Sikeres koncertet adott Londonban a Budapesti Kamaraopera
Mint a Népszabadságnak nyilatkozva Peter Simor, az esemény magán szponzora elmondta, öt évvel ezelőtt hallotta először a társulatot, amikor a Magyar Magic keretében a Covent Garden-i St. Paul's-ban, a művészek „szentélyében" a Poppea megkoronázásával mutatkozott be.
A magyar származású keramikus művész és dizájner, skót feleségével, Anne-nel együtt az előadás után e-mailben gratulált Moldován Domokosnak. Ezzel egy gyümölcsöző barátság vette kezdetét, és Simor azóta tervezte, hogy újabb lehetőséget biztosít az együttesnek Londonban.
Mint az „amatőr" impresszárió elmondta, a St. John's Smith Square 800 fős kapacitása annak ellenére majdnem megtelt, hogy az esttől függetlenül éppen ezekben a napokban zajlik Londonban a Lufthansa Korai Barokk Zenei Fesztivál, a Temple Church-ben pedig ugyanazokban az órákban az abszolút brit közönségkedvenc Messiás csendült fel. Nem mintha a brit főváros kulturális élete ne kínálna minden estére valami szenzációt. A többnyire vájt fülű közönség nagyon élvezte a Monteverdi Poppeájából, Purcell Dido és Aeneasából és Orpheus Britannicusából elhangzott áriákat és duetteket, illetve a hangszeres betéteket.
Peter Simor reményének adott hangot, hogy a kitűnő Budapesti Kamaraopera a jövőben nem pusztán egy-egy előadásra, hanem hosszabb turnéra is meghívást kap a szigetországba. Saját mecénási szerepében még nem biztos, fél nappal a koncert után elkerülhetetlen veszteségét próbálta magának számszerűsíteni.