomi orgonák helyzete sajátságos, miközben a miénk Európa legnagyobb ilyen hangszere – a Müpáé.

Mintegy 3200 orgona létezik jelenleg Magyarországon. A ­létezik a helyes kifejezés, mert egy részük hangadásra már nehezen vagy egyáltalán nem alkalmas. A számot egy 1985–88-as felmérésből tudjuk, melyet négy orgonaművész végzett a Soros Alapítvány egymillió forintos támogatásával. Az írott és fényképezett anyagot az MTA Zenetudományi Intézetének Zenetörténeti Múzeumában őrzik, itt kezdte ezeket tanulmányozni Kerekes Szilárd.

Elischer Balázs (balról) és Kerekes Szilárd a Horváth Mihály téri Szent József-templomban. Eddig 1100 orgonát mértek fel önerőből
Elischer Balázs (balról) és Kerekes Szilárd a Horváth Mihály téri Szent József-templomban. Eddig 1100 orgonát mértek fel önerőből
Teknős Miklós / Népszabadság

Eleinte az országjáró művészek egyes felméréseit egészítette ki, például az orgonák belső szerkezetéről készített színes fotókkal, majd arra jött rá, egy új felmérésre volna szükség, mely több vonatkozásban, például a sípok menzúrájának (méretezésének) pontos levételével, műszaki rajzok készítésével, levéltári kutatások anyagával kiegészíthetné az elődök munkáit. Restaurátori és művészettörténeti szempontból is vizsgálódni kellene, de ez még szervezés alatt áll. Lapunknak elmondta, hogy az elmúlt időszakban sok hangszert átépítettek, több nagy értékű orgona elpusztult, és összességében nagyobb változás történt az orgonaállományban, mint azt megelőzően bármikor.

 

Elischer Balázs orgonaművésszel nyakukba vették az országot, és saját pénzből elkezdték a kutatást. Kerekes a műszaki felmérést végezte, Elischer pedig játszik az orgonákon, hogy hangfelvételekkel dokumentálják, mire képesek az egyes hangszerek. Régi bakelitlemezeken kiadott orgonazenéket digitalizáltak, így meghallgatható az eredeti hangzás. Ezt társadalmi munkában az Emlékmentő Kft. vállalta.

A kutatók arra kérték az MTA Zenetudományi Intézetét, támogató nyilatkozattal segítsék a munkát, amelynek eredményét ingyen átadják a Zenetörténeti Múzeumnak. Addigra vagy félezer orgona adatait gyűjtötték össze önerőből, saját módszerrel. A 30 ezer színes fényképfelvétel mellett komoly kutatási eredményeket értek el, például a Kálvin téri templom orgonájának eredeti Deutschmann-szerződését is megtalálták. Az intézet nem érdeklődött. Végül a Széchényi könyvtár Zeneműtárának igazgatójától, Mikusi Balázstól kaptak támogatást: a felmérést rendkívül fontosnak minősítette a magyar hangszertörténet kutatása szempontjából. Így folytathatják a mára Nemzeti országos orgonafelmérésnek átnevezett munkát. Mára 1100 orgonával végeztek.

Örömteli ellenpélda
Újra szól a 103 éves Angster
Újra szól a 103 éves Angster
fasor.hu

 

Tizenhat év után elkészült a fasori református templom európai színvonalú orgonája, mely nemcsak az egyházi, hanem a zenei életben is mérföldkő. Március 6-án orgonaavató istentiszteleten mutatkozik be a 103 éves Angster orgona, melynek felújítását és bővítését a Pécsi Orgona­építő Manufaktúra végezte.

A kutatócsoport legfontosabb tapasztalata a drámaian leromlott orgonaállományon kívül az elfuserált, szakszerűtlen javítások tömege. Van, ahol enyv helyett a fürdőkádnál használatos szilikontömítéssel estek neki a sípoknak. Máshol a regiszterkapcsolók helyett villanykapcsolókat találtak az orgonákban. Az országos állomány 30 százaléka Kerekes szerint totálkáros. Ha nem történik semmi változás, húsz év múlva a hazai orgonák fele használhatatlan lesz. De nem csak a templomi orgonák helyzete kritikus. Az egyik dunántúli zeneiskolában újnak nevezett hangszert találtak, amely súlyos konstrukciós hibákkal, használt orgonarészekből épül, nincs kész, de 30 millió forintnyi közpénz már elfolyt rá és még ugyanennyit kapnak.

Az orgonaépítő cégek finoman szólva sem érdekeltek a huszonöt év alatt kialakult káosz dokumentálásában. Egyházi berkekben már a feneketlen kút szinonímájaként használják az orgonafelújítás kifejezést, és inkább az elektromos lejátszók vásárlását favorizálják. Ennek a sok rossz és költséges tapasztalat az oka. Az orgonaépítők kilopták maguk alól a piacot – foglalta meglepően radikálisan össze az általuk látottakat Kerekes Szilárd. A kutatócsoport bizakodik: a gyarapodó anyag Európa legnagyobb hangszertudományi adattára lesz.

10 éves a Müpa orgonája

Európa legnagyobb hangversenytermi orgonája felavatásának tízéves jubi­leumán, május 21–22-én kétnapos orgonaünneppel várják a közönséget a Müpában. Az eseménysorozatot Mácsai Pál és Fassang László Orgona-sztorik című sorozata nyitja május 21-én este. Aznap éjjel rendkívüli vállalkozás is hallható: a Frank Zappa-projektben három francia muzsikus a nagy kísérletező, Zappa műveit dolgozza fel. A sorozatra bérlet is váltható. A bérletet vásárlók ajándékba kapják az orgona legkisebb sípját, amely a hangszerbe beépített legkisebb síppal azonos.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.